„Ballag már a véndiák”
hangzik ilyenkor tavasz vége felé az iskolák falai között az ének, és az intézményeket átjárja a befejezés és az újrakezdés feletti öröm különös hangulata. Bizonyos, hogy a „nagybetűs életbe” való elindulás pillanataként megélt ballagási ünnepségen résztvevő, ünneplőbe öltözött, megilletődött fiatalok csak sok-sok év, évtized távlatából fogják igazi életformáló hatását felfedezni az őket elindító iskolának. A régen elballagott véndiákok már tudják, hogy minden ezekben az iskolás években kezdődik, és amit az élet a továbbiakban tartogat az kiegészíti, megerősíti, időtállóvá teszi mindazt, amit az alma mater ráruházott a ballagókra. Nyilván nem fut be mindenki fényes karriert, az élet “cirkuszporondján” rivaldafénybe sem kerül mindenki, a babérok begyűjtése sem könnyű dolog, a sikert is a legkülönfélébb módon értelmezik manapság. Ezért egyéni és közösségi megma- radásunk vonatkozásában nem mindegy hogyan, milyen értékekkel a batyuban ballagnak el a fiatalok. „A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni, akiket köt az adott szavuk, akik a jellemet többre tartják a jómódnál, akiknek van véleményük és akaratuk, akik többek a hivatásuknál, akik nem haboznak kockáztatni, lehetősége- ket megragadni, akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben, akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban, akik nem hajlandóak megalkudni a roszszal, akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra, akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság, akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű, akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is” – köszöntötte a negyvenhárom ballagó bartókos diákot és az ünnepség résztvevőit dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató. Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja sok évvel ezelőtti temesvári ballagási élményére alapozott beszéddel köszöntötte a ballagókat: „Az iskolából nemcsak tudást, élettapasztalatot, szellemi és erkölcsi nevelést, ha- nem érzelmi, hangulati tartalékokat is vihettek magatokkal… Ebben az iskolában megtanulhattátok a valahova tartozás leckéjét, ennek keretén belül a valahová tartozás szükségességét és nélkülözhetetlenségét. …mint szükséges útravalót, batyutokban viszitek tovább, és később gyermekeiteknek is remélhetőleg átadjátok”, majd Sütő András szomorú szavaival hívta fel a figyelmet korunk mindannyiunkat érintő jelenségére: „Azt gondoltam, hogy unokák s nagyszülők egymás szeme láttára fogják itt leélni az életüket. Nem így történt. Reményünk s aggodalmunk is kétfelé szakadt… Erdély hegyei közül s a balladás folyók mentéről elszállítja rendre, számolatlanul e földnek szülötteit.
Az időnek krisztustövisein fennakadva nézelődnek gyermekeik s unokáik után az öregek. Viszi őket a sorsuk egyfelé, s jajong a búcsúzó szívben az emlék másfelé: az elmúltak irányába, ahol még szó szerinti értelme volt az együvé tartozásnak….”
Kulcsár Eszter, a XII. Közgazdaság, Pál Tímea, a XII. Társadalomtudományok, Fazakas Szilvia, a XII. Biokémia és Bodnár-Végh Krisztina a XII. Matematika-Informatika osztály képviseletében mondtak ünnepi beszédet.
A ballagókat dallal köszöntötte az iskola Marasztalók zenekara, majd a jel- képes kulcsátadást követően, Ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános és Nt. Fazakas Csaba református lelkipásztor kérték Isten áldását a fiatalokra, a résztvevőkre és egész közösségünkre.
A felemelő ballagási ünnepség közös fohászunk, a Himnusz éneklésével zárul.
Makkai Zoltán