Március 15-i rendezvények
Hunyad megyében már vasárnap, március 11-én megkezdődtek a megemlékező ünnep- ségek. Szászvároson (fotó) a református gyülekezeti házban, a vasárnapi istentisztelet után, a katolikus felekezetű hívek közösségében ünnepeltek. Fülöp Béla, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gyermekotthon és a helyi iskola magyar tagozatos diákjai verses-dalos előadást tartottak. Menyhárt Ernő, a gyermekotthon igazgatója és felesége, Rita felkészítésével a gyermekek bemutatták Petőfi Sándor forradalmi tevékenységét, a március 15-i eseményektől a segesvári csatáig. Szintén vasárnap a helyi református templomban emlékezett meg a brádi magyarság is a számukra nagy véráldozattal járó egykori eseményekről. Piskin március 15-én, a római katolikus templomkertben megkoszorúzták a piski csata emlékművét. Déván, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában az iskola diákjai ünnepi műsorral emlékeztek meg a 170 éve lezajlott forradalomról és szabadságharcról, majd a református temetőben lévő 1848-as hősök emlékművénél köszöntőkkel egybekötött koszorúzásra került sor. Délután ökumenikus istentiszteletet tartottak a dévai református templomban, a református Melite Házban emlékünnepséget tartottak. Vajdahunyadon március 15-én délután a római katolikus templomban emlékeztek meg a forradalomról, az ünnepi beszédekre és koszorúzásra a református templomkertben lévő Petőfi Sándor-szobornál került sor. Lupényban a római katolikus templomban, Petrozsényban pedig a református templomban tartottak megemlékezést. Ma, március 16-án, 11 órától a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum nagytermében tartják meg A pélaképek köztünk élnek – Ismerkedjünk meg az Ezüstfenyő-díjasokkal című sorozat első találkozóját. Az első meghívott Koppándi Zoltán unitárius lelkész. A líceumban 16 órától, könyvbemutatóval egybekötött történelmi előadást tart dr. Csikány Tamás: A szabadsáharc hétköznapjai és dr. Süli Attila: Hunyad megye nemzetőrei 1848-1849-ben címmel, melyet könyvbemutató követ. Ma, Petrozsényban 18 órától a városi színházban a balánbányai Ördögborda néptáncegyüttes tart előadást. Március 17-én Déván, a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes előadása zárja az ünnepségek sorát.
Ezüstfenyő-díj Koppándi Zoltán Attila lelkipásztornak
Koppándi Zoltán Attila, unitárius lelkipásztor, a Hunyad megyei – dél-erdélyi szórványban kifejtett munkája elismeréseként vehette át Marosvásárhelyen Kelemen Hunor szövetségi elnöktől a kitüntetést. A lelkipásztor 2001-ben az unitárius teológia elvégzése után, önként vállalta a dél-erdélyi szórványban a szolgálatot. Tíz évig dolgozott a Zsil-völgyi Lupényban, ahonnan ellátta a dévai és vajdahunyadi gyülekezetben is a lelkészi feladatokat. A 2011-2012-es évben az Amerikai Egyesült Államokban, a Berkeley Egyetemen tanulta a szórvány- gondozást. Hazatérte után, 2012-től Dévára költözött, beszolgálva a lupényi és vajdahunyadi gyülekezetekben is. A 2014-es átszervezés után, Lupény külön gyülekezetté vált. Déva dél-erdélyi szórvány- és zarándokközponttá alakult, innen gondozta a lelkipásztor a vajdahunyadi, temesvári és aradi unitárius közösségeket is. Az eltelt közel két évtized alatt Koppándi Zoltán Attila egyházi és közösségi tevékenységével bizonyította komoly közösségszervező képességét. Ő volt a Dávid Ferenc Emlékzarán- doklatok fő szervezője és házigazdája. 2003-ban kibővítette és folyamatosan korszerűsítette a templomot és a szórványközpontot. Testvérgyülekezeti kapcsolatokat hozott létre, a Szórvány-Székelyföld program keretében. Az öku- mené alapján elkötelezett híve a magyar vallási felekezetek közötti összefogásnak, kiemelkedően fontosnak tartja az egyházak együttműködését, amelyre hatványozottan szükség van a szórványközösségek megtartásához. A magasrangú kitüntetés nagyon megtisztelő számára, annál is inkább, hogy a helyi közösség javasolta. A kitüntetett lelkipásztor hangsúlyozta, hogy a díj egyben a csapatmunka elismerése is. Tiszta szívből gratulálunk a magas kitüntetéshez.
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny eredményei
Az elmúlt hét végén hirdették ki a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Hunyad megyei szakaszán elért eredményeket. Kásler Enikő főszervező köszöntötte a megjelenteket, majd Orbán Juliánna tanárnő szólalt fel, aki 8 évvel ezelőtt szervezte meg a rangos matemati- kaverseny első Hunyad megyei szakaszát. Az iskola vezetősége, a felkészítő tanárok, tanítók, Szász-Barra Zsófia nemzetiségi és informatikai tanfelügyelő és Viorel Holhoș számtan szakos tanfelügyelő segédkezett a díjak kiosztásában. Az idén a verseny 69 résztvevője kapott va- lamilyen díjat. Az elért pontszámok alapján első díjasok: Osváth Gábor, Orbán Dalma Johanna, Aczél Ervin, Udvari Kincső, László István, Kovács Áron, Osváth Tamás, Anderlik Patrik, Gáspár-Barra Áron, Kun Roland Krisztián és Geangoș Attila Déváról, és Sófalvi Zsolt Róbert a Lupényi Mircea Eliade Elméleti Líceum magyar tagozatáról. Második díjat kapott Székely Evelin, Kásler Edgár Gábriel, Tófalvi Endre, Győrfi Norbert, Domokos Hunor, Chifor Teo Carol, Chifor Attila Márk, Mester Erika, Kecseti Ingrid Imola, Balla Andrea és Mátyus Róbert, valamennyien a Téglás diákjai. Harmadik díjban részesült Borbély Richard, Székely Loránd Ernest, Sipos Ádám, László Adorián, Menyhárt Brigitta, Sárközi Loránd, Szabó Edvárd, Péter Lehel, Nagy Kincső, Stelczner Norbert Déváról, Turbuk Norbert a vajdahunyadi Matei Corvin Műszaki Kollégiumból és Péter Zsolt, a lupényi Mircea Eliade Elméleti Líceumból. Dicséretet kapott 27 dévai, 4 lupényi, 2 csernakeresztúri és 1 vajdahunyadi diák. A Kőműves Kelemen Szülői Bizottság és a Corvin Könyvkiadó jóvoltából minden díjazott könyvcsomagot kapott. A szervezők külön köszönetet mondtak Csatlós Erzsébet Zsófia, Szabó Éva, Osváth Piroska, Șoaca Erika, Domokos-Újfalvi Anna Mária tanítóknak és Kásler Enikő, Tófalvi Emese, Márton Ildikó, Kovács Erzsébet, Kiss Mihály András és Kocsis Attila Levente számtan szakos felkészítő tanároknak. Gratulációban részesültek: Udvari Kincső, Tófalvi Ágnes, Anderlik Patrik, Nagy Nándor, Osváth Tamás dévai és Sófalvi Zsolt Róbert lupényi diákok, az Erdélyi Magyar Matematikaverseny orszá- gos döntőjén való részvételükért. Végül felbontották a Kecskemétről érkezett meghívót, a verseny megyei szakaszán 106 pontot elért Orbán Dalma Johanna III.-os diák részére, akit meghívtak a verseny március 28-30-án sorra kerülő kecskeméti országos döntőjére.