Rohamosan távolodunk azoktól a világot is bejárt te­mes­vári eseményektől, amely elindította a megdönthetetlennek hitt diktatoriális berendezkedés felbomlását Romániában. Dr. Bárányi Ferenc, már a 2010-ben megjelent évköny­vünk­ben közölt Naplójegyzetének bevezetőjében azt írta, hogy „máris felnőtt egy új generáció, akik 3-4 évesek voltak a for­radalom napjaiban, számukra ez már történelem.” Így gon­doljuk mi is, amikor – a temesvári forradalom évfor­du­lójának napjaiban – szélesebb olvasótábor számára is el­ér­he­tő­vé tesszük azokat a hiteles emlékezéseket, amelyeket Bárányi Ferenc reanimátor orvosként is, azokban a decem­beri na­pok­ban – sok ezer temesvári lakossal együtt – átélt és szerencsére a doktor úr fel is jegyzett, mert – amint maga fogalmazott – „a nagy eseményeket le kell írni, különben elfelejtjük…”
Lássuk hát, mi szerepel a dr. Bárányi Ferenc 1989. de­cember 14-22. közötti napokban feljegyzett naplójában:

(Részletek, I. rész)

ELŐZMÉNYEK
Tőkés László lelkipásztort, holnap karha­ta­lommal ki fogják lakoltatni a református templom papi lakásából… A magyar refor­má­tus hívek elhatározták, hogy nem engedik el­űzni a papjukat. Eleinte mintegy 100 – talán valamivel több – magyar őrizte a bejáratot, fegyelmezetten, csendben, gyertyát gyújtot­tak, amit a fal mellé helyeztek. Apró gyer­mekek cserélték a leégett gyertyákat.
Az utcában és a környéken rosszul álcá­zott milicisták és szekusok cirkáltak. Fel­tehetően mindent lefilmeztek…

December 15., péntek
A reformátusok egész éjjel el nem moz­dul­tak Tőkés László ablakai alól, a járdán több vedernyi olvadt stearin füstölög, és a tö­meg egyre nő. Tőkés kérésére Petre Dugulescu baptista prédikátor az Eiffel-híd melletti templomból elhozta a saját híveit is, vagy 80 baptistát, akik kart karba öltve, élő emberlánccal zárták el a templom bejáratát, és estefelé már a Hora Unirii-t énekelték.
Ez volt a kezdet. Akkor, és ott, nem volt nyelvi, etnikai vallási ellentét, csak elkese­re­dett, elnyomott emberek, akikből kitört a keserűség, kirobbant a felkelés. A Temesvári Forradalom fáklyáját Tőkés László gyújtotta meg. Olyan volt ez a tömeg, mint egy mo­tor­ban a robbanó gázkeverék, elég volt egy szik­ra, hogy szétvesse a rendszert. Tőkés László érdeme, hogy tudta és merte a tűz­csiholó szerepét vállalni….

December 16., szombat
Tőkés Lászlót még jobban őrzik, mint ed­dig, a reformátusok, a baptisták és sokan má­sok. Az utca mindkét végét lezárják a sze­kusok, és nem engednek be senkit. A vil­la­mosok nem állnak meg a Máriánál.
Dél felé Petre Moţ polgármester megje­lenik a parókián, és biztosítja Tőkést, hogy nem lesz kilakoltatás. Együtt jelennek meg az ablakban, és arra kéri a tiszteletest, hogy nyugtassa meg a tömeget, és küldje haza…
Rengeteg ember az utcán… a Máriánál nem engedik tovább a villamosokat.
Négy-öt óra tájban felröppennek az új jelszavak “Szabadságot akarunk!” és “Le Ceauşescuval!”
Estefelé… ezernyi ember vonul a megyei pártbizottság elé…. Eleinte csak hujjog­tat­nak, aztán betörik a kaput, az ablakokat… ki­dobják a diktátor hatalmas képét az utcára, tűz üt ki az épületben. Két tűzoltókocsi is van a közelben, az egyik megfutamodik, a másikból egy halálravált, síró fiatal tisztet húz­nak ki, de nem bántja senki… A párt­épü­let­ből menekülnek… A Facla könyvkiadó boltjából kihordják a diktátor “műveit” és uj­jongva elégetik… egy sarló-kalapácsos vörös zászlót darabokra téptek…. a Neptun-fürdő felől kékruhás, műanyagpajzsos szekusok jön­nek, verni kezdik a tüntetőket. Sok embert letartóztatnak… Valaki elkiáltja magát, hogy “könnyfakasztó gáz”…. A tömeg percek alatt szétoszlik… behúzódnak a Pionír-parkba és a nagyposta mellé… újabb tüntetők jönnek a Buziási útról és a Gyiroki útról, több mint ezer ember… Minden irányból az Opera tér felé nyomulnak a tüntetők…
A főtér zsúfolásig megtelt, kiabálják, hogy “Le Ceauşescuval”. Megpróbálják víz­ágyúkkal feloszlatni a tömeget, de a forra­dal­márok szétverik a kocsikat… a tömlőket a Begába dobják, több milicistát megvernek… már mindenütt tüntetnek, a 700-as piacon, a Jenő herceg téren és a Dóm téren, a Kossuth téren és a külvárosokban is. Mozgásban van az egész város, az emberek késő éjszaka se mennek haza… A Máriánál és a Capitol mo­zinál pajzsos rendőrök állnak csoportosan fa­lanszter-szerű védekezési pozícióban. Gyer­mekarcú kiskatonák ijedten pislognak, hol a vállukra emelik, hol a lábukhoz teszik a fegy­vert, látszik, hogy félnek. Bezzeg a kék ove­ral­los szekusok nem félnek, brutálisan meg­ver­nek mindenkit, aki az útjukba kerül… Mégsem oszlik el a tömeg. Ahol szétverik őket, elfutnak, de pár perc múlva a másik utcából hangzik fel, hogy “Nem megyünk, nem megyünk el, amíg a szabadságunkat ki nem vívjuk!”… A Tőkés-parókia előtt renge­teg ember… itt már a Deşteaptă-te române-t énekelik.

