Hunyad megye a Hívogtó Románia országjáró projektnek egyik fő nyertese. A megye Erdélyben első, az országban Suceava megye után a második helyen van az épített örökségek helyreállítása terén. Vajdahunyad vára 4,4 millió eurót kap a már folyamatbn lévő helyreállítási munkálatok folytatására. Továbbá felújítanak 2 római castrumot, egy dák várat, Nagyrunkon 8 falusi házat, Alun falu márványból készült házait. Helyreállítási alapokból 150 millió eurót költenek 250 műemlék felújítására. Olyan interaktív térképet készítenek, amelyre minden finanszírozott helyszin felkerül, hogy minden helynek, épületnek a története, legendája ismertté váljék.
Ballagás a Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Az országos tanügyi sztrájk ellenére megtartották a végzősök ünnepélyes búcsúztatóját. Szász-Barra Zsófia főtanfelügyelő-helyettes, Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítány igazgatója, Pogocsán Ferdinánd alpolgármester, dr. Máté Márta RMDSZ-es megyei tanácsos és Máté László aligazgató barátságra, szeretetre, kitartásra, küzdésre, álmaik felvállalására biztatta a fiatalokat. Rátoni Csaba református, Ilkei Lóránd unitárius lelkipásztor Isten áldását kérte a diákokra, szülőkre, tanárokra. A végzősök részéről Grumezescu Naomi köszönte meg osztályfőnöküknek, tanáraiknak, szüleiknek a szeretetet és gondoskodást. László István XI-es diáktárs búcsúztatta a végzősöket, a tanulmányi eredményeket Kovács Erzsébet osztályfőnök ismertette. A matematika-informatika osztályban első díjas Mihály Izabella, második díjasok Nisztor Dalma és Pápai Márk. A filológia osztályban első díjas Máté Péter, a második díjat Grumezescu Naomi, a harmadik díjat Szentes Tímea és Zudor Mezei András kapta. Balogh Csaba Károly igazgató diákjait Teréz Anya gondolataival búcsúztatta. A Hauer Erich-díjat Kofity Zoltán a Társaság elnöke adta át Mihály Izabellának. Az RMDSZ-tanácsosok díját dr. Máté Márta megyei tanácsos adta át Máté Péternek és Pogocsán Ferdinánd alpolgármester Grumezescu Naominak, Balogh Csaba Károly igazgató pedig Mihály Izabellának, az iskola legjobb tanulójának járó Téglás Gábor-díjat. Ezt követte az iskola kulcsának az átadása.