A lila-fehér csapat kieső helyre került
Krajovai CS Universitatea – Temesvári ACS Poli 1-0 (0-0)
A Labdarúgó I. Liga rájátszásos szakaszának 3. fordulójában tovább romlottak a kiesőjelöltek közé tartozó temesvári csapat elsőosztályú bajnokságban maradásra vonatkozó esélyei. Miközben a mögötte tartózkodott CS Concordia és FC Voluntari idegenben legyőzte ellenfelét, az ACS Poli ugyancsak vendégként kikapott a Krajovai CS Universitateától, és kieső helyre, a 13-ra került, ahonnan az anyagi nehézségekkel küzdő és feszült légkörben tevékenykedő együttes nehezen kerülhet az I. Ligában maradást biztosító pozícióba. Az eredménytelen játék miatt menesztették tisztségéből Florin Marin vezetőedzőt és Daniel Stanciu sportigazgatót.
A krajovai mérkőzés első félidejében az oltyán csapat kezdeményezett többet, de a temesvári fiúk jól hárítottak. Miután Elek a 29. percben jó helyzetből a kapu fölé fejelt, a 34. percben a Poli szerencséjére Ivan a kapufát találta el. A temesvári gárda szünet után felhagyott a szoros védekezéssel és támadószellemben játszott. Az 58. percben Straton kapus bravúros vetődéssel szögletre hárította Elek szabadrúgását, a 70. percben pedig Ovidiu Popescu Elek átadásából a kapufára rúgta a labdát. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, Rocha ugyanis a 71. percben megszerezte az Universitatea győztes gólját. Az utolsó negyedórában Bărbuţ kétszer egyenlíthetett volna, de kiváló helyzeteit nem tudta értékesíteni.
Forma 1-es Autó VB
A Mercedes pilótái foglalták el az idénykezdő futam első két helyét
A német Nico Rosberg szerezte meg a győzelmet a 2016-os világbajnoki idény első futamán, a Forma 1-es Ausztrál Nagydíjon. A Mercedes pilótája a futam utolsó harmadában vette át a vezetést az egészen addig az élen álló ferraris Sebastian Vetteltől, miután a Fernando Alonso hatalmas bukása miatti piros zászló alaposan megkeverte a mezőnyt. Vettelnek végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel – a négyszeres világbajnok a verseny végén a másik mercedesest, Lewis Hamiltont támadta a második pozícióért, amikor két körrel a leintés előtt az egyik kanyarban kicsúszott a fűre. A futam többek között a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso félelmetes balesetéről maradhat emlékezetes. A McLaren-Honda versenyzője Esteban Gutiérrez Haas-Ferrarijába szállt bele a pálya egyik leggyorsabb pontján, és két szaltót követően a gumifalban landolt. A spanyol versenyző ép bőrrel megúszta a látványos ütközést.
A világ legjobb utánpótlás-korú kajakozója
Nagy magyar siker született a napokban a Barcelonában megrendezett 2015-ös World Paddle Awardon, utánpótlás kategóriában ugyanis a mindössze 16 éves orosházi Homonnai Lucának nyújtották át az év legjobbjának járó díjat, aki tavaly kajak egyesben 500 és 200 méteren is aranyérmes lett az ifjúsági világbajnokságon, továbbá a milánói felnőtt VB-n Douchev-Janics Natasával kajak kettesben ezüstérmet vehetett át a 200 méteres versenyszámban. Homonnai Luca, aki az Egyesült Államokból érkezett a katalán városba, és az ünnepséget követően vissza is utazott, hogy folytassa a melegvízi edzőtáborozását. „Hatalmas öröm nekem ez a díj. Egy kajakos számára olyan megtisztelő ez az elismerés, mint a színészeknek az Oscar-díj Amerikában. A felkészülésemmel jól haladok, elég erősnek érzem az edzéseket, de nagyon sok munkát kell még elvégeznünk a tavaszi versenyidény kezdetéig. Nagyon élvezem ezt az edzőtáborozást” – nyilatkozta az újdonsült díjazott. Magyar szempontból szintén örömteli, hogy a nagy sikerrel záruló szeptemberi győri maraton világbajnokság is bekerült a három legjobb tavalyi verseny közé.
Bundagyanús válogatott meccsek miatt büntetett a FIFA
A Dél-afrikai Labdarúgó Szövetség három korábbi vezetőjét is felfüggesztette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, mivel vélhetően szerepet játszottak abban, hogy a válogatott a 2010-es világbajnokság döntő tornája előtt több gyanús mérkőzést játszott. A SAFA korábbi vezérigazgatóját, Leslie Sedibét öt, míg a játékvezetői bizottság egykori vezetőjét, Adeel Carelse-t, illetve Steve Goddardot két-két évre tiltották el. A FIFA álláspontja szerint a 2010-es hazai rendezésű világbajnokságot megelőzően a dél-afrikai válogatott több gyanús mérkőzést is játszott, ezek közül pedig legalább egyet biztosan befolyásoltak a játékvezetők. Az összecsapásokra vélhetően a jelenleg Magyarországon élő, és az itteni bundaügy koronatanújának számító szingapúri Wilson Raj Perumallal egyeztetve küldték a bírókat. A FIFA nem hozta nyilvánosságra, hogy konkrétan mely mérkőzésekről van szó, de a Kolumbia, illetve a Guatemala elleni találkozókról van szó. Előbbit 2-1-re nyerte meg a dél-afrikai csapat úgy, hogy két büntetőt is kapott, és az egyiket újrarúgatta a bíró, mikor a kapus kivédte, és Kolumbia gólja is tizenegyesből esett. Guatemala ellen 5-0-ra nyert Dél-Afrika válogatottja, amely azon a találkozón is kapott két tizenegyes büntetőt.