Vagyis cél nélküli, értelmetlen, komikus hadakozás.
Ez a történet is olyan, mint a közismert „civil” feljelentő, Dan Tanasă által futószalagon gyártott peres tragikomédiák. Most arra jött rá az erdélyi magyar valóság alapos és sokrétű vizsgálata során, hogy Csíkdánfalván, egy faluban, ahol a 2259 helyi lakosból 14 román kivételével mindenki magyar, ott a polgármesteri hivatal – na nem a községháza, amit Tanasă (ma már AUR-) képviselő úr hasznos ténykedését követően hivatalosan tilos használni – diszkriminálja a helyi románokat, ha a helyi magyar újságocskában híreket, közleményeket helyez el magyar nyelven. A Tanasă-féle Méltóságért Európában Polgári Egyesület szerint sérül a helyi románok emberi méltósága – azoké, akik különben mind tudnak magyarul. Van egy kedves ismerősöm, nem csíkdánfalvi, de arról a vidékről való, náluk a 900 helyi lakos közül 30 vallja magát románnak. Ez háromszorosa a csíkdánfalvi aránynak. Ismerősöm, vegyes házasságban született lány, román apjával kizárólag magyarul beszél – mert ez a helyi közösség nyelve. Mert így könynyebb. Csak azért nem írok sem falu, sem családi nevet, mert a vizsla-orrú Tanasă még kiszagolja, és bepereli a családot a nemzeti érzés megtagadása okán.
Szóval a derék feljelentő olyasmiért hadakozik, ami senkit nem bánt, senkinek nem kérdés. Román Don Quijote-nek viszont nem mondhatjuk, mert a valóságtól elrugaszkodott búsképű lovag tettei megmutatták, hogy erkölcsiek terén a legnemesebbek közé tartozik. Tanasă pedig…
A községben egy civil szervezet kiadja a Csíkdánfalvi Harangszó c. időszakos kiadványt, havilapnak tervezték, úgy negyedévente megjelenik. Láttam belőle példányt: szép és hangulatos. Ide kerül be olykor egy helyi hivatalos hirdetmény is. És csak, és mindig, és kizárólagosan magyarul. Ugye-ugye: ez tűrhetetlen, felháborító!!
Mi felelhetne meg a notórius feljelentőnek? Próbáljuk meg kitalálni.
Talán elvárná, hogy a civil szervezet adjon ki egy román lapot is…
Talán elvárná, hogy a laphoz csatoljanak egy kis mellékletet, csak és kizárólag a hivatalos hirdetmények román változata számára…
Talán elvárná, a magyar lapban szerepeljen román nyelvű hirdetmény is…
Talán arra gondol, ha nincs román, akkor magyar lap se legyen…
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2020-ban úgy ítélte meg, hogy nincs szó diszkriminációról. Az abszolút igazságérzettel megáldott felbujtó és hivatásos feljelentő ezt nem fogadta el, azonnal a bírósághoz fordult. És láss csodát: a Bukaresti Táblabíróság a minap az ügyet visszautalta a Diszkriminációellenes Tanácshoz, hogy a helyzetet vizsgálja meg újból, alaposan, komoly odafigyeléssel. Ki tudja mi okból, de a tekintetes Bíróság nem tette hozzá: a vizsgálat legyen alaposabb, mint első alkalommal, úgymond alapfokon.
Képzeljük magunkat a táblabírósági döntést hozó bíró helyzetébe. Ugye érett ember (kell, hogy legyen), ezért visszafogja a röhögését. Nem tesz fel olyan kérdéseket, hogy ki ez a feljelentő, vajon mit akarhat? Hogy ki pénzeli, honnan a sok pénz a feljelentésekre, azt alighanem tudja – a román állam komolyan segíti a székelyföldi románok méltóságáért hadakozó szervezeteket. De ne tévelyedjünk el, maradjunk a tárgynál. Nem 14 szegény román ember jogáról van szó, hanem az elvről. Ha a helyhatóság nem közli hirdetményeit románul, akkor ne közölje sehogyan. Nem érdekes, hogy hány román él ott, és azok milyen nyelven kommunikálnak. Mert a román állam a románok állama. Mit képzel ez a civil szervezet, hogy csak úgy bele a világba-alapon elindít egy magyar lapocskát. Ne indítson semmilyen lapot, ha nincs helyben román is! Hogy a román nem kell, nem keresik? Helyben lehet, hogy nem, de a magasságos állam hivatalos ítésze szerint, ez nem számít.
Mert Romániában, ha nincs román szó, akkor nincs, nem lehet semmilyen más sem. Főleg akkor, ha az a más – magyar.
Csíkdánfalva polgármestere azt nyilatkozta, ha az Antidiszkriminációs Tanács második olvasatban, eredeti álláspontjával ellentétben megalapozottnak tekintené a feljelentést, akkor ők fognak perelni. Lesznek itt még perek…
A román hivataloknak ilyesmire van idejük és az államnak mindig lesz pénze.
Vajon mit akarnak üzenni a magasból a tekintetes urak: csak nem azt, hogy a magyar tanulja meg, a hivatal előtt soha nem lehet igaza.
Ha nem velünk történne, nagyon mulattatna az egész.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
13 February 2025EUR4.9773 RONHUF1.2385 RONUSD4.7785 RONXAU448.3005 RONIdőjárás