13 Dec 2013
Írta admin 
0 Hozzászólás Rohamosan távolodunk azoktól a világot is bejárt temesvári eseményektől, amely elindította a megdönthetetlennek hitt diktatoriális berendezkedés felbomlását Romániában. Dr. Bárányi Ferenc, már a 2010-ben megjelent évkönyvünkben közölt Naplójegyzetének bevezetőjében azt írta, hogy „máris felnőtt egy új generáció, akik 3-4 évesek voltak a forradalom napjaiban, számukra ez már történelem.” Így gondoljuk mi is, amikor – a temesvári forradalom évfordulójának napjaiban – szélesebb olvasótábor számára is elérhetővé tesszük azokat a hiteles emlékezéseket, amelyeket Bárányi Ferenc reanimátor orvosként is, azokban a decemberi napokban – sok ezer temesvári lakossal együtt – átélt és szerencsére a doktor úr fel is jegyzett, mert – amint maga fogalmazott – „a nagy eseményeket le kell írni, különben elfelejtjük…”
Lássuk hát, mi szerepel a dr. Bárányi Ferenc 1989. december 14-22. közötti napokban feljegyzett naplójában:
(Részletek, I. rész)
ELŐZMÉNYEK
Tőkés László lelkipásztort, holnap karhatalommal ki fogják lakoltatni a református templom papi lakásából… A magyar református hívek elhatározták, hogy nem engedik elűzni a papjukat. Eleinte mintegy 100 – talán valamivel több – magyar őrizte a bejáratot, fegyelmezetten, csendben, gyertyát gyújtottak, amit a fal mellé helyeztek. Apró gyermekek cserélték a leégett gyertyákat.
Az utcában és a környéken rosszul álcázott milicisták és szekusok cirkáltak. Feltehetően mindent lefilmeztek…
December 15., péntek
A reformátusok egész éjjel el nem mozdultak Tőkés László ablakai alól, a járdán több vedernyi olvadt stearin füstölög, és a tömeg egyre nő. Tőkés kérésére Petre Dugulescu baptista prédikátor az Eiffel-híd melletti templomból elhozta a saját híveit is, vagy 80 baptistát, akik kart karba öltve, élő emberlánccal zárták el a templom bejáratát, és estefelé már a Hora Unirii-t énekelték.
Ez volt a kezdet. Akkor, és ott, nem volt nyelvi, etnikai vallási ellentét, csak elkeseredett, elnyomott emberek, akikből kitört a keserűség, kirobbant a felkelés. A Temesvári Forradalom fáklyáját Tőkés László gyújtotta meg. Olyan volt ez a tömeg, mint egy motorban a robbanó gázkeverék, elég volt egy szikra, hogy szétvesse a rendszert. Tőkés László érdeme, hogy tudta és merte a tűzcsiholó szerepét vállalni….
December 16., szombat
Tőkés Lászlót még jobban őrzik, mint eddig, a reformátusok, a baptisták és sokan mások. Az utca mindkét végét lezárják a szekusok, és nem engednek be senkit. A villamosok nem állnak meg a Máriánál.
Dél felé Petre Moţ polgármester megjelenik a parókián, és biztosítja Tőkést, hogy nem lesz kilakoltatás. Együtt jelennek meg az ablakban, és arra kéri a tiszteletest, hogy nyugtassa meg a tömeget, és küldje haza…
Rengeteg ember az utcán… a Máriánál nem engedik tovább a villamosokat.
Négy-öt óra tájban felröppennek az új jelszavak “Szabadságot akarunk!” és “Le Ceauşescuval!”
