Életének 81-ik évében, hosszantartó, súlyos betegség után Budapesten elhunyt
dr. BÁRÁNYI FERENC,
a bánsági magyar közélet kiemelkedő alakja, egykori parlamenti képviselő, orvos, író.
Temesváron helyezzük örök nyugalomra, temetéséről később intézkedünk.
A GYÁSZOLÓ CSALÁD

Méltó tisztelgés

Családtagok, tisztelve szerető barátok riadt lelkén tovasikló, set­ten­kedő árnyék. Sötét, másik világ zord fe­nyegetése volt. Az elsőt újabbak követték. Egyre gyak­rabban, konok kíméletlenséggel. Végezetül sú­lyos, fekete függönyként eresz­kedett le, csendes gör­dü­léssel, elzárva az innenső oldalon maradtakat. Túl­felől az örökkévalóság… És Dr. Bárányi Ferenc emléke.
Bánság fia volt.
Nagy­szentmiklós szü­löt­te. Ahol a Sándor utcai családi ház szom­széd­sá­gá­ban, egy gaz­da telkén vé­­letlenül buk­kant elő a hí­res aranylelet. Attiláé? A kö­zelben le­győzött Ajto­nyé? Fir­tas­sák mások. El­végre sem Nagyszent­mik­lósnak, sem pe­dig a szegény fazekasmester fiának úgy sem ju­tott belőle. Csak a küszködés. Szí­vó­san, kitartóan.
Jó indítás volt. Ez segítette iskolában, az orvosi egyetemen, az utána következő hosszú évtizedekben. Szüntelen ta­nulásban, mun­kában, si­kerekben.
És megpróbáltatásokban.
Mert a végzős orvostanhallgatót, a rend­szer kívánalmait sértő magatartása, viselkedése miatt pár hó­nappal az ál­lamvizsga előtt kizárták az egyetemről. Két év Sucea­va, immár kollé­ga­nőjével és feleségével, Ildikóval. Utána megke­gyel­mezés, államvizsga, munkahely. Az ország má­sik csücske, Újmoldova, Szokol, a ha­tártól pár lé­pésre. És hat esztendőre. Időközben a kis fiú, Ferike is megtanul szerbül és meg­születik a kicsi Ildikó. A nagyszent­mik­lósi, mezítlábas gyermek, immár or­vosként, az Isten háta mögötti szerb faluban is fel­találja, otthon érzi ma­gát, befo­ga­dó, szerető hely­­beliek közt.
Temesvár. A városi kórházban három or­vosi állás, negyvenkét jelölt. Bárányi Ferenc az egyik nyertes, aneszteziológus poszton. A tudást is csak munkával lehet megszerezni. A nagy tudást még többel.
Tíz év sem telik el. 1974: a nagy doktori cím elnyerése. A műtét utáni tüdőgyul­ladá­sok – nagy gyakoriság, magas veszély. „A világ egyik leggazdagabb em­be­re, a görög Onassis, aki nem­rég eb­ben a betegségben halt meg, aranyhajót a­dott volna a gyógyítónak.” A doktorátust ve­zető professzor szellemes, találó utalá­sa a fiatal kutató jó munkájának méltatása is.
Miként az egymást kö­vető könyvek, ismeretterjesztő művek, szépirodalmi írások elismerő fogadtatása is. „Mindenki há­zi­orvosa” – magyar, majd román nyelven, négy kiadás. Több mint könyvcím. Bá­rá­nyi Ferenc életre szó­ló elköte­lezett­sé­ge, annak teljesítése.
És kórterem, műtő fa­lain túl: a mindennapi élet gyógyítása. 1989. december 22. ké­ső este. Az asztal körül néhány barát. Ferenc sürget. „Lépni kell, szervezkedni. Ne­künk, magyaroknak is.” A szervezet meg­születik: „Bánsági Ma­gyar Demokrata Szövet­ség”. Telefon Bukarestbe. Domo­kos Géza egyetért a „szövetség” gondolattal. Sokszínűség és összefogás. Csak ez lehet nekünk, itt, a járható út.
Képviselőként Dr. Bá­rá­nyi Ferenc tíz é­vig járta ezt az utat. Kis időre egész­ség­ügyi miniszterként is. Sokszor emlegette: „Bá­tyám, nehéz parti, de nem szabad ki­szállni”. Igaza volt. Egyik parlamenti kol­lé­gája így szólította meg: „Domnule Ba­tiam”. Zak­latott, hazai és szélesebb világunkban szelíd, csöndes biztatás arra, hogy mi­ként lehet szót érteni. Parla­ment­ben, Máltai Szeretet­szol­gálatban, Nem­­zet­közi Gyer­mek­men­­tő Szolgálatban, Ke­resz­tény-demokrata Moz­galomban, Írószövetségekben.
Mindenütt, ahol szolgálatra, segítő kéz­re, szívre és igyekezetre van szükség.
Első parlamenti jelent­kezésekor így ír­ta: „Orvos vagyok, humánum a mesterségem.” Később, tíz év múlva: „Ami jó a ma­gya­roknak, az jó minden te­mesvárinak”.
Drága Bátyám! Mindkét jelmondatodat könnyű el­fogadni, megszívlelni, ne­héz kö­telesség vállalni. És emlékedhez méltó tisztelgés.
Albert Ferenc