Tetszettek látni, megrázó volt, felejthetetlen volt – és az emberi hülyeség kiabáló megnyilvánulása. Igen az volt, amikor pár napja, a román parlament nemzeti ünnepnek szentelt díszüléséről George Simion és parlamenti siserahada csattogva kivonult. Mondta, dehogy mondta, kia­bálta: ezek a magyarok hazudnak össze meg vissza. Ké­pesek olyan elképesztő hazugságot mondani ilyen felemelő alkalomkor, hogy „a románok jogtalanul vették el Erdélyt, amelyik nemcsak a románoké, hanem a magya­roké is”. Hogy ki hazudik, arról nem lehet vita – hiszen Csoma Botond RMDSZ-szónokként nem ezt mondta. Bár a Simion-féle mondat érdekes állítást tartalmaz a jogról és jogtalanságról… Csoma Botond képviselő a nyilvánvalót mondta ki: „mi erdélyi magyarok értjük azt, hogy a román kollektív nemzettudatban december 1-je fontos esemény, egy nemzeti projekt kicsúcsosodása, de ugyanakkor az erdélyi magyarság számára ez olyan korszak kezdetét jelentette, amely tele volt bizonytalansággal”. Vagyis olyan ünnep ez, amelynek két/több értelmezése van. Civilizált világban ezt nem kell magyarázni. Különben semmit nem kell magyarázni, még a Simion-féle bizonyítványt sem. Mert az megmagyarázhatatlan. Magyarság-gyűlölete lehet őszinte, s akkor lelke rajta, de lehet „politikai”, tetszik érteni, olyan szavazatgyűjtő izé, mert Simion újságírói vénával csak tudja, milyen maszlagot eszik a népe.
Azon el lehet csodálkozni, hogy a csinnadratta kapcsán fészbukon megszólalt a román kultuszminiszter is, bejegy­zésében ez áll: „A honatyák hazafisággal és történelmi adatokkal teli felszólalásai között volt sajnos egy elütő, Csoma Botond RMDSZ-es képviselőé.” Szóval azon ejnye-bejnyézik mérsékelt hangon, hogy ezek a magyarok mernek világosan beszélni.
Itt van a bibi, itt van az a nemzeti seb, amely nem tud, mert nem hagyják beforrni. Mert ha valamit újra meg újra előcibálnak, akkor az a helyzet nem juthat nyugvópontra. Ez a kérdés pedig a modern Románia nemzetállami meg­születése. Mert ünnepelhetik december 1-jét, a gyulafehér­vári összesereglést, de az csupán egy népakarat beje­lentése volt. Abból román állam nem született, mert nem születhetett. A nemzetközi politikában egy állam akkortól létezik, amikor az államok nemzetközi közösségének tagjai elismerik. Tetszik érteni, ugye? Egy szándékot ki ismerhet el tényként?!?
Ehhez kellett Trianon. Na, a kérdés félig megoldva, immár Trianon napját is ünnepli a hivatalos Románia, megvan a paragrafus. Csakhogy, ellenben, azonban… Va­lami itt sem passzol. Tudjuk innen, meg onnan, román politikusok memoárjaiból is, hogy a trianoni egyezke­dések során mindenki ott és akkorát hazudott, amekkora érdeke volt. Megtehették, mert azok, akik ellentmondhattak volna, nem voltak jelen – oda sem engedték őket a tárgyalásra. Vagyis szépen meg volt rendezve, s ebből fakad egy kis rosszérzés azoknál, akikbe szorult némi jóérzés. Mármint román oldalon. Erre a történetre van egy csodás román közmondás, miszerint ez a történet (povestea) este cusută cu ață albă, közelítő magyar értelmezésben Amenny­i szó, annyi hazugság. De a román elegánsabban mondja: átfeslik az igaz, mert olyan a varrás.
Nem nyelvészkedni akarok, dehogyis, csak jelezni egy lelkiállapotot. Annak a gyötrődését, aki tudja, hogy nem volt minden tiszta, hogy a másik oldal, ez esetben a ma­gyar, nem beszél csupa hülyeséget, amikor a másik olva­satot mondja. Mert tele van az első világégést lezáró nagy „békecsinálás” hazugsággal, csúsztatással, méltatlan alkukkal. Azt mondja a pszichológus, hogy a lelkiismeret­furdalás pszichózist hoz létre, s ebből tör fel a gyűlölet hangja. A figyelmeztető, az ujjat felemelő gesztust nehezményezik, az emlékeztetést, szeretnék dicső köntösbe öltöztetni azt, ami szégyenfoltos volt és méltatlan.
A történészek világát régóta elemző Kocsis István, tudják, aki a román-magyar viszonyról írta emlékezetes könyvét, a Történészek a kereszten címűt, ezt a helyzetet ekként foglalja össze: „Időnként összegyűlnek a magyar, a román, a szlovák és a szerb történészek, és arról tanács­koznak, miképpen lehetne olyan történelemkönyvet írni, amely a megbékélést és nem a gyűlöletszítást szolgálja, de a gyönyörű bevezetés után mindig arról kezdenek beszélni, hogy melyek azok a hazugságok, amelyeket mindenkinek el lehet, illetve el kell fogadni.”
Értjük ugye: szeressük egymást – de úgy, ahogyan a másik fél akarja.
Szóval pszichózis.
Értem már, hogy soha nem fogom megérteni…