Az elmúlt évtizedekben Végváron tehetséges játékosok egész sora hódolt a focinak, akik erős csapatokat alkotva fontos győzelmeket arattak. A végvári futball a legmagasabb csúcsra 2000. és 2002. között jutott fel, amely időszakban a falusi (prómóciós) bajnokságból a megyeibe, majd onnan a D-osztályba került. A sikersorozat a Tormactim Állami Mezőgazdasági Vállalat vezetőinek köszönhető, akik közül Antal János közgazdász a sportegyesület tiszteletbeli elnőkeként, Lucian-Dănuţ Gherman közgazdász pedig ügyvezető elnökként lelkesen és önzetlenül szolgálta a csapat ügyét. Sajnos, a Tormactim nevet viselő elitcsapat rövid életű volt, a felbomlás küszöbére került mezőgazdasági vállalat egyre súlyosbodó nehéz anyagi helyzete ugyanis erősen rányomta bélyegét az együttes tevékenységére, amely 2002-ben kénytelen volt visszalépni a IV. Ligából. Végvári fiúk 2002. és 2012. között nem játszottak bajnoki meccseket, amiért az említett időszak polgármesterei marasztalhatók el, akik semmit sem tettek a futballbarátok érdekében, amit igazol, hogy a labdarúgó-pálya megyénk legelhanyagoltabb sporttelepei közé került.
Végváron a teljesítménysportot végző csapatot tavaly alakították újjá, amelyet benevezték a VI. Ligába tartozó Lugos municípiumi bajnokságba. A község sportéletében a kedvező fordulatot Csáki-Gál Károly polgármesterré választása hozta, aki szívügyének tekintvén az együttes ügyét, igyekszik olyan feltételeket biztosítani, amely lehetővé teszi a magasabb osztályba, a megyei bajnokságba kerülést. A végvári lakosok bízhatnak az ügybuzgó polgármesterben, augusztus 9-én sorra kerülő tornán ugyanis újragyepesített, új öltözőkkel és egészségügyi létesítményekkel ellátott pályát avatnak fel.
A végvári futballcsapat újjáalakulása után a 2013-2014. évi Lugos municípiumi bajnokság I. csoportjában játszott, amely középmezőnyében, a hetedik helyet foglalta el. A kezdőcsapatként szerzett 10 győzelem és 42 gól is jelzi, hogy a végvári játékosokból álló együttesből nem hiányoznak a tehetséges és technikás labdarúgók. Valóban, a fejlődésképesnek ígérkező fiatal gárda megvalósíthatja tervét, a megyei bajnokságba kerülést. Edzőként Tóth János és Cosmin Danilă igyekszik jó erőnlétet és taktikai-technikai felkészülést biztosítani. Az elmúlt idényben kapusként Farkas Zsolt csapatkapitány, hátvédként Daniel Vlădulescu és Szász Sándor, középpályásként Péter Pál és Korsós Róbert csatárként Soós László gólkirály és Boti Rendo tűnt ki. Cosmin Danilă nemcsak szakvezetőként, hanem játékosként is segíti a fiúkat. Az edzők a keret tagjai közé tartozó Kele Zsolt, Pataki András, Emil Ciobanu, Marius Vlădulescu, Szabó Ervin, Farkas Nándor, Szarvas Albert, Marinel Zincea, Raul Nicolin, Iulian Lazăr, Radu Lazăr, Borsós Attila, Krizsa László, Palicsák Csongor, Ardelean Róbert és Ionel Găman megbízható játékára is számítottak és számítani fognak a jövőben is. A csapat előnye az is, hogy az egykori kiváló labdarúgók támogatását élvezi. A már említett Tóth János edző mellett, az „öregfiúk” közül g. Szabó Mihály, Horváth János, Szabó Lajos, g. Szabó László és Krizsa László is fáradságot nem ismerve mindent megtesz az eredményes tevékenység érdekében.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
8 February 2025EUR4.9767 RONHUF1.2277 RONUSD4.794 RONXAU441.7015 RONIdőjárás