Nemzetközi Operafesztivál Hunyad megyében
Nagysikerű Operafesztiválokat 2011 óta szerveznek Hunyad megyében. Az Opera Night első két évadát követően, a vajdahunyadi vár udvarán meg- szervezett előadásokon kívül, a Megyei Tanács kiterjesztette a fesztivál programját Dévára is. A Konstancai Opera és Balett Színház művészei mellett, a főbb szerepekben külföldi vendégszínészek is felléptek. Az évek során 26 operát láthatott az a több mint 20.000 néző, aki részt vett az éjszakába nyúló előadásokon. A fesztivál szervezője idénig a dévai Dev Art Egyesület volt. Miután a dévai Művelődési ház igazgatóját, Alexandru Gruiant, februárban egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert több szerződést kötött, az ugyancsak általa vezetett Dev Art Egyesülettel, mintegy 200.000 lej kárt okozva, a Megyei Tanács nem volt hajlandó szerződést kötni a DevArt Egyesülettel az idei fesztivál megszervezésére. Hosszas vita után a Megyei Tanács a dévai színházra bízta a fesztivál megszervezést. Mivel a DevArt levédette az Opera Night elnevezést, a fesztivál az idei évtől felvette az Opera- és Klasszikus Zenei Fesztivál elnevezést. A szervezésben oroszlánrészt vállalt Theodore Coresi, a Bécsi Opera énekese, aki neves előadóművészeket hívott meg. A nemzetközi operafesztivál vasárnap, július 16-án 20 órakor kezdődött, a Petrozsényi/Dévai Színházban Operagálával, Mozart-, Verdi-, Puccini-, Bizet-, Gounod- és Rimszkij-Korszakov darabokkal. A zenekart Warcislaw Kunc vezényelte. Hétfőn 20 órakor ugyanazt az operagálát adták elő a Dévai/Petrozsényi színházban is. Július 18-án este a vajdahunyadi vár udvarán került sor a Zrínyi 1566 című rockopera bemutatójára. Július 19-én a dévai múzeum mögötti téren Verdi Rigoletto című operáját adták elő. A zenekart a katalán Joan Cantarell vezényelte. Tegnap este 21.30 órától a vajdahunyadi vár udvarán Giacomo Puccini Tosca című operáját nézhette meg a nagyérdemű közönség. A zárórendezvényre ma, pénteken, 20 órától kerül sor a Dévai Színházban, ahol Mozart Cosi fan tutte című operája kerül bemutatásra. Az előadáskon a rockoperán kívül, a bákói Mihail Jora Filharmónia biztosítja a zenei kíséretet. A fesztivál fénypontja kétség kívül a rockopera, témája Szigetvár 1566-os ostroma, mely bemutatja a Zrínyi Miklós által vezetett 2.000 magyar és horvát harcos 1566. augusztus 6-a és szeptember 8-a közötti önfeláldozó harcát, a Fenséges Szulejmán vezette 100.000-es török ostromló sereggel. A várvédők nagy árat fizettek, Zrinyi Miklós (horvátul Mikola Zrinski) életét adta, de életét vesztette az idős oszmán szultán is. Akkor a magyar és horváth seregek megmentették Európát a török hóditástól. Richelieu, a francia bíboros-kormányfő megjegyezte, hogy „A szigetvári hősöknek köszönhetjük, hogy Európa katedrálisain megmaradt a kereszt, és nem került fel a félhold”. A rockopera ősbemutatójára Szigetváron került sor 2009-ben. Szövegét az 1957-ben, Besztercén született, ám kisgyermekkora óta Budapesten élő, Moravetz Levente írta. Zenéjét Papp Zoltán komponálta Balásy Szabolcs és Horváth Krisztina közreműködésével.