December 17., vasárnap
…Már kora reggel hatalmas tömeg hul­lámzott az utcákon. A Mária előtt nem álltak meg a villamosok… a reformátusok békés gyertyái helyett a végsőkig elkeseredett tömeg átkozódik. Az éjszaka letartóztatták és elvitték Tőkés Lászlót és családját. …elju­tottam a református templom utcája (Batthyány, Timotei Cipariu utca) bejáratáig. Ott három ponyvás katonaautó állt. Ezek beengedtek. Senki se tudott semmi biztosat: “Autóra rakták, elhurcolták őket, Isten tudja hová” – mondták az emberek.
Délután fél öt körül telefonál az Újklinika kapusa, hogy hamar jöjjek be, mert sok a se­besült, lőtt sebekkel. A feleségem veze­tett… A Capitol és városi néptanács sar­ká­nál meg­állítottak a katonák. Ordítottam, hogy félre az utamból, orvos vagyok és a kórházba me­gyek, ahol sok a sebesült. Egy rosszul öltö­zött alak, eléggé magabiztos imperti­nen­ciá­val gúnyolódott velem. ”Menj, ha akarsz!… Menj!… De ott lőnek, tankokról!”
A belvárosi templom és a CEC között egy másik katonakordon… A nagy Bega áruház előtt két kiskatona emelte rám a fegyverét… csak jobbra, a Gyárváros felé szabad menni… A Jenő herceg téren ropogtak a fegyverek… A törvényszék előtt, és a Sălăjanon emberek sétáltak… A Dóm tér felől lövések és zaj hallatszott, füst emelkedett.
Lavinia, fiatal doktornő, aki az Alba Iulia utca sarkán a Szerb-házban lakik, ezt mondta: “A népek szépen beszéltek a katonákkal, kérték őket ne lőjenek rájuk… Egy tiszt, aki a katonák mögött állt, gúnyosan reájuk szólt: – Szúrd meg! – Hogy lehettek ennyire gyá­vák!? Erre a népek köveket és üvegeket dobtak feléje, de nem érte semmi, mert a katonák mögött állt. Ekkor jött egy rangos tiszt, kék Daciával. A feldühődött népek kirángatták az autóból, nagyon megverték, talán agyon is verték, aztán odadobták a katonák elé. Az autót felgyújtották. Azt hiszem, akkor kezdtek el lőni.” Minden­hon­nan, a tankokról, a házak tetejéről… Olyan sebesültet is kezeltem, aki név szerint is­merte azt a lugosi katonatisztet, aki őt meglőtte.
Dr. Lengyel mondta, hogy “vasárnap dél­előtt a gyárvárosi Park mozi előtt két tank és egy villamos égett, a menekülő katonákat na­gyon megverték.”
A Jenő herceg téren délután 4-5 között volt a nagy tüntetés, akkor öltek meg több mint félszáz embert… a hullákat a Megyei kórház pincéjébe vitték, 40-et onnan loptak el másnap, és hússzállító hűtőkocsikban, nylonzsákokba dobálva, Bukarestbe vittek a krematóriumba…
(folytatás következik)