Amióta Trump bevonult a Fehér Házba, az orosz-ukrán béke kérdése megkerülhetetlenné vált. Most már Zelenszkij is beszél róla, a maga stílusában. A minap közös sajtótájékoztatót tartottak Maia Sandu moldáv elnökkel, és miután kitért Donald Trump szerepére, Zelenszkij, a rögeszmés ukrán elnök ezt találta mondani: „az új amerikai elnök képes lehet véget vetni a háborúnak, de csak abban az esetben, ha Ukrajnát is bevonja a tárgyalási folyamatba… Ezt csak Ukrajnával együtt tudja megtenni, különben nem fog működni. Mert Oroszország nem akarja befejezni a háborút, Ukrajna viszont igen” – állította.
Nocsak, a kisegér cincog, figyelmezteti a medvét, miként cselekedjen: csak akkor lesz képes, ha… Az idézett félmondatban benne van az ukrán elnök világlátása, szerepértelmezése, emberi habitusa. Zajlik a mérhetetlen emberi, anyagi, közösségi károkat okozó háború, amelyről a folyamatokban gondolkodó kortársak egészen mást gondolnak ma, mint három éve. Akkor általános volt a vélekedés, hogy orosz agresszióval állunk szemben. Közben sok minden kiderült, aki odafigyelt láthatta, hogy a konfliktus elsődlegesen nem Ukrajnáról szól, hanem a befolyási övezetekről, a katonai kontrollról, és nem utolsósorban arról, hogy a mintegy 50 milliós Ukrajnában élő (élt) közel 8 millió orosz polgárnak lehetnek-e anyanyelvű iskoláik. Mert a kijevi parlament törvényt hozott arról, hogy az oroszok (és más kisebbségek) ne tanulhassanak anyanyelvükön.
Az orosz-ukrán konfliktusban a klasszikus kérdés (ki kezdte?) értelmetlen azért, mert a történelmi előzmények vonatkozásában nehéz kiválasztani az origónak kijelölhető pontot. Mit látnak ma azok, akik a katonai konfliktus erőterében élnek? Tömegek haltak meg – nem hivatalos adatok szerint mindkét oldalon százezres nagyságrendű az emberi veszteség. Közel 8 millió ukrán választotta kényszerből vagy félelemből a kivándorlást. Ukrajna területének 18%-át ellenőrzik az oroszok. Ukrajnában nincs energia, külföldről kap áramot. Ukrajnában a fizetésekből nem lehet megélni. Romokban az ország. Az elmúlt három év összevont mérlege: Ukrajna összeomlott, a hatalmas nyugati segítség ellenére, az Orosz Föderáció pedig köszöni szépen, 2024-ben is tudta javítani gazdasági helyzetét, növekedési pályán áll.
Szóval akkor háború, még mindig, csakazértis?
Zelenszkij – úgy tűnik – megszokta, hogy nem kér: követel. Úgy tesz, mintha volna ehhez erkölcsi alapja. Ha nem az történik, amit elképzelt, ellenlépéseket tesz, büntet. Tetszik érteni, az büntet, akinek segítségre van szüksége, és azokat, akiktől segítséget vár! Csizma az asztalon. Ha nem volna képes további károk okozására, azt mondaná az ember: Zelenszkijre nem kell odafigyelni. De rosszat még tud tenni. Főleg azzal, hogy nyugati támogatói nem akarják látni, ez régen nem Ukrajna, hanem Zelenszkij személyes háborúja. Belehajszolta az országot egy olyan háborúba, amelyből nincs kiút. Függetlenül attól, kinek mennyi igaza van, az ukrán fél mellett veszít Európa, mert nem akar/tud kiszabadulni a háború szorításából.
Európai vezető politikusokat is magával sodorhat a háború végkifejlete, amikor meg kell húzni a vonalat, és össze kell számolni a veszteségeket. De ez nem hasonlítható Zelenszkij helyzetéhez, akire – ha aláírják az olyan-amilyen békét – alighanem politikai-jogi elszámoltatás vár. Bíróság elé fogják citálni… Az ukrán belpolitikai rendezés során nem lehet attól eltekinteni, hogy valaki mániákusan hajszolta bele az országot az újabb és újabb láthatóan vesztes helyzetekbe. És itt kell visszatérni Zelenszkij idézett nyilatkozatának utolsó állítására, miszerint Ukrajna szeretné befejezni a háborút, az oroszok nem. Az ukrán elnök azt hiszi, a világ továbbra is mindenekelőtt őrá figyel, olyan nyugati vezetőkkel van dolga, akik (ki tudja miért?) felelősnek érzik magukat, és vakon támogatnak vesztes ügyet is. Washingtonban nem ez a helyzet. Európa is kezd ébredezni, bár lassan és tétován.
Ukrajna akarja a békét – érdekes, erre csak a Fehér Házban történt váltás után ébredt rá az ukrán elnök. Az oroszok nem akarják – állítja Európa fura figurája. Logikája ez alkalommal is követhetetlen, beszél, mert szeret beszélni.
Alighanem azzal kellene törődnie, hogy mentse, ami még menthető. Mi menthető? Nézzen szét a harcmezővé vált országban, merre mutatkozik némi kis esély. Mert neki személyesen nulla esélye van. Zelenszkij a politikai múlt, csak nem látja önmagát. Fogadnék egy fabatkába, hogy Ukrajna megírandó történelmében az ő szerepét a sírásóéhoz fogják hasonlítani. Az ország sírásója.
Békében messze híres diktátor lehetett volna, Lukasenka igazi versenytársa.