Meghívó a Szövetségkötés napjára
Idén is május 28-án ünneplik meg Marosillyén a Szövetségkötés napját. Az ünnepség 11 órakor kezdődik, a csernakeresztúri Ft. Tóth János atya által celebrált szentmisével. A szertartás keretében felújítjuk, az Istennel és embertársainkkal kötött szövetségünket. Elismerő oklevelet kapnak azok, akik az elmúlt évben, legtöbbet tettek a Szent Ferenc Alapítványért és a segítségükkel nevelkedő gyermekekért. A közös ebéd után, a dévai táncház- és énekegyüttes, a petrozsényi, zsombolyai, szászvárosi gyermekotthonok művészei és sportolói által bemutatott programra kerül sor. Mindenkit szívesen látnak az ünnepségen. Érdeklődni, feliratkozni Varga Csaba, a marosillyei Veresbástya parancsnokánál lehet: a guitaservice@gmail. com e-mail címen.
Hit és Identitás kérdése Déván
Május 12-én a dévai református gyülekezet csendesnapot tartott, melyen nagy számban vettek részt a környékbeli gyülekezetek tagjai és lelkészei is. A téma a hit és keresztény identitás kérdésének a megtárgyalása volt. Nt. Köblös Lehel gerendkeresztúri lekész, a hitetlenkedő Tamás apostol példájára alapozva vont párhuzamot a mai ember hittel kapcsolatos kétségeire, hangsúlyozva a közösségi alkalmakon, az igehirdetéseken való részvétel fontosságát, ugyanis a részvétel és a befogadás által erősödik meg az ember hite. A gondolatsort a marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet lelkipásztora folytatta: a Hit és identitás című előadásában. Az előadó több szentírásbeli történetre és kinyilatkozásra alapozva kifejtette, hogy a keresztény embert a hite különbözteti meg a más emberektől, ezért is fontos megszólítani azokat, akik hitetlennek tartják magukat, mert Isten kegyelmének a tudatosítása mindig gyógyírként hat. „És akik Istent szeretik, minden a javukat szolgálja”, írja Pál apostol a rómabeliekhez írott levelében. A kálvini kettős predesztinációt nem szabad a fatalizmus felől megközelíteni, inkább az egyéni felelősségvállalással kell társítani. Az csendesnapon Nt. Zsargó János vajdahunyadi esperes szolgáltatta ki az úri szent vacsorát. Az egyházi kórus Lengyel Izabella karmesterrel az élén egyházi kórusművekkel fejezte be a programot. Nt. Rátoni Csaba házigazdaként köszönetet mondott szol- gálatot teljesítő kollégáinak és mindazoknak, akik segítettek a csendesnap megszervezésében. Levonva a tanulságot elmondta, hogy a keresztény ember feladata hirdetni az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Befejezésül a Melite Házban szeretetvendégségre került a sor.
Lélekbeli és fizikai építkezés Piskitelepen
Május 13-án, Oprisa Melinda vallástanár és Kun-Gazda Kinga Viola magyarszakos tanárnő vezetésével, a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum huszonkét tanulója látogatott el az Alpár Ignác által tervezett piski református templomba, ahol verses-zenés műsorral örvendeztették meg az istentiszteleten résztvevőket. Igehirdetésében Nt. Czuhai Miklós Csaba református lelkész az Isten és ember közötti szoros szövetség különböző vetületeit tárta fel, amelyek az ember megtartatását szolgálják. A presbitérium virággal, jelképes kis ajándékokkal köszönte meg az ünnepi alkalmat. Nt. Czuhai Miklós Csaba lelkipásztor elmondta, hogy az idei év a lelkigondozás mellett, a beruházások éve is. A Hunyad Megyei Tanács 3.000 lejjel támogatta a piski gyülekezetet és az önkormányzat 15.000 lejes támogatást nyújtott az egyházközségnek. A fenti források felhasználásával kerülhet sor a templom külsejének újrafestésére. A püspökségtől kapott anyagi támogatással pedig a nagyrápolti régi parókiát szeretnék felújítani, illetve a magyar kormánytól kapott támogatással az A-kategóriába tartozó rápolti műemléktemplom helyreállítását valósíthatják meg. A templomi rendezvényt követően a diákok meglátogatták az Ócskay Arborétumot, ami külön élmény volt számukra.
