Ha pedagógusok kényszerülnek sztrájkolni, akkor nagy baj van. A tanító, a tanár közösségét szolgálja, a kicsi helyit és a nemzetet, teszi ezt, mert szereti, mert hivatás, mert a tudás, mert az alkotás, mert a tehetségek kibontása… A tanár számára mindig a gyermek, a tanuló az első. Ha ezt felülbírálja, akár időszakosan is, de szolgálatát megszakítja, akkor nagy a baj.
Mint most, a romániai tanügyben. Nem idézem fel a pedagógusok sérelmeit, a fizetést, a méltánytalanságot, a frusztráltságot – ismertek, s ha nem, egy kattintásra az információ. Engem az gondolkoztat el, hogy Románia elnöke, a tanár Klaus Iohannis miként viszonyul nem annyira a jelenlegi sztrájkhoz, hanem általában a pedagógus hivatáshoz. Nincs arról információ, milyen tanár (volt). Valószínű, hogy tette a dolgát. Így kerülhetett tanfelügyelői, majd főtanfelügyelői székbe. Bár utóbbi kinevezése lehetett politikai húzás is.
Szóval sztrájkolnak az oktatók: legfőbb követeléseik a bérezés megfeleltetése a pedagógusi munka társadalmi jelentőségének, a bérek inflációnak megfelelő indexálása. A bérkérdés évek óta állandóan visszatér, 2021. december 6-án iktattak a kormánynál egy 163 ezer aláírást tartalmazó petíciót, amelyben béremelést kértek a tanügyben dolgozóknak. És azóta semmi, a kormány halogat és ígérget – hagyományosan.
És itt kell visszautalni Klaus Iohannis államfői megaprogramjára, a Művelt Románia fedőnevű kirakatügyletet. Azt is megkérdezhetnénk, mennyi pénzt ölt bele abba az ügyletbe, amely fél évtized alatt egy alig másfélszáz oldalas füzetecskét „termett” – a gondolat maga akár még jó is lehetne. Az egykori fizikatanár bevallása szerint szívügyének tekinti az oktatás korszerűsítését, ezért 2015-ben javasolta azt a programot, amelynek kiemelt pontjai az oktatói karrier kérdése, a tanügyi rendszer méltányossága, olyan alpontokkal, mint: a képességekre épített tanári életpálya, a minőség javítása, az oktatásügy finanszírozása, a pedagógusi munka értékelése.
A mai sztrájkolók egyik vádpontja, hogy a tanári munka minősége a pedagógusi pályán nem számít, a fizetésben nem veszik figyelembe. A kezdő tanárok éhbért kapnak, még a kormányoldal is elismeri, hogy a fizetésükből nem lehet megélni. Hol van itt a méltányosság? Az orvosok bérét – harcok árán – csak rendezték, most a tanárokon a sor.
Mit ad Isten, a Művelt Románia oktatási országprojekt olyan fontossá vált, hogy a kormány felvállalta, bevezetéséhez határidőt is megszabtak: 2021. október 1-jével kívánták indítani. Mit jelentett ez? Semmit, elkezdődött az új oktatási törvény vitája, ebbe belebukott egy miniszter, az államfői hivatal tanácsosa került a helyébe, akivel a törvényt átvitték a parlamenten. Ugyanakkor 2022-ben az oktatás részesedése a nemzeti össztermékből 2,3%, ez három évtizedes mélypont!! A korábbi legalacsonyabb arányszám 2,5% volt – 2021-ben.
Nem csoda, hogy a Művelt Románia program kapcsán megjegyzik, hogy nincsenek konkrét adatok fejlesztésekről, a beruházásokról, pedig sok erre vonatkozó beruházási célt fogalmazott meg a kormány. Továbbá az iskolaelhagyást megelőző projekteknél sincsenek egyértelmű információk a beruházások költségvetéséről…
Blabla. Csak erre gondolhatunk a Iohannis-projekt kapcsán. Az államfő vett egy szép lufit, jól felfújta, eleresztette – s egykori tanárkollégáinak a helyzete annyira érdekli, mint az augusztus végén délre elhúzó gólyákat a téli hó. Ennél nagyobb politikai grimaszt még nem produkált román politikus. Okkal nyilatkozta Marius Nistor, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség elnöke, miközben a Művelt Románia brosúrát tiltakozó kollégái körében letette a bukaresti aszfaltra: „Úgy döntöttünk, hogy választ adunk a kormánynak a tegnap esti javaslatára: sok ezer kolléga mond határozott nemet az ajánlatra. A kormány hozzáállása, a román parlament hozzáállása révén értelmetlenné vált, kiürült a Művelt Románia program. Tollal együtt hagyom itt, hogy érthető legyen, a Bukott Románia felé tartunk.”
Nagy baj van az oktatásban. Még annál is nagyobb. A kormány az ország jövőjével játszik. Ebben elsőszámú partnere Iohannis, a tegnapi fizikatanár.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
10 February 2025EUR4.9765 RONHUF1.2296 RONUSD4.8173 RONXAU449.4021 RONIdőjárás