• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.

„Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”

Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron

Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025

A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség

Jeles elődeink

105 csapat nevezett be a 16. Bölcs Diákok vetélkedőre


Dr. Hauer Erich – HUNYADI KRÓNIKA


 04 Jan 2018   Írta admin  0 Hozzászólás


Adventi szokások régen és ma
Az egykori és mai adventi és karácsonyi szokásokról tartott ér­dekes előadást Virág Ádám, Petőfi-ösztöndíjas fiatal, aki rész­leteiben ismertette a karácsonyi ünnepkör szokásainak eredetét, rö­vid történetét és mai formáját. Az előadó kiemelte, hogy az adventi időszak a középkorban kapott hangsúlyosabb jelentőséget, az első karácsonyfákat a XVI. században állították fel német nyelvterületen, az ajándékozás pedig lényegében egy pogány szo­kásból ered. Egykor a nagyurak ajándékozták meg karácsony előtt alkalmazottaikat, szolgáikat. Ez utóbbira épültek a karácsonyi adománygyűjtő szokások, mint a mendikálás, kántálás, pásztorjáték és regölés. Magyarországon az első karácsonyfát Brunszvik Teréz állította Aszódon, 1824-ben. Az ajándékozás szokása az 1930-as években vált divatossá. A szaloncukor magyar jelleg­ze­tesség, mely a XIX. században vált ismertté. Az időszak gasztro­nó­miai szokásai közül az előadó kiemelte a János-napi borszen­- telést és az aprószentek napján szokásos vesszőzést is, majd rövid filmet mutatott be a helyi, Bukovinából hozott katonajátékról (zsi­dózás). Koppándi Zoltán, házigazda unitárius lelkipásztor a rendezvény befejezésében köszönetet mondott az előadó utóbbi hónapokban végzett munkájáért és örömmel emlékeztetett a paró­kián az adventi időszakban szervezett rendezvényekre: Dr. Koppándi Botond, egyetemi tanár előadására, Kun-Gazda Gergely Heltai Gáspár életét és munkásságát bemutató érdekes elő­adására, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által hozott bé­ke­lámpásokra, a Hazajárók szerkesztőinek látogatására. Köszö­nettel nyugtázta a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Ala­pítvány által nyújtott anyagi támogatást.

Karácsonyi vásár a Téglás Gábor Elméleti Líceumban
December 20-21-én tartották meg a dévai Téglás Gábor El­méleti Líceumban a hagyományos karácsonyi vásárt. Diákok és pedagógusok együtt díszítették fel a karácsonyfát. Szerdán, az egyes osztályok által bemutatott karácsonyi jelenetekkel, népi já­tékokkal, manótánccal, majd karácsonyi dalokkal köszöntötték a szeretet ünnepét. Balogh-Botár Károly Csaba igazgató-helyettes, meg­köszönte a kollégáknak, diákoknak azt a sok rendezvényt, amelyek hozzájárultak az iskola jó hírének terjesztéséhez, ugyan­akkor köszönetet mondott a szülőknek személyi jövedelemadójuk 2%-nak a felajánlásáért az iskola javára. Tavaly 9.300 lej gyűlt össze, amit a diákok versenyekre, táborokba való utaztatására, a versenyen jól szereplők díjazására és sok egyéb tevékenység támogatására fordítottak. A vásár keretében díjazták a legszebben feldíszített osztályokat. A Márton Enikő és Gergely Mónikából álló zsűri a nagy óvodás csoportnak, a IV.A, az V.B, és a X. MI osz­tályoknak ítélte az első díjat, mely Juth Borbála, Both Mária, Popa Magdus és Gáspár Juliánna nagymamák sütötte tányér tész­tából állottak. Az ünnepséget a Csendes éj közös eléneklésével zárták. Lengyel Izabella zenetanárnő, a műsor főszervezője, meg­kö­szönte pedagógus kollégáinak és a Hauer Erich Diáktanács tagjainak a karácsonyi vásár előkészítésében és lebonyolításában nyújtott segítséget. Ezt követte a kirakódóvásár. A legtöbb vásárfia-ajándéktárgy papírból, textilmaradékból, gombból, fagylaltpálcikából, stb. készült. A szülők, pedagógusok egyaránt teli táskányit vásároltak belőlük. Csütörtökön került sor a cipősdoboz akcióra, ahol nemcsak rászoruló gyermekeknek készítettek csomagot, ha­nem Oprișa Melinda óvónéni javaslatára, egy-egy osztály csomagokat cserélt valamelyik másik osztállyal. A tanító- és óvónénik jókedvűen osztogatták a csomagokat, sőt még egy erre az alkalomra írt dallal is kedveskedtek diákjaiknak. Virág Ádám Petőfi-ösztödíjas fiatal, a Palánta Sorsfordító Alapítványnál elnyert pályázatával, mesekönyvvel, színezővel, CD-lemezzel ajándékoz­ta meg a gyermekeket. A karácsonyi vásár a Mennyből az angyal eléneklésével ért véget.

