A IX. Hauer Erich Fizikaverseny
A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban, március 29-én tartottuk meg kilencedszer, a Hauer Erich Fizika Emlékversenyt, a Hunyad Megyei Tanfelügyelőség, az iskola és a vajdahunyadi Hauer Erich Társaság szervezésében. A már nemzetközivé vált fizikaverseny emléket állít a 39 éves korában elhunyt, ifjabb Hauer Erich fizikatanárnak, amatőr csillagásznak és közéleti embernek, aki a dévai önálló magyar iskola egyik megálmodója volt. Ha azt kérdezzük, hogy ki volt Ő? Feleletként tanártársainak és diákjainak búcsúszavait kell idéznem: “Iskolánk lelke volt, de mindennekelőtt ember, a szó legnemesebb értelmében. Ember akkor, amikor igazgatóként, velünk együtt megvitatta és kiosztotta a különböző feladatokat, ember akkor, amikor fiatalabb kollégáit felkarolta, ember akkor, amikor a diákok hozzá fordultak panaszaikkal, gondjaikkal. Olyan ember távozott el közülünk, akiben soha ki nem fogyott a tenniakarás vágya, akiről bízvást elmondhattjuk: ‘Mint a gyertya, mely sötétben lángolt, / Ha magát megemésztve másoknak világolt’.”
Köszönjük a verseny anyagi támogatóinak, a Corvin Könyvkiadónak és a Hauer Erich Társaságnak az értékes könyvjutalmakat, szép okleveleket, diplomákat, a felkészítő és szervező tanárnőknek átnyújtott virágokat.
A versenyen összesen 40 diák: ebből 23 dévai, a Téglás Gábor Elméleti Líceumból: Anderlik Patrik, Borsa Ervin, Fodor Orsolya, Kecskés Ingrid (VI.osztályos), Péter Erich, Péter Lehel, Gáspár Barra Áron, Székely Albert, Sárközi Eduárd (VII. osztályos), Dincă Noémi, Mátyus Robert, Udvari Robert, Fülöp Lóránd (VIII-os), Pop Timea és Stelczner Britta (IX. osztályos) és Sebestyén Robert Tibor (XI. osztályosok), 11 vajdahunyadi diák a Corvin Mátyás Kollégiumból: Giurgiu Mária Ilona (VI-os), Balogh Rudolf, Balogh Tímea, Gábor Enikő, Gergely Izabella, Krizsán Izabella, Mihálykó Noémi, Pădurean Erich, Szekrényes Dániel, Winkler Adalbert (VII-es), Stelczner Norbert (VIII-os), 3 zsombói (Magyarország) a VIII-os Farkas Anikó, Faragó-Mészáros Réka és Szűcs Eszter a Szent Imre Katolikus Általános Iskolából, és a 3 nagyenyedi IX. osztályos diák a Bethlen Gábor Kollégiumból: Szabó Dorottya, Tűri Szabolcs, Újvári László mérte össze tudását. Felkészítő tanáraik: Tófalvi Emese Ildikó és Orbán Julianna Déváról, Tóth Andrea Zsombóról, Vass István Nagyenyedről és Kofity Magda Vajdahunyadról.
A verseny fő célkitűzése a fizika tudományos szintű művelése és néhai Hauer Erich tanár úr emlékének ápolása, ugyanakkor a diákok számára a tudásszint visszajelzése, szép barátságok szövődése, de játékos kísérletekkel és humoros előadással rácsodálkozás a világ sokszínű nagyszerűségére.