Előrehozott polgármesterválasztás Déván
Miután áprilisban Mircea Muntean bebörtönzésével megüresedett Déván a polgármesteri szék, előrehozott polgármesterválasztás kiírása vált szükségessé. Ideiglenes jelleggel most Ovidiu Moș szociáldemokrata alpolgármester tölti be a tisztséget. Még nincs eldöntve, hogy mikor tartanak előrehozott választásokat, de a pártok, már megkezdték esélyesnek számitó jelőltjeik kiválasztását. A PNL július 19 – 24. között 550 személyt kérdezett meg, hogy az esetleges 10 jelölt közül kit tartanának a legalkal- masabbnak, és a konzultáció nyomán Florin Oprea bizonyult a legnépszerűbbnek, aki 2004-2010 kö- zött a liberális párt színeiben alpolgármesterként tevékenykedett. 2012-ben kilépett, és függetlenként sikertelenül pályázta meg a polgármesteri széket. Öt év után ő lesz a Nemzeti Liberális Párt hivatalos jelöltje. A Szociáldemokrata Párt is tart egy véleménykutatást, ahol Ovidiu Moș ideiglenes polgármester, Radu Mariș, a párt tavalyi jelöltje és Radu Barb, a megyei szer- vezet főtitkára közül választják ki a hivatalos jelöltet. Hétfőn, július 17-én szabadtéri sajtóértekezleten jelentette be Petru Mărginean, volt polgármester, hogy függetlenként kíván indulni az előrehozott választásokon. Mărginean, 2000-2003 között alprefektus volt, a Konzervatív Párt színeiben. 2004-2008 között, szintén konzervatívként, a megyei tanács alelnökeként tevékenykedett. 2008-2012 között, a SMURD-szolgálatot támogató Salvital elnöke volt. 2012-2016 között ő volt Déva polgármestere. Két évig a PC színeiben, majd liberálisként vezette a várost. A liberálisok a tavalyi veressége után kizárták a pártból. Az általa felújított Lido parkban tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy a Temesvári székhelyű régiós fejlesztési ügynökség, 40 millió euró értékű összeget különített el Dévának, ami- ből a tavaly nem pályázott meg senki egyetlen eurót se. Mivel a 40 millió euró 2020-ig áll a város rendelkezésére, és a pályázatokban foglalt munkálatokat 2022 végéig kell befejezni, előző mandátuma tapasztalataira hivatkozva, prioritásnak tekinti az összegek lehívását és a vár belső udvarának a felújítását.
Egyetemi hallgatók a Retyezátban
Az aradi Vasile Goldiș Nyugati Egyetem Mérnöki Kara Erdészeti Szakának hallgatói, a Retyezáti Nemzeti Parkban gyakorlatoztak. Feltérképezték a nemzeti park tulajdonában lévő Sfânta Maria Erdészethez tartozó fűves, erdős területeket, talajmintákat vettek, átmérőt és magasságot mértek, és egyéb erdőművelési munkálatokat végeztek.
Viperamarás
Egy 27 éves tudományos kutatást végző egyetemi hallgatót, július 10-én megmart egy kígyó. A mentőszolgálat 3 óra gyaloglás után ért el hozzá. Beadták a kigyómarás elleni szérumot, majd a sérültet a dévai Megyei Kórházba szállították.
Medvetámadás
Július 14-ről 15-re virradó éjjel, 2.000 m feletti magasságban medve támadott meg egy 17 éves juhászt. Az áldozat több sérülést szenvedett a jobb alsó végtagján. Kollégái elkergették a medvét, és mobiltelefonon hívták a SMURD-ot. A rövid idő alatt megérkező helikopterrel a sérültet egyenesen a marosvásárhelyi klinikára szállították. Állapota stabil.
Látogatási csúcs a Dévai várban
Az év első felében több mint 90.000 turista kereste fel a dévai várat. Júniusban közel 28.000 turista ment fel a várba. Ezek az adatok csak a siklót használó turistákra vonatkoznak. A gyalogosokról az önkormányzatnak nincsenek adatai. A vársiklóra jegyeket váltók közel 50%-a felnőtt jegyet, 40%-a diákjegyet és 10%-a nyugdíjas jegyet vásárolt. A napokban beindult várőrség további vonzó tényező lesz. Így főleg a júliusi, augusztusi főszezonban a látogatók számának ugrásszerű megnövekedésére számítanak az illetékesek. A megye más turisztikai látványosságainál is jelentősen nő a turisták száma. Az év első félévében több mint 140.000 látogató váltott jegyet a vajdahunyadi vár meglátogatására.
* Az RMDSZ országos online aláírásgyűjtő kampányt szervez jogaink európai biztosítása érdekében. Felkér minden magyart, hogy támogassa aláírásával az akciót.
* A sólymosi hídnál karbantartási munkálatok miatt akadozik a forgalom. A megyei rendőrség forgalmi osztálya felkéri az autóvezetőket, hogy az elkövetkező 10-15 napban, aki csak teheti, kerülje el a hídon való áthajtást.


20 Jul 2017
Írta admin
0 Hozzászólás