Megéltük, sajnos: Parajd lett a közéleti tilitoli állatorvosi lova. Ami most a parajdi sóbánya körül kialakult vészhelyzet kapcsán folyik, azt nehéz minősíteni. Van itt legmagasabb szintű felelőtlenségtől helyi érthetetlen bénázásig, szakmai okoskodástól magyarellenes hangulatkeltésig minden. Vagy annál is több…
Felhív a kedves kolléga: gyűjteni kellene a parajdiak megsegítésére, hiszen százával mennek tönkre vállalkozások és egzisztenciák. Első reakcióm: nem tudom… Nem tudom, kit kell segíteni ilyen alkalommal? Persze, a károsultakat, azokat a szerencsétlen embereket, akiknek egész élete a bányához kötődött, s most állnak kisemmizve és felháborodva, hogy azok, akiket felelősség terhel(t), nem tették dolgukat. Akiket büntetni kell(ene)!!!
Csakhogy ki a felelős? Tessék segíteni végiggondolni, a sóbánya vezetői és bukaresti főnökeik mellett, akik nagyon, de nagyon hibáztathatók, kit terhel még felelősség? A helyi közigazgatás, a polgármesteri hivatal, a helyi tanács nem felelős? Szerintem igen. Mert nem lépett fel határozottan a megnyugtató megoldás érdekében. Senki nem beszél a település vezetői részéről előterjesztett korábbi megoldási javaslatról. Létezett ilyen? Kétlem. Pedig látni a sajtóból, legalább két évtizede ismert a veszély, a szakemberek jeleztek, szóltak. Igaz, a bányának van igazgatója, az övé a közvetlen felelősség. Le is mondott azonnal – ez szép figura, mert a lemondásával minden nyomort annak kell levezényelnie, aki a helyére áll(t).
A bukaresti Salrom Vállalat kezeli Románia valamennyi sóbányáját – szent centralizáció, el kell vinni a vezetőséget jó meszszire, ne is érezzék a sóbányák szagát. Kérdem, ezt az országos kompániát mekkora felelősség terheli? Miért nem tettek semmi, hiszen 2016-ban és 2024-ben, vagyis a tavaly is gondot okozott Korond pataka. Miért nem készültek fel arra, hogy a tavalyinál nagyobb vízzuhatagot hova vezetik el?
És a turizmus felelősei, ők is panaszkodnak, vádolnak, hiszen ebből élt a kisrégió. Itt olyan egyedi lehetőséget hozott létre a vállalkozói szellem, mint a bányamélyben kialakított kalandpark. A kalandból most aztán igazán kijut, csak hát nem erre, nem ilyenre…
Folytassam? Parajd nemcsak só, nemcsak turizmus, hanem természeti környezet. A környezetvédelmi miniszter nemrég még RMDSZ-es politikus volt – kérdem őt is, mit javasolt, miként lépett volna közbe, megakadályozandó azt a tragédiát, amely – figyelem! – előre látható volt. És van egy civil szervezet, a Cholnoky Társaság. Külön felelősség-szeletekkel. Látható volt a veszély, az időpont nem volt előre megmondható – de az világos volt, hogy védekezés nélkül valami nagyon nagy baj fog bekövetkezni. És az egészségügy felelősei, hiszen itt komoly kezelések folytak, egyedi gyógyászati szolgáltatások. Tegyük még fel a kérdést: a vízzel teli bányákban milyen szolgáltatásokra lehet számítani?
Az a gondom, hogy nem tudok eltekinteni attól, amit 35 éve tanulgatunk, több-kevesebb sikerrel: minden demokrácia alulról is épül. Az alap: a polgár részvétele a közügyekben. Ne tessék azzal jönni, hogy a fél évszázados kommunizmus leszoktatta az egyént a közéleti szerepvállalásról. Ha 1990 után nehezen, de megtanultunk vállalkozni, megtanultunk nemzetközi szinten kereskedni, megtanultunk magunk lenni – akkor miért éppen a demokrácia című leckét nem akartuk/tudtuk megtanulni? Annak is a legfontosabb tételét: ami helyben életem/életünk menetét befolyásolni képes, az rám is tartozik. Aki félreáll – ne csodálkozzon. Ne tessék azt hinni, hogy a demokrácia véget ér az urnába bepottyanó szavazócédula elengedésével. Nem, mert lehet tiltakozni, lehet engedetlenségi megmozdulást szervezni – számon kell kérni a vezetőkön, mit tettek/nem tettek ezért vagy azért. Olvasom, a parajdiak bizalmatlanok, idegesek, mindenki hibás, aki nem igyekezett kivédeni a lehetséges rosszat. Jól teszik, de kérdem: miért nem tiltakoztak, tüntettek a tavalyi árvizet követően, miért fogadták el a tilitolit, a látszat-lépéseket?
Ismétlem: Parajd a közéleti tilitoli állatorvosi lova. Ugye az a bemutató példány, amelyen minden betegség ki- és megmutatható.
A parajdi sóbányák helyzete azt mutatja, hogy senki, de senki nem húzhatja ki magát a bekövetkezett tragédia miatti felelősség alól. Az egyszerűnek mondott polgár sem, akit sajnálunk, és aki támogatás nélkül aligha képes átvészelni a mostani helyzetet. De, és ismételt DE: éppen a helyi polgároknak kellett volna a legkeményebben kongatni a vészharangot – és nem tették.
Ezért válaszolom a gyűjtésre hívó felszólítónak: mikor tanuljuk már meg, hogy ne a sorscsapások, ne a hasonló katasztrófák ébresszenek fel közéleti félálmunkból. Ébredjünk rá: minden elszámoltatást önmagunkkal kell kezdenünk!