Nemzeti tragédia és futballhuliganizmus. Ez a két vég­let, ahogyan a román politikai elit és az utca népe reagált az EU-s NEM-re Románia schengeni övezetbe való befogadását illetően. Pedig nem tragédia és nem is ok benzinkút-rombolásra.
A helyzet mindenkit, minden polgárt közvetlenül érint. Első alkalommal nézhet szembe a román politika egy egész országot érintő kérdésben vallott kudarc követ­kez­mé­nyeivel. És az utca haragját még növeli, hogy a média véleményvezérei viktimizálják az ország vezető politikusait. Kérdés: van-e okuk erre? Előre lehetett-e látni Auszt­ria lépését, illetve a visszautasítás okául felhozott jelen­ség- ben mekkora Románia bűnrésze? Azt mondta az osztrák kancellár, hogy a migráns-kérdés megoldatlan, Románia (is) ráereszti a migráns-hullámokat Ausztriára, ami tűr­he­tetlen. Miként az is elfogadhatatlan, hogy az EU-nak nincs hatékony migránspolitikája, jószerével semmilyen nincs. És mondta ezt a kancellár teljesen meglepő módon, mindenféle korábbi figyelmeztetés, elégedetlenség-kifejezés, megoldáskeresés hiányában.
Az osztrák kancellár enyhén szólva méltatlanul visel­ke­dett. Egyik tartományukban választás előtt állnak, az előrejelzések számukra nagyon rosszak, s akkorát kellett durrantania a politikai színpadon, hogy az pártpolitikai vonalon számára szavazókat hozzon. Ez érthető? Aligha, mert a migránsvonulások és Románia Schengen-kérelme között kimutathatóan nincs ok-okozati összefüggés. A nagy migránshullámért inkább felelős a most szépen be­lép­tetett Horvátország, mint Románia. Ezt tudni lehet abból, a migránsok hol, melyik ország területén használták mobiltelefonjaikat. Ha a horvátok országa kimarad, az a horvát tengerpartra igyekvő osztrák turistának plusz méreg, tehát a horvátok beléphettek… Vagyis Nehammer kancellár balkáni módra viselkedik, hazudik, képmutat, össze-vissza beszél.
Tetszik érteni? A román politika mintha a saját tör­té­nelmi viselkedés-mintájával találná szembe magát. Ami­kor nincsenek elvek, nincsenek világos szempontok, nin­csenek megállapodások – csak pillanatnyi vagy hosz­szabb távra mutató érdekek. Románia így táncolt át a világháború idején egyik táborból a másikba, és hagyta faképnél korábbi partnereit, fordult szembe velük. Mert a megváltozott körülmények között érdeke így kívánta.
Külpolitikai elemzők, politikai stratégák lassan évti­ze­de hangoztatott véleménye, hogy a Románia jelenlegi politikai elitjének, párthovatartozástól függetlenül, nincs külpolitikai stratégiája. Nincs tér itt arra, hogy az állítást tényekkel igazoljam – de aki a napi sajtó szintjét meghaladó kommentárokat keres, találkozik ezzel az állítással. Románia közmondásosan „jó” külpolitikájának az alapját az érdekeinek megfelelő, erős partner/tábor kiválasztása és az oda való beállás jelentette. És ez jól működött, még 1990 előtt is, amikor a kondukátor felismerte, hogy külpolitikailag kifizetődő kihátrálni a szovjetek mögül, s a laza kapcsolatok látszatát kelteni.
Románia a 90-es évek elején még szovjetpárti. Utána jött a világ másik táborába való integráció kérdése, és ez az oldal vált fontossá, erre tettek fel mindent. Ma az EU politikája megkérdőjelezhető a migráció kérdésében (is), Románia hallgat, történelmileg kialakított viselkedését hozza, olybá tűnik, hogy támogatja, egyetért vele. Hasonló helyzetben az osztrákok „inventív” kancellárja Magyar­országot nem áztathatta volna el, mert Budapest véle­mé­nye ebben a kérdésben is világos – még akkor is, ha szem­be megy az EU-s vezérek álláspontjával.
Romániát ki lehetett játszani, éppen, mert saját véle­ménye nincs, nem lépett fel, nem fogalmazta meg karakteresen. Ebben a helyzetben a román politika semmilyen lépést nem vétett, nem követett el büntetendő hibát (Rareș Bogdan hőzöngése az EU parlamentjében, amikor közúti blokáddal fenyegetőzött, ha Schengenből most kimarad az ország, nem a román külpolitika hibája, egy képviselő szereptévesztése), külpolitikusai szépen követték a román külpolitika történelmi módszereit. És csattanósat bukott az ország.
Illene Bukarestben is felismerni, hogy a külpolitika sokkal több érdekek diktálta helyezkedésnél. Hosszú tá­von a következetesen képviselt értékek és érdekek meghozhatják az eredményt. Egy kiszámítható EU-s politikai világban – persze. De most az sem kiszámítható…
Sírjunk vagy nevessünk?