A már hagyományossá vált versenyt Balogh Botár Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója nyitotta meg ünnepélyesen, a Hauer Erich Társaság nevében Kofity Magda köszöntötte a résztvevő diákokat és tanárokat, megköszönve, hogy atomizálódó társadalmunkban a televízió vagy számítógép előtt ülő csettelés helyett az élmények által összekovácsolt aktív kikapcsolódást és tudásszomjuk enyhítését választották. A megemlékezés koszorúinak elhelyezése következett a Hauer Erich-emléktáblánál. Az idő sürgetett, már csak anynyi maradt a hagyományos Hauer Erich Fizikaverseny lebonyolításáig, hogy Tófalvi Emese Ildikó tanárnő megnevezze a helyszíneket. Következett az elméleti, gyakorlati fizikai feladatok megoldása, 2 órán át, 10 perc szünet következett, máris érdekődve mentünk át az interaktív táblával ellátott osztályterembe, az Esszépályázatra beérkezett munkák bemutatására, elbírálására.
A finom ebéd utáni sétával, sportjátékokkal teletűzdelt délután egyik fénypontjaként az Öveges professzor úr nyomában – Érdekes fizikai kísérletek bemutatása volt. Ezt követte a feszült várakozás, majd 2 órás szabadprogram diákoknak, míg a szaktanárok kijavították a dolgozatokat, rangsoroltak, okleveleket írtak meg, majd a megérdemelt díjazás. A Hagyományos feladatmegoldó verseny díjazottai: VI. oszt.: I. Anderlik Patrik, II. Fodor Orsolya III. Borsai Erwin, 1. dicséret: Kecseti Ingrid, mindannyian a Téglás Gábor Elméleti Líceumból felkészítő tanáruk Tófalvi Emese Ildikó, 2. dicséretet Giurgiu Mária Ilona, a Corvin Mátyás Kollégium diákja, Vajdahunyadról nyerte el, felkészítő tanára Kofity Magdolna. VII. osztályban – I. Winkler Adalbert, Corvin Mátyás Kollégiumból, Kofity Magdolna diákja, III: Sárközi Eduard, Téglás Gábor Elméleti Líceum diákja, tanára Tófalvi Emese Ildikó, 1. dicséret: Gergely Izabella, Corvin Mátyás Kollégium, Vajdahunyad, tanára Kofity Magdolna 2. Vass Krisztina, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Tófalvi Emese Ildikó 3. Gáspár-Barra Áron, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Tófalvi Emese Ildikó VIII. oszt. I. Stelczner Norbert, Corvin Mátyás Kollégium, Vajdahunyad, tanára Kofity Magdolna, II. Dinca Noémi, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Orbán Julianna, III. Udvari Robert, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Orbán Julianna 1. dicséret: Szűcs Eszter, Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Zsombó, Magyarország, 2. Faragó-Mészáros Réka, Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Zsombó, felkészítő tanáruk Tóth Andrea IX. oszt. – II. Stelczner Britta, III. Pop Tímea, mindketten a Téglás Gábor Elméleti Líceumból, Tófalvi Emese Ildikó diákjai. XI-a. oszt. – II Sebestyén Robert Tibor, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Tófalvi Emese Ildikó
Esszé kategóriában I. Farkas Anikó, Faragó-Mészáros Réka, Szűcs Eszter, Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Zsombó, Magyarország, tanára Tóth Andrea, II. Gáspár-Barra Áron, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Tófalvi Emese Ildikó, III. Szabó Dorottya, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, tanára Vass István, dicséret: 1. Giurgiu Mária Ilona, Corvin Mátyás Kollégium, Vajdahunyad, tanára Kofity Magdolna 2. Dinca Noémi, Székely Rita, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Orbán Julianna 3. Balogh Rudolf, Stelczner Norbert, Krizsán Izabella, Corvin Mátyás Kollégium, Vajdahunyad, tanár Kofity Magdolna.
Öveges professzor úr nyomában – érdekes kísérletek bemutatása I. Farkas Anikó, Faragó- Mészáros Réka, Szűcs Eszter, Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Zsombó, II. Bereczki Éva, Pop Tímea, Stelczner Britta, Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva, tanára Tófalvi Emese Ildikó, III. Balogh Rudolf, Stelczner Norbert, Krizsán Izabella, Corvin Mátyás Kollégium, Kofity Magdolna diákjai, dicséret: 1. Újvári László, Tűri Szabolcs, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, tanáruk Vass István, 2. Pădurean Erik, Szekrényes Dániel, Mihálykó Noémi, Corvin Mátyás Kollégium, Vajdahunyad, tanáruk Kofity Magdolna, 3. Balog Tímea, Gábor Enikő, Gergely Izabella, Winkler Adalbert, Corvin Mátyás Kollégium, Vajdahunyad, tanáruk Kofity Magdolna.
