14 May 2015
Írta admin 
0 Hozzászólás HUNYAD MEGYEI MAGYAR NAPOK
Zorkóczy Zenóbia előadásai a gyerekeknek
Zorkóczy Zenóbia kovásznai előadóművész, a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával fellépett Csernakeresztúron, Déván, Szászvároson és Vajdahunyadon. Az óvodás gyerekeknek a tengerek és szigetek világát mutatta be, a magyar gyermekirodalom verseit idézve. Szavalatai közül nem hiányzott Weöres Sándor Majomországa se. Az elemistákhoz Kobak könyvében található történetekkel, László Noémi verseivel szólt. A nagyobb diákoknak szóló mesében, Zénó madárijesztőként élt a kertben, akit tűzre akartak tenni. Új munkát keresve, a gyerekek tanácsára levetette a hátát nyomó keresztet, s megtanult karjaival ölelni, értékelni a szabadságot. A művésznő vasárnap a bácsi református templomban istenes verseket szavalt.
Műkedvelő fénykép-kiállítás Déván
Déván a Dulinszky László kezdeményezésére tavaly megalakult Fókusz fotós csoport, épített örökségünk tematikájából 57 fényképét állította ki a Téglás Gábor Elméleti Líceumban megrendezett első kiállításán. A megnyitó napja egybeesett, az alapítás első évfordulójával, ezért tortával ünnepelték meg a kiállítást és az egyéves születésnapot.
Maderspach Viktor nyomában
Az RMDSZ lupényi szervezete, az idei Magyar Napok keretében helytörténeti kirándulást szervezett Maderspach Viktor menekülésének nyomdokain. A XVIII. század végén, Ausztriából Erdélybe került német nemesi családból származó Maderspachok, magyar érzelműek voltak. A Ruszkabányán élő vasgyár tulajdonos, az 1848-1849-es szabadságharc idején vállalta az áldozatot Magyarországért. Oldalági dédunokájuk Maderspach Viktor (1875-1941) Iszkronyban született, és mérnökként tevékenykedett. A Benedekfi Dávid által szervezett kiránduláson Bodó József tanár ismertette életrajzi adatait. Amikor 1916 augusztusában Románia megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát, hadserege több helyen, így a Zsil-völgyén keresztül is betört Erdélybe. Mielőtt német segítséggel az osztrák-magyar csapatok kiűzték őket, Maderspach Viktor, saját költségén kommandószerű önkéntes csapatot hozott létre, a román hadsereg kiszorítására és a civil lakosság megvédésére. Az impériumváltást követően, a román hatóságok 1921-ben, csapdába akarták ejteni. A román titkosszolgálat emberei, magyar tiszteknek kiadva magukat, románellenes összeesküvésbe akarták bevonni. Modoruk és magyar tiszthez nem méltó viselkedésük elárulta őket. Maderschpach Viktor menekülni kényszerült, és a jól ismert hegyeken át Magyarországra távozott. Ott mérnökként és íróként élt. A II. bécsi döntés után Észak-Erdélyben élt, 1941-ben bekövetkezett haláláig. Az általa 94 évvel ezelőtt megtett utat követte a lupényi magyarság a kirándulás során. Az itszkronyi tulipánfától indultak, melyet a család egyik nőtagja hozatott 1880-ban Párizsból. Ma is ott áll, a volt Maderspach-kúria mellett. Martonossy Imola információi szerint, Erdélyben csak négy ilyen fa van. Három Resicabányán, egy pedig a Vajdahunyad melletti Gyaláron. A túrázó csapat megállt Aninószán is, ahol Benedekfi Dávid kezdeményezésére a megmaradt asszonyházban Maderspach-műemlékházat létesítenek. Innen Vulkánba mentek, ahol a Vulkáni-hágónál piknikeztek, majd átmentek az RMDSZ lupényi székházába, ahol a Barcsay-díjas Antal Amália és a helybéliek kolozsvári káposztával vendégelték meg a túrázókat és a Petrozsényból, Urikányból és Vulkánból érkező vendégeket. Petrozsényban kedden délután zenés teadélutánt, csütörtökön pedig Márton Áronról szóló előadást tartottak.
