Valakinek vállalnia kell(ett). Ki kell(ett) mondani: az a túlköltekezés, amit a román állam az utóbbi 20 évben folytatott, egyenlő a román társadalom kifosztásával. Román állam? Ki kezeli az állam, tehát valamennyiünk pénzét? A kormány(ok).
Olvashatta, láthatta a román polgár, tehát tudnia kell: Románia 2020-at követően is, mindig túlköltekezett, a szocdemliberális kormányok minden egyes áldott évben 80 majd szinte 90 milliárddal költöttek többet annál, amennyi az államkasszába adók és illetékek formájában befolyt. Korábban is volt túllépés, de miközben 2015-ben 6 milliárd lejes volt az éves deficit, 2024-ben már 87 milliárdos.
Józan ésszel a helyzet elfogadhatatlan, mert – ki ne tudná? – a túlköltekezés a holnapi generáció, a mai fiatalok jövője elleni merénylet. Tőlük lopják el a normális élet lehetőségét.
Mennyit költ az állam önmagára? Nézem a hivatalos statisztikát. 2004-ben a PIB, a nemzeti össztermék 33%-át költötte, két évtized alatt ez a hányad megugrott, 2024-ben a PIB 42%-át „ette meg”. Ezenközben az állami bevételek PIB-re vetítve 33%-ról milliméternyit növekedtek 34%-ra, +1%-kal. Növekedtek a társadalombiztosítás költségei is, csakhogy miközben az utóbbi másfél évtizedben az egészségügyi költségek megduplázódtak (ebben benne van az infláció is), a kezelt betegek száma csökkent. És nem lettünk egészségesebbek: az EU-s elhalálozási statisztikák utolsó helyén továbbra is Románia található, az életreményeket illetően hátulról a harmadik.
Ennél nagyobb felháborodást csak egy adat vált(hat) ki: a speciális – értsd: azok a nyugdíjak, amelyek mögött nincs munka, teljesítmény, politikai „adomány” egyeseknek – szóval az EU által is kifogásolt speciális nyugdíjak az utóbbi 8 évben 2,5-szörösen növekedtek, még 2024-ben is, amikor „felelős politikusaink” új törvénnyel rendezték a kérdést. Jól elrendezték.
Rendet kellene teremteni – általános elvárás. Költsön kevesebbet az állam önmagára. Az új költségvetésben csökkentik az államelnöki hivatal (-10%), a képviselőház (-9%), a szenátus (-5%) költségkeretét. Vannak növekedések is, ezek közé tartozik a kormányhivatal és az egyes hírszerzési szolgálatok…
Látjuk, tiltakozik egyik hivatal meg a másik – és a nép is. Mert nem növekednek a fizetések és a nyugdíjak az előző Ciolacu-kormány ígéreteinek megfelelően. Tudom: tiltakozni bármikor lehet és többnyire kell is. Csakhogy ez esetben a tiltakozók a korábbi felelőtlenség okán kialakult helyzet folytatása, a túlköltekezés mellett állnak ki. Nem a közegészségügy, nem az oktatás, nem a kultúra fáj az embereknek több pénzt akarnak maguknak. Ezzel a tiltakozók tovább rontanák az amúgy is rossz helyzetet.
Igaz: mindenki állampolgári jogon ott és úgy tiltakozik, ahogyan akar.
De – kérdem magunktól és a tiltakozóktól: mire lehet számítani, mi lehet az eredménye az önző tiltakozásnak? A román társadalom, miként általában minden társadalom – elégedetlen. A tiltakozások célja mindig kettős: felhívja a figyelmet bizonyos helyzetre, lehetséges negatív következményekre, ugyanakkor a felelősöket állítja a nyilvánosság előterébe, azokat, akiktől beavatkozásra számítunk. A tiltakozásnak be kell épülnie egy folyamatba, látni kell a célt. Valakik és valami ellen is lehet tiltakozni – de akkor van igazi értelme, ha a polgár valamiért tiltakozik.
Észre kell venni, a mai tiltakozások csak rontják a helyzetet. Mert egy olyan gyakorlat további folytatását igénylik, amely a mai kritikus helyzet kialakulásához vezetett. Vegyük észre, hogy a hagyományos pártok elleni tiltakozás egyik eredménye az AUR berobbanása a romániai politikai életbe. A Románok Egyesüléséért Szövetség (románul Alianța pentru Unirea Românilor – AUR) 2020-ban még „csak” 9%-os eredményt ért el, a 2024-es Európai Parlamenti választásokon 15%-ot, a tavaly decemberi parlamenti választásokon már 18,3%-ot. És más szélsőséges populista pártok is bekerültek a román parlamentbe (SOS Románia – 7,75% és POT – 6,4%). A kaotikus tiltakozások csak az utóbbi pártoknak kedvezhetnek – kiszorítják, lenyomják a populista-szélsőséges retorikát elutasító pártokat. Ezeknek a pártoknak nincs igazi programjuk, támogatottságukat főként a fasiszta eszméknek, ortodox miszticizmusnak, őshonos nemzetiségek elleni uszításnak köszönhetik.
Fel kellene ébredni: a tiltakozás lehet jogos és ugyanakkor veszélyes is.