A Téglás Gábor Elméleti Líceumban elballagtak a VIII.-os diákok
Június 11-én a dévai kolostor udvarán 12 nyolcadikos diák ballagott. Pitagorasz tételének az eléneklése után Kodály, Madách, Exupéry, Kossuth és Marie Curie tanácsait ismételgették. Hálásan álltak meg tanáraik, nevelőik előtt. Tudták, hogy a Szent Ferenc Alapítvány segítsége nélkül nem végezhették volna el a VIII. osztályt. Osztályfőnökük Oprişa Melinda, Hermann Hesse gondolataival búcsúztatta őket: “Próbáljanak meg maguk lenni”. Palkó Cecília az alapítvány elnöke, a tudás talentumával való okos gazdálkodásra biztatta diákjait. Kocsis Attila igazgató, a továbbtanulásra ösztökélte őket. Másnap este a VIII. A osztály diákjai búcsúztak dalokkal, Dsida Jenő, Szép Ernő, és Szabó Lőrinc-versekkel.
Lezárult az általános iskolai felmérés
Máté Márta tanfelügyelő szerint, a Tanügyminisztérium által a második, negyedik és hatodik osztályokban szervezett országos felmérést az idén vezették be. A dolgozatokat nem osztályozták. A tanítók osztály szinten jelentést készítettek, amit a tanfelügyelőségek össszesítenek. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban egy-két esettől eltekintve a teszteken elért eredmények általában megfeleltek a diákok évközi teljesítményeinek. Osváth Piroska, a IV. B osztály tanítónője szerint, a diákok komolyan vették a teszteket.
Kiscserésztábor Bábolnán
Daradics János cserkészparancsnok szerint, a dévai 55-ös számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat 11 kiscserkésze hétvégi táborozást tartott Bábolnán a termálvizes medence környékén. A program játékból és fürdésből állott. Esténként tábortűz mellett régi népdalokat énekeltek és közösségépítő játékokat játszottak. Napközben sor került az úszóleckékre. A táborozáson résztvevő 4 szülő, örömmel nyugtázta, hogy gyermekeik talpraesetten tudnak viselkedni, elkészítik ebédjüket, elmossák az edényeiket és nem lustálkodnak úgy, mint otthon.
Makkai Endrére emlékeztek Petrozsényban
Az elmúlt hét végén emlékeztek meg Petrozsényban a református templomban Makkai Endrére, a lelkipásztorra, néprajzkutatóra, íróra. A mai Szlovákiához tartozó Zelezniken (Vashegyen) született, 1914. május 31-én. A család még gyermekkorában a Zsil-völgyébe költözött. Édesapja 1921-ben Lupényban sztrájkot szervezett, amiért kényszermunkára ítélték egy Vâlcea megyei sóbányában, ahol életét vesztette. Édesanyja mindhárom gyermekét taníttatta. Nővére képzőművész, bátyja tanár, ő pedig református pap lett. Dési segédlelkészként művelődésszervezéssel, újságírással is foglalkozott. Felesége Varga Emília tanítónő, aki nemcsak kisdiákjainak, de a gyülekezet tagjainak is példaképe volt. Három gyerekük született. Nyárádszeredai kitérővel 1949-ben Nagy Gyula későbbi püspök távozása után, Petrozsényba kerül, ahol 30 évig folytatta papi hivatását. A 30 éves petrozsényi tevékenységét bemutató Márton Árpád Zoltán tiszteletes, köszöntötte jelenlévő 3 gyermekét, 9 unokáját és 22 dédunokáját. Petrozsényban a lelkészcsalád otthona, valóságos lelki menedékévé vált a Szilágyságból, Mezőségről és Székelyföldről odatelepedő magyar családoknak. Unokája, Makkai Péter árkosi lelkipásztor hirdette az igét. Dédunokája Makkai Fanni kántorizált, míg Makkai Hanna, Dorka és Gergő dédunokái dédapjuk három versét olvasta fel. A nagy alkalomra megjelent egy emlékkiadvány is, melyben helyet kapott a 100 éve született lekipásztor életrajza, feleségének tanítónői munkássága, családi képek, emlékek bemutatása mellett 1994–ben Kolozsváron megjelent novelláskötetének egy része. Munkásságának nyomát őrzi számos publicisztikai írása, néprajzkutatásait ismertető, a Korunk hasábjain és a magyarországi szakkiadványokban megjelent, tanulmányai, és a Nagy Ödönnel közösen kiadott Adatok téli hagyományaink ismeretéhez című tanulmánya.
