Richard Puchta rajza a hegyi vasútról 1860 körül.
Az előtérben feltehetőleg olasz építőmunkások (eredetije ma ismeretlen helyen található; a róla készített fotót dr. Gálffy Gy. bocsátotta rendelkezésemre)

Az oravica–aninai hegyi vasút 2.
Álom vagy rémálom 1.

A hegyek meredekein kanyargó, a völgyeken át­lépő, a hegy gyomrába fú­ródó, a lapályon továbbsuhanó, a többlábú, nagy hi­dakról a tajtékokra fütyülő vasútvonal, mely merész ál­ma volt a tervezőknek és a befektetőknek, bizony rémálmává vált az építésen dolgozó munkásoknak. Csekély bérért, rossz ellátási-, lakhatósági-, e­gészségügyi- és munkakörülmények között bocsátották áruba munkaerejüket, áldozták fel egészségüket, sokszor életüket a nagy mű építésekor. Em­lítettük, hogy a már 1847-ben megkezdett munkálatokat csakhamar tífuszjárvány kitörése miatt le kellett állítani. A munkások közül sokan megbetegedtek, meghaltak. A bányaorvosok, akik eleinte a vas­úti munkások egészségügyi gondozását is vé­gezték, embert próbáló küz­delmet folytattak a gyil­kos kórral, igyekeztek gátat szabni a tömeges meg­betegedéseknek. Az el­ső tífuszjárvány áldoza­tá­vá vált az oravicai bá­nyaorvos, Peter Wierz­bi­chy is.
A bánáti hegyvidék egészségügyi ellátásáról, az ottani orvosok és gyógyszerészek működéséről dr. Gálffy Gyula írt doktori értekezést 1974-ben. Az erre vonatkozó adatok nagy részét innen merítettem. Ez alkalommal is köszönetemet fejezem ki Gálffy doktornak, hogy rendelkezésemre bo­csátotta kutatásainak eredményeit.

Wierzbichy Péter Oravica első királyi orvosa és sebésze, nagyhírű botanikus

Peter Wierzbichy vagy magyarosan Wierzbichy Péter 1794-ben született, a galíciai Szandecben. Fia­talon került Magyar­or­szág­ra, új hazájába. Egyes adatok szerint 1821–1824 között a keszthelyi Geor­gi­kon Akadémián tanított. Itt megírta a Flora Mo­so­-n­i­en­sis c. művét, melyben a mosoni növényvilágot mutatja be. 1824–1828 kö­zött elvégzi Budán az egyetemet, és sebészorvosi oklevelet szerez, majd Oravicára szerződik. Ő lesz a bányavároska első királyi sebésze és bányaorvosa (Erster königlicher Wundarzt und Berg­phisi­kus). Fáradhatatlanul vég­zi orvosi teendőit, de szintén nagy energiával folytatja növénytani kutatásait, úgyszintén bővíti lep­ke­gyűjteményét.
Növénytani kutatásait a regensburgi Flora botanikai lap rendszeresen kö­zölte. Az 1843-ban Te­mes­váron tartott Magyar Or­vosok és Természet­bú­várok Vándorgyűlésén a gyapot bánáti meghonosításáról értekezett.
Hazánkban ő végezte az első fitofenologiai (a virágok első tavaszi kivirágzása) megfigyeléseket Oravicán 1830–1845 kö­zött. Főleg a hóvirág, som, kö­kény, őszibarack virágzásait figyelte meg.
Különösen jó rajztehetséggel megáldva, a nö­vényleírásait sok színes rajzzal illusztrálta. 30 000 darabos növénygyűjteményt hagyott hátra. Nagy növénygyűjteménye a gra­zi Joanneumba került, de Prágában is őrzik egyik herbáriumát. Több növény viseli a „Wierzbichya” jelzőt. Kitaibel Pál mellett az oravicai bányorvos a XIX. század eleji legnagyobb ma­gyarországi botanikusok közé tartozik.
Az entomológia területén is jelentőset alkotott.
A vasúti munkások kö­zött kitört tífuszjárvány alatt éjt nappallá téve igyekezett gyógyítani a betegeket, enyhíteni szenvedéseiket, míg 53 évesen őt is leteperte a gyilkos kór. 1847. február 5-én tá­vozott az élők világából.

Gheorghe Constantin Roja bányaorvos, népnevelő, aki történelemmel és nyelvészettel is kacérkodott

A járvány idején, ha­bár nem volt a vasút alkalmazottja, szintén áldozatos munkával kezelte a be­tegeket a macedóniai Bi­to­liából (Monastir), a tö­rökök elől Magyar­ország­ra menekült macedoromán Gheorghe Constantin Roja (1786–1847), akinek ne­vét magyarosan Rózsának is írták. Temesvárra jött, ahol nagybátyja kereskedéssel foglalkozott. Itt vé­gezte középiskolai tanulmányait is, melyeket Bu­dán és Bécsben folytott. Orvosi diplomáját 1812-ben szerezte a bécsi egyetemen (diplomadolgozatát Wallachus Moscopolita­nus névvel szignálta). Rö­vid ideig bécsi kórházakban dolgozott, majd Te­mes­váron állt megyei szol­gálatba „phisikus”-ként. A Bánság fővárosából került később Oravi­cabányára bányaorvosnak. 1842-ben a Magyar Kirá­lyi Orvosi Társaság levelező tagja lesz.
Orvosi munkája mellett nagy figyelmet fordított a románok származásának kutatására, mellyel már budai diákévei alatt kezdett komolyan foglalkozni. A macedorománokat romanizált trákoknak tartja, és kijelenti, hogy a román nyelv őshazája Trá­kia.
Román nyelvű orvosi is­meretterjesztő, valamint bábanevelő könyvecskét is kiadott.
Wierzbichy Péter kollégájához hasonlóan a vas­úti munkások között kitört tífuszjárvány áldozataként 1847. január 30-án halt meg.

(folytatása következik)