A Hauer Erich-díj idei nyertese: 90,25 ponttal – Anderlik Patrik VI. osztályos tanuló, Tófalvi Emese Ildikó diákja.
A díjak kiosztása előtt Soós tanár úr bemutatója a Hauer Erich verseny névadó tanárának életrajzi adatairól, ragadtatta el a jelenlevőket. A díjkiosztás estébe torkollott, mégis szinte mindenki türelemmel kivárta, a diplomákat és könyvjutalmat hagyományosan dr. Hauer Erich, a Hauer Erich Társaság Elnöke adta át, Demeter Annamária titkár aszszony segítségével. A verseny a szervezők buzdító szavaival és a résztvevő diákok fogadkozásaival zárult: „Jó volt itt lenni, jövőre jobban fogom tudni”. . . és valóban, amíg ilyen csillogó szemű diákjaink vannak, addig még van bizakodó jövőnk.
Kofity Magda, fizikatanár,
a Hauer Erich Társaság
egyik alelnöke
Hírek röviden
A dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tavasszal is ellátogatott a Mikulás. Jendrolovics Gábor 13 társával viszszatért 6 autónyi ajándékkal, a Mikulásnak benyújtott rajzverseny győzteseinek a díjazására.
Tamás Gábor koncertjének bevételét a Szent Ferenc Alapítványnak adományozta a művész. A koncert alkalmával a színpadra hívta az alapítvány gyermekzenekarát, amelyik Varga Csaba irányításával előadott két általuk megzenésített Kányádi-verset, a Ne félj című lemezükről. Az alapítvány igazgatója, Palkó Cecília, Sík Sándor Tedd a jót című versével köszöntötte a nevenapját ünneplő énekest.
Aki fákat ültet az hittel, reménnyel tekint a jövő felé, ez Böjte Csaba atya hitvallása. Az RMDSZ a 2014-es esztendőt a közösségépítés évének tekinti, Déván, Vajdahunyadon, a Zsil-völgye városaiban és Marosillyén sokan csatlakoztak az elmúlt hétvégi faültetéshez. Déván az unitáriusok Koppándi-Benczédi Zoltán lelkipásztor vezetésével, Vajdahunyadon Zsargó János esperes híveivel a református templomkertben ültettek fákat. A marosillyei Veresbástya udvarán, Bethlen Gábor szülőháza mellett fákat ültettek, melyen Csaba atya és Winkler Gyula EP-képviselő is tevékenyen részt vettek. A vendégeket Lengyel Izabella tanítónő és férje, Árpád babgulyással vendégelték meg.
A Hunyad Megyei Tanács legutóbbi ülésén osztották szét az ifjúsági-, sport-, és egyházi tevékenységek támogatására szánt összegeket. A 4,761 millió lejből 565 ezer lej jutott az 54 ifjúsági és sporttevékenységet folytató pályázóknak, és 4,196 millió lejt osztottak el az egyházak között. Ebből az ortodox egyház kapott 3,829 millió lejt. A magyar egyházak szinte csak morzsákat kaptak.
A vajdahunyadi önkormányzat és a megyei tanács között együttműködési szerződés jött létre a 40 éves uszoda felújítására. A megyei tanács 2 millió lejt biztosít, a megye egyetlen uszodájának a felújítására.
Április elsején megnyílt a vajdahunyadi Dr. Alexandru Simionescu Városi kórházban, a megye legmodernebb imagistikai központja, ahol a legmodernebb felszereléssel mágneses rezonancia-, csontsűrűségi- és ultrahangos vizsgálatokat végeznek.