Reformációi ünnepség Szászvároson
Szászvároson háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg magyarok, németek és románok, az 500 évvel ezelőtt, Luther Márton által elindított reformációra. Idén a magyar református és a német lutheránus közösség közös ünnepléséhez a városvezetés is csatlakozott. Október 6-án délután került sor az 500 éves a reformáció Erdélyben című kiállítás megnyitójára a református templomban. Másnap kirándulást szerveztek a szomszédos Romosz szász faluba, és meglátogatták az ottani evangélikus templomot. A szászvárosi református templomban tudo- mányos előadásokat tartottak. Thomas Sidilariu, a brassói Feketetemplom levéltári igazgatója előadást tartott a reformáció erdélyi kezdeteiről. Daniel Iancu, a dévai múzeum történésze ismertette a reformáció Hunyad megyei vonatkozásait. A reformáció szászvárosi történetét Bandi András, a nagyszebeni német evangélikus püspökség lelkésze mutatta be. A reformáció kálvinista irányzatáról Fülöp Béla, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke beszélt. Délután az evangélikus templomban Ursula és Kurt Philippi cselló- és orgonakoncertet tartott. Vasárnap az evangélikus templomban háromnyelvű ökumenikus istentiszteletet tartottak, amelyen Sipos Szabolcs református és Bíró István római katolikus lelkész olvasott fel magyar szövegeket a Szentírásból. Az igét Reinhart Guib, szebeni evangélikus püspök hirdette. Román nyelven ismertette a Luther Márton által Németországban elindított egyházmegújító folyamatot, majd a brassói Johannes Honterus által Erdélyben, a szászok körében terjesztett reformációt. A püspök hangsúlyozta, hogy az új tanok hamar elterjedtek egész Európában, ami több protestáns egyház megalakulásához vezetett. Ugyanakkor Erdélyben a világon elsőként, 1568-ban a tordai országgyűlésen elfogadták a vallásszabadságot. A román nyelvű igehirdetés után németül énekelték az egyházi énekeket, és németül hangzott el az áldás is. A Miatyánkot egyszerre 3 nyelven mondták el a jelenlévők. Az istentisztelet után, közösen almafa-csemetét ültettek Luther emlékére, aki maga is almafát ültetett. A reformáció 500 éves évfordulójára 12 almafát ültettek el Erdélyben és Európa más városaiban.
A várudvarban a dévai és szászsebesi német tannyelvű iskolák diákjai szász néptáncokat mutattak be.
Tanévnyitó ünnepély a dévai Szent Ferenc Alapítványnál
Egybekötve a Magyarok Nagyszonya ünepével, október 7-én tartották meg a dévai Szent Ferenc Alapítványnál a tanévnyitó ünnepséget. Az alapítvány diákjai dalos néptáncelőadást tartottak, illetve magyar és német nyelven hang- zottak el szavalatok, ezzel köszöntve azokat a németországi támogatókat, akik részt vettek az ünnepségen. Az ünnepség a Magyarok Nagyasszonyának szentelt szentmisével folytatódott, befejezésül este táncházat tartottak.
A Magyar Népmese Napja
Először ünnepelték meg a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a Magyar Népmese Napját. Az iskola minden tanítója és osztályközössége tevékenyen vette ki a részét az ünnepségben. Magyar motívumos levélkéket színeztek, melyekre kedvenc meséjüket és azok hőseinek nevét írták fel a kisdiákok. A nagyszünetben tartott interaktív megemlékezésen, az iskola előterében álló táblára mesefát rajzoltak, oda ragasztották fel a kiszínezett levélkéket. Osváth Piroska tanítónő interaktív vetítéssel kalauzolta el a kisdiákokat, a magyar népmese világába. A ka- landozás során kiderült, hogy mindenki ismeri Benedek Elek és más mesegyűjtők munkásságát és a mesékben előforduló hősöket.
Gólyabál a Téglásban
Az idén a végzősök Walt Disney világába hívták meg újonc társaikat. A szokásos hűségeskü letétele után, táncos ve- télkedővel folytatódott az ünnepség. A zsűriben Kun-Gazda Kinga tanárnő és Csatlós Erzsébet Zsófia RMPSZ-elnök mellett, helyet kaptak a nagyobb diákok is, akik a további próbatételeket is gondosan pontozták. A kukoricapehelyevő versenyen, két XII.-es is részt vett. Nem hiányoztak a karaoke- és a magánprodukciók se. A táncos, énekes- és színészi produkciók megkapták a megérdemelt vastapsot. Egy megjátszott vizsga bemutatása szintén nagy sikert aratott, a szereplők mind dobogós helyezést értek el. Tombolázás és György Botond humorista sikeres előadása után, sor került a díjazásra. A Gólyakirály az idén Pap Csongor lett, a Gólyakirálynőnek pedig Kásler Denisát választották. A második díjat Olteanu Anitának és Osváth Tamásnak ítélte meg a zsűri. A harmadik díj a Sălășan Mária és Kulcsár Dávid párost illette meg. A népszerűségi díjat Biernaczki Júlia és Sárközi Loránd kapta. Mindannyiuk vastapsban és ajándékcsomagban részesült.
Kiosztották az RMPSZ-díjakat
Szovátán került sor az idén is, a pedagógus szövetség (RMPSZ) díjainak kiosztására. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Ezüstgyopár-díjban részesült Mazilu Gizella tanítónő. A Mákvirág-díj bronz fokozatát kapta Anderlik Patrik, ezüstdíjas Gáspár-Barra Áron, aranydíjban részesült Stelczner Norbert, illetve gyémántdíjat kapott Stelczner Britta, mindannyian a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai.
Olaszteleken lépett fel a dévai Renaissance Táncegyüttes
A dévai Dél-Erdélyért Kulturális Társaság tíz éve került kapcsolatba a baróti Kájoni Consort régizene együttessel. A két társaság többször vett részt egymás rendezvényein és a székely-szórvány partnerség elmélyítette ezeket a kapcsolatokat. Miután a barótiak részt vettek az idei Hunyad Megyei Magyar Napokon, meghívták a dévai társaság Renaissance Táncegyüttesét az általuk idén hetedszer megszervezett, Erdővidéki Régizene-találkozóra, melyet az idén az olasztelki felújitott, kastélyszállóként működő, Dániel-kastélyban tartottak meg. Egy nappal a kastélyfesztivál előtt, a Baróti Gaál Mózes Általános Iskolában kézműves napot szerveztek, ahol az olaszteleki Cygnini ének- és táncegyüttes reneszánsz táncházat szervezett, az együttes gyermek- és ifjúsági csoportjának részvételével. Az ifjúsági csoport másnap a Dániel-kastélyban spanyol, olasz és angol középkori táncokat mutatott be. Felléptek a székelyudvarhelyi Riverenza régizene együttes és az Arany Griffek Táncegyüttes is. Az együttes vezetője közben szóban ismertette az egyes tánclépéseket és korabeli szokásokat. A dévai Renaissance együttes nagy sikerrel mutatta be a Hunyadi János eredetéről szóló történelmi táncjátékát. Az estet a Kájoni Consort együttes zárta, akiket a marosvásárhelyi Lőrinczi György lantos kísért. Majd a Kájoni-Codex ismert zenéjét együtt énekelte a közönség, a kísérő baróti és székelyudvarhelyi zenészekkel.
- A november 5-i előrehozott dévai polgármesteri választásokon hét jelölt indul: Petru Mărginean (PSD), Florin Oancea (PNL), Lucian Davidoni (USR), Ovidiu Popa (ALDE) és függetlenként Marius Blendea, Eduard Cristoi és Velu Călușer.