MKT-ülés Petrozsényban
A petrozsényi Caritas Házban, június 14- én tartotta meg ülését a Megyei Képviselők Tanácsa. Napirenden szerepelt az EP-választások kiértékelése és a megyei szervezet tisztségviselőinek a megválasztása. Winkler Gyula EP- képviselő az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy a megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 36,6%-a vett részt a szavazáson. Ez megyénket országos viszonylatban a negyedik helyre helyezte Szilágy, Hargita és Szatmár megye után. A tisztújítás eredményeként, az elkövetkező két évben Széll Lőrincz marad az MKT elnöke, Dezméri István a megyei szervezet ügyvezető elnöke, Burján Gergely pedig marad a megyei szervezet politikai alelnöke. Megválasztották a szervezet három regionális és ifjúsági alelnökét is.
Új elnök és alelnök a Nyugati Fejlesztési Régióban
Június 11-én Resicabányán, a Krassó-Szörényi Megyei Tanács üléstermében tárgyalt az Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyéket magába foglaló Nyugati Régió Tanácsa. Megtárgyalták a régió fejlesztési programok gyakorlatba ültetését, bemutatták a dunai hajózáshoz szükséges újfajta járművek tervezését szolgáló NEWS- és a BanaTour nevű turisztikai népszerűsítő programot. Megválasztották a Tanács elnökének Titu Bojin, Temes, és alelnökének Mircea Moloţ Hunyad megyei tanácselnököket.
Szabadtéri mozi Vajdahunyadon
A Michael Klein Stadionon, június 17-22. között szabadtéri mozi alakítanak ki. Vetítésre kerül június 20-án, La Grand Bellezza (rendezte: Paolo Sorrentino), 21-én, The Grand Budapest Hotel (rendezte: Wes Anderson) és 22-én, The Broken Circle Breakdown (rendezte: Felix Van Groeningen) című filmje. Az előadások este 21 órakor kezdődnek. A belépőjegyek a művészeti galériában kaphatók: 8-13, és 17-20 óra között, gyermekeknek 5, felnőtteknek 10 lejes áron. Az elmúlt héten kiosztott sorsjegyekből 200 ingyenjegyet sorsoltak ki gyerekeknek és 100-at nyugdíjasoknak.
Megnyílt a vajdahunyadi állatkert
Dézsi Attila, Hunyad megye volt prefektusa, 2011-ben 1,76 millió lejt eszközölt ki, a Környezetvédelmi Minisztériumtól, Hunyad megye egyetlen állatkertjének a felújítására. Az önkormányzat fél millió lejjel járult hozzá a felújítási költségekhez. Három év alatt, felújították az EU-s előírásoknak megfelelően az állatok ketreceit, téli lakóhelyet képezve ki mindegyiknek. A főleg a gyermekeknek látványt nyújtó állatkertben, két nagy barnamedvét, egy tigrist, egy oroszlánt, egy babuinmajmot, farkasokat, rókákat, őzikéket és sok más érdekes állatot lehet megnézni. A belépőjegyek ára: 2 lej gyerekeknek, 4 lej felnőtteknek, 8 lej családoknak. Nyitva tartási idő naponta 10-18 óra között. A karbantartási munkálatok miatt, hétfőn zárva tartanak.