Estefelé… ezernyi ember vonul a megyei pártbizottság elé…. Eleinte csak hujjogtatnak, aztán betörik a kaput, az ablakokat… kidobják a diktátor hatalmas képét az utcára, tűz üt ki az épületben. Két tűzoltókocsi is van a közelben, az egyik megfutamodik, a másikból egy halálravált, síró fiatal tisztet húznak ki, de nem bántja senki… A pártépületből menekülnek… A Facla könyvkiadó boltjából kihordják a diktátor “műveit” és ujjongva elégetik… egy sarló-kalapácsos vörös zászlót darabokra téptek…. a Neptun-fürdő felől kékruhás, műanyagpajzsos szekusok jönnek, verni kezdik a tüntetőket. Sok embert letartóztatnak… Valaki elkiáltja magát, hogy “könnyfakasztó gáz”…. A tömeg percek alatt szétoszlik… behúzódnak a Pionír-parkba és a nagyposta mellé… újabb tüntetők jönnek a Buziási útról és a Gyiroki útról, több mint ezer ember… Minden irányból az Opera tér felé nyomulnak a tüntetők…
A főtér zsúfolásig megtelt, kiabálják, hogy “Le Ceauşescuval”. Megpróbálják vízágyúkkal feloszlatni a tömeget, de a forradalmárok szétverik a kocsikat… a tömlőket a Begába dobják, több milicistát megvernek… már mindenütt tüntetnek, a 700-as piacon, a Jenő herceg téren és a Dóm téren, a Kossuth téren és a külvárosokban is. Mozgásban van az egész város, az emberek késő éjszaka se mennek haza… A Máriánál és a Capitol mozinál pajzsos rendőrök állnak csoportosan falanszter-szerű védekezési pozícióban. Gyermekarcú kiskatonák ijedten pislognak, hol a vállukra emelik, hol a lábukhoz teszik a fegyvert, látszik, hogy félnek. Bezzeg a kék overallos szekusok nem félnek, brutálisan megvernek mindenkit, aki az útjukba kerül… Mégsem oszlik el a tömeg. Ahol szétverik őket, elfutnak, de pár perc múlva a másik utcából hangzik fel, hogy “Nem megyünk, nem megyünk el, amíg a szabadságunkat ki nem vívjuk!”… A Tőkés-parókia előtt rengeteg ember… itt már a Deşteaptă-te române-t énekelik.
December 17., vasárnap
…Már kora reggel hatalmas tömeg hullámzott az utcákon. A Mária előtt nem álltak meg a villamosok… a reformátusok békés gyertyái helyett a végsőkig elkeseredett tömeg átkozódik. Az éjszaka letartóztatták és elvitték Tőkés Lászlót és családját. …eljutottam a református templom utcája (Batthyány, Timotei Cipariu utca) bejáratáig. Ott három ponyvás katonaautó állt. Ezek beengedtek. Senki se tudott semmi biztosat: “Autóra rakták, elhurcolták őket, Isten tudja hová” – mondták az emberek.
Délután fél öt körül telefonál az Újklinika kapusa, hogy hamar jöjjek be, mert sok a sebesült, lőtt sebekkel. A feleségem vezetett… A Capitol és városi néptanács sarkánál megállítottak a katonák. Ordítottam, hogy félre az utamból, orvos vagyok és a kórházba megyek, ahol sok a sebesült. Egy rosszul öltözött alak, eléggé magabiztos impertinenciával gúnyolódott velem. ”Menj, ha akarsz!… Menj!… De ott lőnek, tankokról!”
A belvárosi templom és a CEC között egy másik katonakordon… A nagy Bega áruház előtt két kiskatona emelte rám a fegyverét… csak jobbra, a Gyárváros felé szabad menni… A Jenő herceg téren ropogtak a fegyverek… A törvényszék előtt, és a Sălăjanon emberek sétáltak… A Dóm tér felől lövések és zaj hallatszott, füst emelkedett.
Lavinia, fiatal doktornő, aki az Alba Iulia utca sarkán a Szerb-házban lakik, ezt mondta: “A népek szépen beszéltek a katonákkal, kérték őket ne lőjenek rájuk… Egy tiszt, aki a katonák mögött állt, gúnyosan reájuk szólt: – Szúrd meg! – Hogy lehettek ennyire gyávák!? Erre a népek köveket és üvegeket dobtak feléje, de nem érte semmi, mert a katonák mögött állt. Ekkor jött egy rangos tiszt, kék Daciával. A feldühődött népek kirángatták az autóból, nagyon megverték, talán agyon is verték, aztán odadobták a katonák elé. Az autót felgyújtották. Azt hiszem, akkor kezdtek el lőni.” Mindenhonnan, a tankokról, a házak tetejéről… Olyan sebesültet is kezeltem, aki név szerint ismerte azt a lugosi katonatisztet, aki őt meglőtte.
Dr. Lengyel mondta, hogy “vasárnap délelőtt a gyárvárosi Park mozi előtt két tank és egy villamos égett, a menekülő katonákat nagyon megverték.”
A Jenő herceg téren délután 4-5 között volt a nagy tüntetés, akkor öltek meg több mint félszáz embert… a hullákat a Megyei kórház pincéjébe vitték, 40-et onnan loptak el másnap, és hússzállító hűtőkocsikban, nylonzsákokba dobálva, Bukarestbe vittek a krematóriumba…
(folytatás következik)