Déván május 6-án az unitárius szórványközpontban Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke érdekes előadást tartott az erdélyi együttélés nyelvi és vallási kölcsönhatásairól. Előbb a megye etnikai, vallási érdekességeit említette, majd a lakosság nyelvi és társadalmi sokszínűségéről beszélt. Kiemelte azokat a politikai indíttatású telepítéseket, melyek színesebbé tették a vidék etnikai arculatát. A megye épített öröksége mai napig őrzi azoknak a nemesi családoknak az emlékét, akikből szépszámban lettek tudósok, államférfiak, mecénások. A Szászföld nyugati szélének német lakossága, a monarchiabeli bányák megnyitására olasz, cseh, német mesterembereket telepítettek ide. A szociálista iparosítás székelyeket, szilágyságiakat telepített a megyébe. Megjelentek a mócvidékiek és a Kárpátokon kívüliek is. Külön színfoltot jelentenek a Hátszeg vidékére és a Bukovinából betelepített székelyek is. Ezért nem meglepő, hogy Gyaláron már a Monarchia idején közös, református-evangélikus-unitárius templomot építettek. A közös templomhasználatnak hagyománya van a megyében. Elég csak a kéméndi református templomra gondolni, ahol a középkori freskótöredékeken a magyar szentek mellett, cirillbetűs felirattal Szt. Sztyepán és Vlagyiszláv látható. Vannak soknyelvű és sokvallású közös temetőink is. Olyan sírkő is előfordul, ahol a magyar szöveget románul folytatják, és a végén ismét magyarul fejezik be. A reformáció idején sok középkori templom freskóit meszelték le. Néhol ortodox festmények tarkítják a megroggyant fehér falakat, s köztük magyar szentek láthatók. Az új szentek között néhol egy-egy bőkezű politikus képe is megjelenik, a poklot ábrázoló képeken néhol a terroristák is megtalálhatóak az ördögök társaságában. Az előadó sok olyan furcsaságról számolt be, melyek vallási, etnikai, vagy társadalmi kölcsönhatások, átrendeződések eredményei.
Csáky Pál bemutatta a felvidéki magyarságot
Csáky Pál EP-képviselő, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke Szlovákiában kétszer volt kormányfő-helyettes. Kollégája, Winkler Gyula meghívására, a Hunyad Megyei Magyar Napok keretében, május 8-án vidékünkre látogatott. A vajdahunyadi vár megtekintését követően Déván a Téglás Gábor Elméleti Líceumban, kerekasztal beszélgetésen mutatta be a felvidéki magyar közösséget. Látogatásának célja a szlovákiai és erdélyi magyar kisebbség közötti kapcsolat kialakítása. Szükséges ez a közvetlen kapcsolat, mivel kisebbségi helyzeténél fogva a felvidéki és erdélyi magyarság hasonló sorskérdésekkel szembesül – hangsúlyozta az előadó. A nemzeti önazonosság megőrzésért mindennapos harcot kell folytatnia. Az autonómia olyan intézmény gerince lenne, melyre fel lehetne építeni a hosszú távú megmaradás elemeit. A felvidéki magyarság viszonylagos anyagi jólétének ellenére, szellemileg és érzelmileg a leggyengébb, a határontúli magyar nemzetrészek közül. Míg az erdélyi magyarság az erdélyi fejedelemség idejében megtanult önállóan megélni, a felvidéki magyarság Trianonig mindig a magyar állam része volt. Az 1945-1948-as időszakban a felvidéki magyarság óriási elnyomásban élt. A Benes-dekrétumok alapján, az állam megfosztotta állampolgárságától, vagyonától, és teljes mértékű kiűzetésnek volt kitéve. Azok, akik “reszlovakizáltak”, vagyis elismerték, hogy őseik elmagyarosodtak, és vissza óhajtanak térni a szláv nemzetbe, megtarthatták vagyonaikat. Így az akkori hétszázezer magyar kisebbségből száztíz ezret, főleg az értelmiségi elitet, elűzték szülőföldjéről. Az etnikai tisztogatást csak külföldi nyomásra állították le. Az 1968-as szovjet megszállás alatt számos értelmiségit kirúgtak állásából, és fizikai munkára kényszerítettek. Ezek a csapások megviselték a felvidéki magyarságot. A politikus ismertette, hogy Európa súlyos önazonossági problémával szembesül, szembefordul hagyományaival, keresztény gyökereivel, évszázados értékeivel. Ugyanakkor demográfiai katasztrófát él át. A bevándorlók tisztában vannak értékeikkel. Fokmérője a jelenségnek, hogy a repülőtereken működő keresztény imaterem üres, a muzulmán imatermek pedig mindig tele vannak. Németországban keresztény nők esetében átlagban 0,9, muszlim nők esetében 4,2 a gyermekek száma.
