A Ruszcsuk–Várna vasútvonal első mozdonya 1866-ból Rusze közlekedési múzeumában

BÁZIÁSTÓL ÍGY UTAZTAK TOVÁBB

Báziás, mint láttuk, a Bécs–Pest–Sze­ged– Temesvár–Báziás vasútvonal végállomása volt. Innen az utasok hajón (többnyire a cs. kir. szab. osztrák gőzhajótársaság – DDSG – hajóival, melynek monopóliuma volt a dunai ha­józásban) folytatták útjukat a következő há­rom, már megépült, kapcsolódó vasúti ál­lomásig: Ruszcsukig (ma Rusze), Gyurgye­vó­ig (Giurgiu), vagy Csernavodáig (1860-ig Boğazköy-nek nevezték). Innen újra vonatra szállhattak.
Törökországban akkoriban angol társaságok építették az első vasutakat. Az európai Tö­rökországban a Konstanca (azaz Küstend­je, mert akkor Dobrudzsa még Törökország ré­sze volt) és Csernavoda közötti vasútvonalat 1860. október 4-én nyitották meg (az an­gol „Danube and Black Sea Railway Küs­tendje Harbour Company Limited” – DBSR – részvénytársaság építette és üzemeltette), a Ruszcsuk–Várna vasútvonalat pedig 1866. ok­tóber 4-én. A még török fennhatóság alatt lévő Havasalföld első vasútvonala 1869. no­vember elsején nyílt meg Bukarest és Giur­giu között. Mindhárom vasútvonal a dunai kikötőket kötötte össze az országok nagyobb városaival, illetve a Fekete-tengerrel.
Konstantinápolyig, a török birodalom fő­városáig, legrövidebb úton a Ruszcsuk–Vár­na közötti vasútvonalon, majd Várnától hajóval (többnyire az osztrák Lloyd-társaság gő­zöseivel) lehetett utazni.
A Ruszcsuk–Várna közötti 224 km hosszú vasútvonalat is angol társaság építette és üzemeltette. A társaságnak a török állam ka­matbiztosítást szavatolt. A mozdonyokat, és vasúti kocsikat Brüsszelben gyártotta a Cie. Gle. de Matières de Chemin de Fer. Rusze közlekedési múzeumában megtekinthető az 1866-ban gyártott első mozdony, valamint a ruszei pasa szalonkocsija, mely később Bul­gá­ria első cárjáé lett. A kocsi egyik zárt végében a pasa utazott, a másikban a háreme. A ko­csi közepén, nyitott térben fagyoskodtak vagy izzadtak a nagy melegben a magasrangú utasok biztonságát őrző katonák.
A Báziáson hajóra szálló, majd Ruszcsuk­tól, Gyurgyevóból (Giurgiu) vonattal továbbutazó közönség festői tarkasága sok krónikást megihletett. Természetesen, ha koronás fők utaztak, akkor meghatványozódott a kíváncsiság. Ez történt 1869-ben is, amikor Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország apostoli királya a Szuezi-csatorna megnyitásának ünnepségeire Egyiptomba ment.
Az uralkodó Pesttől Szegeden és Te­mes­váron át Báziásig az udvari vonattal utazott. Itt kíséretével hajóra szállt, így folytatta útját Ruszcsukig. A Ruszcsuk (Kis-Rusze) nevet ké­sőbb változtatták meg Rusze-ra.
Az uralkodót a Pesti Napló riportere is el­kísérte. Naponta küldött beszámoló írásokat. Az újság 1869. november 3-i számában ol­vas­­hatjuk: „Tegnapelőtt Rustschuk­ban voltunk… Majd a vasúti indóházban voltunk, hol sok elegáns nép leste a Felséget. A vasút egy an­gol társaság tulajdona, elég szegényesen néz ki, coupéi rozzantak. Mond­ják, hogy a társaság, melynek a tö­rök kormány nagyobb összegekkel adós, midőn a felsőbb parancs jött a Felség és suitéje elszállítása iránt, határozottan kijelenté, hogy ő nem fogja elszállítani, míg a kormány meg nem fizeti a tartozását. A vonakodás eredménye az volt, hogy vagy tízezer frtot kifizettek neki.
A vonat járása elég gyors volt. És mert a kormányzónak meg volt hagyva Konstantinápoly­ból, hogy a föl­ség biztos el­szállításáról fejével áll jót, minden száz lépésre álltak a vasút hosszában kavaszok, s basi bozukok, kik – felügyelők és őrházak nem létében – őrködtek.
Seitancsikben (Ördöglyuka) megállt a vonat. Ott katona csapatok voltak felállítva, s pompás sátrak alatt igazi török reggelivel fo­gadtattunk… Egy óra múlva tovább ment a vo­nat, Pravadyn túl, mely a második s utolsó állomás az egész 30 mfnyi vasúton, mocsáros s hideglelős vidék kezdődik… Mire Várnára ért a vonat, sajnos egészen sötét lőn…”
A november 23-i számban újra olvashatunk az útról. A szerző újabb adatokat szolgáltat a vasúttársaság vonakodását illetően:
„Ő Felsége legközelebbi átutazása alkalmával a suez-canal megnyitására – aligha sejtette, hogy mily veszély fenyegeti t. i. kis hí­­ja volt, hogy a Várna–rustschuki vo­nalról le nem maradt. A dolog magyarázata ez: a porta régóta tartozván a Várna–Rustschuki angol vasúttársulatnak az ígért kamat biztosítással, az élelmes társaság a következő fo­gás­hoz nyúlt, hogy a portát fizetésre kényszerítse. Ő Felsége az osztrák-ma­gyar monarchia közelségével egy át­ira­tot intézett a portához, melyben a skandalummal fenyegeti, hogy ha rögtön nem tesz eleget kötelezettségének, megtagadja a magas vendégnek átszállítását. E fenyegetésre csakugyan rögtön el is küldött a szorongatott porta 5000 font sterlinget Várnába a tartozás törlesztésére, de a társaság azt csak Ő Felsége szállítási díjául fogadta el, követeléseit továbbra is fenntartotta, – azonban az átszállítást teljesítette.”
Elég kalandos volt még a koronás fők utazása is, hát még a halandóké. Sokat változott a helyzet a vasutak továbbépítésével. Minő­sé­gi változást hozott a keleti szállításban az 1878-ban megnyitott Temesvár–Orsova vasútvonal, melyet 1879-ben kötöttek össze az ak­kori magyar-román határ túloldaláról ide érkező Bu­ka­rest–Verciorova vasútvonallal, majd a vasútvonalak államosítása, az egységes tarifarendszer bevezetése. De ez már egy más, újabb történet.
(folytatása következik)