Magyar bölcsőde Vajdahunyadon
A budapesti kormány szórványmegerősítő programja keretében, Vajdahunyadon magyar nyelvű böl- csőde épül. A magyar kormány által támogatott intézmények magántulajdon- ban (civil szervezetek, egyházak) kell legyenek. Vajdahunyadon a római katolikus egyház vállalta fel a magyar bölcsőde létrehozását. Az 1912-ben épült római katolikus zárda épületében volna hely ugyan egy napközi-otthon számára, de a román állam a mai napig nem szolgáltatta vissza az egyháznak az 1948-ban államosított épületet, hanem a tanügyminisztériumnak adományozta. A minisztérium a temesvári műegyetemnek adta át az épületet, amelynek emeleti részében a temesvári egyetem kihelyezett részlegeként működő vajdahunyadi mérnöki kar raktárai kaptak helyet. Az épület földszintjét 1990 óta az egyház használja, amit azóta felújított. A temesvári műegyetem áprilisban licitet hirdetett az egész épület eladására. Az egyház nem jelentkezett a versenytárgyaláson, mert visszaigényli jogos tulajdonát. Ha az épületet mégis eladják, megtörténhet, hogy az egyházat kiteszik saját jogos tulajdonából. Ezért a egyház a leendő bölcsőde ügyét a zárdaépülettől függetlenül kezeli.
A templom melletti kert a Ferenc-rend tulajdonát képezi, amit használatra átadott a gyulafehérvári egyházmegyének. Ott fogják felépíteni a 20 helyes bölcsődét.
Az engedélyek nagy részét már megszerezték és megkötötték már a műszaki dokumentációra vonatkozó szerződést is. Makovecz-stílusú épületet terveznek. Ft. Szabó Ákos plébános reményei szerint, az építkezést már júliusban elkezdhetik, és másfél-két év alatt megépülhet a bölcsőde.
Újra megnyitnák a vajdahunyadi vasmúzeumot
1974-ben, a Vajdahunyadi Császári és Királyi Vasgyár alapításának 90. évfordulója alkalmával, egy a vezérigazgatósághoz közel lévő épületben, állandó kiállítás nyílt, a környéken több mint 2.000 éve kialakult érckitermelő és vasfel- dolgozó tevékenységről. A gyűjteményben helyet kaptak a régészeti ásatások által feltárt eszközök és vastermékek is. A kiállítást 1989-ben hivatalosan múzeumnak nyílvánították. 2003-ban a kohászati kombinát privatizálásakor, az európailag is számontartott, értékes gyűjteményt elherdálták. Az épületet, sok más épülettel együtt felszámolták, míg a kiállítási tárgyak egy része lakat alá került, más tárgyak meg elkallódtak. A civil szféra nyomására, az önkormányzat elhatározta a múzeum felújítását.
Dan Bobouțanu, polgármester ismertette, hogy a régi városközpont felújítását célzó uniós projektbe bevették a múzeum felújítását is. Az önkormányzat tulajdonában lévő kétszintes, 520 négyzetméteres területen lévő, 1931-ben agrárbanknak épült ingatlant, a melléképületeivel, és 1.500 négyzetméteres udvarával együtt átadná az újralétesítendő múzeum számára. Az épület helyreállítására uniós forrást használnának fel a múzeum berendezését a civil szervezetektől kapott segítséggel biztosíthatnák.
Lezárják a Retyezátba vezető autóutat
A Hunyad Megyei Tanács május 16-i közleménye szerint, május 22-től, az olvadás és jelentős esőzések okozta gödrök és csuszamlások javítása érdekében lezárják, a Gura Apelor nevű gáttól a Rotunda menedékházhoz vezető 685-ös megyei utat. Az útlezárás ideje alatt autóval nem lehet megközelíteni a Poiana Pelegii sátorozóhelyet, ahonnan gyalog- ösvényen kb. 2 óra alatt lehet feljutni a Bucura-tóhoz. Egyelőre nem pontosították meddig lesz lezárva az útszakasz.