Viperaveszély
A Hunyad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság felhívja a Páring, Retyezát, Vulkáni-havasokban, vagy a dévai várhegyen járó turisták figyelmét, hogy viseljenek bakancsot, ne térjenek le a kitaposott utakról, ösvényekről, legyenek figyelmesek, vigyenek magukkal egy kis botot védekezés céljából. Mellőzzék a sziklamászást, mert a viperák érintetlenebb, sziklás térségekben, a növényzetben elrejtőzve élnek. Elsősorban akkor harapnak, amikor az emberek véletlenül rájuk lépnek. A június-augusztus közötti párzási ídőszakban igen agresszívek. Viperaharapás esetén a harapás fölött kössük el jó szorosan a végtagot, és sürgősen menjünk el a legközelebbi kórházba, mert marásuk 5 órán belül halált okozhat. Viperamarásellenes szérum a dévai, a hátszegi, a petrozsényi, szászvárosi, vajdahunyadi és vulkáni kórházakban található.
Vályogházépítő tanfolyam
Lengyel Anita és Ovidiu azzal a céllal érkezett Densusra, hogy köralakú vályogházat építsen a “Vulkánok háza” nevű kis múzeum részére. A 30 éves fiatalok elméleti és gyakorlati bemutatókat is tartanak, a Dinoszaurusz Geoparkban dolgozó önkéntesek és diákok számára, megtanítani fa, agyag és szalma felhasználásával készült ökoházak építésére.
Két retyezáti menedékházat újítanak fel
A Retyezáti Nemzeti Park két menedékháza kerül az idén felújításra. Alin Dajulescu retyezáti természetőr szerint, sokan felelőtlenül bánnak a hegyi menedékházak felszerelésével. A Stănuleţ-menedékházban például szétverték a csempekályhákat, ellopták a fém felszereléseket, és eltüzelték a faágyakat, székeket. Az RNP természetőreinek kezdeményezésére, a csíkszeredai Partnerség Alapítvány és a MOL támogatásával májusban megkezdték a Stănuleţ menedékház felújítását. A munkálatokban részt vesznek az aradi Summit Társaság tagjai és az aradi Iuliu Moldovan Technológiai Líceum pedagógus közössége is. A felújítási projekt célja az ökoturizmus népszerűsítése és a Retyezát-Godean-Szárkő-hegyvonulat természetvédelmének fejlesztése. A menedékház rendbetételét végző mintegy 60 önkéntes újrapadolta a hálótermeket, 10 vadonatúj fekhelyet készítettek és újrarakták a csempekályhákat. A munkálatokat június 15-ig befejezték, amikor Râu de Mori községben tudományos megbeszélés keretében, a természetvédelmi problémák mellett, ismertették a civilizált természetjárás szabályait is. A menedékház rendbetétele után, felújítják a Branu Gugu menedékházat is.
Vizsgálat a vajdahunyadi roma paloták tulajdonosainál
Lucian Heiuş, a temesvári Régiós Pénzügyi Igazgatóság vezetője, bejelentette, hogy miután leellenőrizték, hogy a jogi személyiségek betartották adókötelezettségeiket, most a magánszemélyek vagyonát is ellenőrzik, hogy mindenkitől behajtsák adókötelezettségeit. Elsőnek a Vajdahunyad szélén található giccses romapaloták tulajdonosai kerültek ellenőrzés alá. Ha a kiadások meghaladják a jövedelmüket, szankciókat alkalmaznak. Ellenőrzik, hogy befizették-e a jövedelm 16%-át adóba. Ha gyanú merül fel a jövedelmek törvényességét illetően, felkérik az igazságügyi szerveket az ügy tisztázására. Az igazgatóság 2015-től egy külön részleget hoz létre, a nagy vagyonok eredetének a tisztázására.
Újabb börtönévek Dan Robertnek
Dan Robert, Vajdahunyad volt alpolgármestere, tavaly szeptembertől a nagybarcsai börtönben tölti le, két korrupciós ügy kapcsán kiszabott 5 éves büntetését. A Gyulafehérvári Táblabíróság újabb 4 év és 8 hónapos börtönbütetésre és 108 millió lej kártérítés megfizetésére ítélte, mert 100 millió lejt irányított közpénzekből felesége és anyósa tulajdonában lévő cégeknek.