Vajdahunyadi hírek
December folyamán a vajdahunyadi magyarságnak több eseményben volt része. Mikulás napján az óvodások és a magyar ta­gozatos iskola diákjai a zsúfolásig telt Corvin-Sa­varia Magyar Kultúrköz­pontban, a Magyar Ház­- ban szavalatokkal, éne­kek­kel, tánccal várták a Mikulást, aki tele zsákkal érkezett. Az Összhang Nő­egylet Luca-napján Mi­kulás-csomagokat osztott tagjai között. December 16-án először került sor a vajdahunyadi Magyar Ház­ban disznótorra. A dél­után folyamán közel 100 magyar tért be beszélget­ni, kóstolni, koccintani. De­cember 18-án, az 1-es számú óvoda 27 magyar óvodása ünnepelte meg a karácsonyt, versmondással, énekléssel, betlehe­mes­sel, tánccal. A télapó meghallgatta, és gazdag csomaggal jutalmazta meg a gyerekeket. December 20-án, a Magyar Házban ka­rácsonyváró ünnepséget rendeztek óvodások és a ma­gyar tagozatos diákok részére. Az előadott betlehemes, magyar és angol nyelvű karácsonyi énekek után, az ünnepély íror­szági cipősdobozok kiosz­tásával zárult, Csontos József pünkösdista lel­kipásztor jóvoltából. A szenteste alkalmával a he­lyi református templomban szavala­tokkal, a római katolikus templomban bet­lehemes játékkal ünnepelték meg a karácsonyt, ahol a gyermekek ajándék csomagokban részesültek. December hónap második felében, a Ferences Világ Rend vajdahunyadi Ka­pisztrán Szent János Kö­zössége, megtartotta az idén is, a már hagyomá­nyos Szállást keres a Szent Család imasorozatot. Több éves szünet után, az idén az RMDSZ vajdahu­nyadi szervezete nagysi­ke­rű szilveszteri mulatsá­got szervezett. A mulatságon, részt vett Szombathely tesvérváros küldött­sége is.

Mozgalmas évet zárt a dévai városi tanács
Ovidiu Moș ideiglenes polgár­mester, féléves tevékenysége alatt 69 új személyt alkalmazott a dévai polgár­mesteri hivatalhoz és az ebből kelet­kező többletkiadás nagyon megterheli a város költségvetését. A kormány ja­nuár elsejétől alkalmazott pénzügyi refomja, arra kényszeríti Florin Oancea újonnan választott polgármestert, hogy január elsejétől 20%-kal csökkentse az alkalmazottak bérét. Február elsejétől pedig elbocsájtásokra is lehet számítani. Az új rendelkezések által okozott jövedelemkiesést pótolni lehetett volna a helyi adók megemelésével. A városi tanács azonban úgy határozott, hogy nem emeli meg a városi adókat és illetékeket. Dr. Máté Márta tanácsos, főtanfelügyelő-helyettes ismertette, hogy Pogocsán Ferdinánd tanácsossal együtt sikerült bebizonyítaniuk, hogy a városi tanács 1/3-os tulajdonában lévő Téglás Gábor Iskola épületének ISU engedélyeztetésének költségei valójában mű­kö­dési költségek, ezzel sikerült meg­- szerezni az engedélyeztetéshez szükséges pénzösszeget, és elvégeztették a szükséges munkálatokat. A továbbiakban várható végre a működéshez szükséges engedély megszerzése. Az ISU en­gedély megszerzésén kívül, szerez­tek pénzt az épület javítására és fejlesz­tésére is. Az egyházak támogatására is sikerült a tavalyinál nagyobb összeget kiharcolni. Sikerült az egyházakat kellő időben értesíteni a pályázati lehető­sé­gekről és segítettek a pályázatok meg­írásában is. Ennek köszönhető, hogy az elkülönített 500.000 lejből, a magyar egy­házak 179.000 lejt kaptak, amit ará­nyosan osztottak el a dévai református, a két római katolikus és az unitárius egyházközség, illetve a csernake­resz­túri római katolikus és kisbarcsai református egyházközségek között. A dévai református gyülekezet egy magyar nap­köziotthon létrehozásáról döntött. Az ingatlan megvásárlására minden érintett intézmény képviselőinek beleegyezésével került sor. Jelenleg az épü­let rendbetétele, és az intézmény enge­- délyeztetése van még hátra.

Új felszerelés a brádi kórházban
A Brádi Városi Kórház technikai fel­szereltségének javításához az 2017-ben több modern eszközzel járult hozzá a városi tanács. A kórház me­nedzsere Ioan Cobon, tájékoztatója szerint, kaptak egy laparoszkópot, egy elektró­kautert a sebészeti műtétek céljára, a bőrgyógyászat részére fontos Wood-lámpát, az apró elváltozások vizsgá­latára, egy kriókautert patológiás bőr­elváltozások eltávolítására és egy dermatoszkópot, a bőrelváltozások mik­roszkópos vizsgálatára. Ezek a műsze­rek 220.000 lejbe kerültek.


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.
    • „Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”
    • Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron
    • Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025
    • A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • November 2025
    • October 2025
    • September 2025
    • August 2025
    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó