Gyermekkorunkban, minden évben feb­ruár 3-án szépen felöltöztünk és édes­anyánkkal elmentük az aradi Minorita templomba. A szentmise végén következett a Balázsáldás szertartása. A torkunkhoz a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait imádkozta: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg a Jóisten a torokfájástól és minden más bajtól! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen”. Ez volt a balázsolás.
Szent Balázs közkedvelt orvos volt az Örményországi Szebasztéban, Kr.u. a har­madik század végén. A nép kérésére elvállalta, hogy püspökké válasszák, Isten ren­de­lésének tekintette ezt. Ettől kezdve nem csak a testet, de most már a lelkeket is gyógyította.
A milánói rendelet után már úgy tűnt, hogy békében élhetnek a keresztények. Licíniusz azonban (Konstantin császár társ­uralkodója) a tartományaiban hosszú ideig nem fogadta el a rendeletet. A keleti tarto­mányokban újra üldözni kezdték a keresz­tényeket, főleg vezetőiket. A szebasztei pre­fektus üldözése elől hívei tanácsára Balázs egy környékbeli barlangban rejtőzött el. Itt keresték fel őt titokban a bizalmasai és éle­lemmel látták el. Magányában a beteg vadállatokat gyógyította. Üldözői véletlenül akad­tak rejtekhelyére, amikor a cirkuszi játé­kokhoz vadállatokat szerettek volna befogni. Katonaság vitte Balázst a városba. A lakosok kitódultak az utcákra, kihozták betegeiket is, hogy meggyógyítsa őket.
Nem volt hajlandó sem a római isteneket tisztelni, sem áldozatot bemutatni, sem a hittagadásra. A szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb a barlang­jában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában is csodákat tett. Vízbe fojtás általi halálra ítélték, de végül – szörnyű kínzások után – lefejezték. Ennek a történetnek is jól ismert legendája van. A vértanúságot Diocletianus uralkodása alatt (~316) szenvedte el. Az Egyház minden torok­baj ellen közbenjáróként tiszteli, vértanúhalála után nem sokkal már védőszentje volt a testi nyavalyákban, de főleg torokbántalmakban szenvedőknek. Abban az időkben a leggyakoribb torokbetegségek közül a man­dulagyulladás, a torokgyík (diftéria), a gégerák a gyógyíthatatlan kórok közé tartoztak. A középkor óta tisztelői a Balázsáldás liturgiájával kérik közbenjárását az Úrnál.
Szent Balázsra csodás fényt vet a legen­dák sora.
• Egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút – egy másik változat szerint eltávolította a szálkát –, és így megmentette a haláltól.
• Egy másik alkalommal, amikor a bíró elől visszakísérték cellájába, úgy segített egy asszonyon, hogy visszaadta sertését, amelyet farkas rabolt el. Az asszony hálából aján­dékot hozott neki, húst, kenyeret és gyertyát. Balázs nem maradt adós: a gyertya-fölajánlás évenkénti megismétlését különleges áldásával kötötte össze.
• A szent csodáiból nem hiányzik annak a magatartásnak a megnyilvánulása sem, amelyet humornak vagy paraszti huncutságnak lehetne nevezni. A helytartó először vízbe fojtás általi halálra ítélte. Abba a tóba kellett vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A bölcs cso­datévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíróit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt.
A balázsáldás mindmáig élő liturgikus szokása a 16. században keletkezett, leírása a 17. században szerepel először a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelé­kében. Babits Mihály megrázó verse, a Balázsolás, melyben a gégerákban szenvedő költő, gyermeki bizalommal fordul a szent püspökhöz, ezt a szokást idézi fel.

Babits Mihály:
Balázsolás /részlet/
Szépen könyörgők, segíts rajtam, szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

Balázst a középkorban rendszerint püs­pöki ornátusban vagy palástban ábrázolták, pásztorbottal és keresztbe illesztett gyertyák­kal. A késő középkorban a tizennégy segítő szent közé sorolták. Az orvosok, posztó­ke­reskedők, gyertyaöntők, fúvós zenészek, éne­kesek védőszentje, kedvező időjárásért is segítségül hívták.
Óvja a nyájakat a ragadozóktól. Ünnepe a tél végét és az ezzel járó viharos szelek idejét is jelzi.
Miden évben, így idén is, a római katolikus templomokban Szent Balázs püspök névünnepén megtartják ezt a szép liturgikus szokást.