NŐI ASZTALITENISZ SZUPERLIGA
Az Újszentesi ACS sorozatban harmadszor országos bajnok
Befejeződött a 2015-2016. évi elsőosztályú asztalitenisz csapatbajnokság, vagyis a Szuperliga. A nők versenyének első helyén, akárcsak az előző két évben, a Huszár Nicoleta edző által remekül felkészített Újszentesi ACS végzett, amelyben erős és technikás együttes kovácsolódott össze. A döntőben az újszentesi lányok ellenfele a Iași-i Politehnica volt, amelyet vendéglátóként 5-3-ra (szettarány: 17-13) múltak felül. A jászvásári visszavágó találkozó a Politehnica 5-3-as (szettarány: 16-15) győzelmével fejeződött be. Az országos bajnok cím az újszentesi csapat birtokában maradt, amely jobb összetett szettaránnyal (32-29) rendelkezik. A bajnokok közül egyénileg Adina Diaconu Újszentesen három-, Jászvásáron pedig két győzelmet aratott, Andreea Zanfir saját közönség előtt kétszer-, idegenben egyszer győzött. A döntő mérkőzéseken játszott Mihaela Dospina is.
Megérdemelt vereség a sereghajtók meccsén
Ploiești-i FC Petrolul – Temesvári ACS Poli 3-2 (2-0)
A Labdarúgó I. Liga play-out szakaszának 11. fordulójában Ploiești-on az utolsó két helyen álló sereghajtó csapat találkozójára került sor, amely a veszélyesebben támadó és több gólhelyzetet kidolgozó Petrolul megérdemelt győzelmével fejeződött be. A vendéglátó csapat tagjai hét hónapja nem kaptak fizetést, de mégis lelkesebben és odaadóbban küzdöttek a pontokért. Az ACS Polinak győzelem esetén esélye maradt volna az I. Ligában maradásra, a vereség következtében azonban újabb lépést tett a másodosztályú bajnokság felé. A Petrolul első két gólját tizenegyes büntetőrúgásból szerezte, amelyeket Astafei a 16. és Zoubis a 28. percben értékesítette. A 75. percben Pecar volt eredményes. A szervezetlenül és lelkesedés nélkül focizó, kevés helyzetet kidolgozó Poli vigaszgóljait szögletrúgások után Nimely a 67. és Jenkins a 90+3. percben fejelte. A temesvári csapat a következő összeállításban játszott: Smaranda – Melinte, Bocșan, Cânu, Daniel Popescu – Suarez (Zicu, 73. p), Jenkins – Bărbuț, Nimely (Sorescu, 78. p)., Goga – Rajkomar (Doman, 46. p).
LABDARÚGÁS
Örökös eltiltás a korrupt sportvezetőknek
Két korábbi magas rangú dél-amerikai sportvezetőt is örökös eltiltással sújtott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség etikai bizottsága, amely vesztegetésben találta vétkesnek őket. A FIFA közleménye szerint Sergio Jadue, a Chilei, valamint Luis Bedoya, a Kolumbiai Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke is súlyosan megsértette a vonatkozó szabályokat. A két ex-elnök – akik a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség alelnökei is voltak korábban – már tavaly decemberben bevallotta bűnösségét az amerikai igazságügyi minisztérium előtt csalás, zsarolás és összeesküvés vádjában.
A paraguayi hatóságok tízezer dokumentumot adtak át a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség körül tavaly májusban kirobbant korrupciós botrányt vizsgáló amerikai nyomozóknak.
A paraguayai szövetség vezetőinél végzett házkutatások során lefoglalt dokumentumok 1991 és 2015 közötti kereskedelmi- és televíziós jogokhoz kapcsolódnak – mondta Hernan Galeano államügyész. A szervezet két alelnökét, a hondurasi Alfredo Hawit és a paraguayi Juan Ángel Napout tartóztatták le vesztegetés vádjával, az etikai bizottság mindkettejüket 90 napra felfüggesztette.
A FIFA jelentősen csökkentette az észak- és közép-amerikai régió szövetség (CONCACAF) és a dél-amerikai CONMEBOL támogatását a kirobbant korrupciós botrányok miatt. A két kontinentális szövetség elleni eljárás keretein belül már 41 embert gyanúsítanak különböző bűncselekmények elkövetésével az Egyesült Államokban. A vád szerint számos magas rangú tisztviselő fogadott el kenőpénzt latin-amerikai labdarúgótornák és világbajnoki selejtezőmérkőzések kereskedelmi jogainak értékesítéséért.
ATLÉTIKAI GYÉMÁNT LIGA
NÉGY KONTINENS TIZENNÉGY VERSENY SZÍNHELYE LESZ
Négy kontinens tizennégy versenye szerepel az idei Atlétikai Gyémánt Liga-sorozat műsorában. Először kapott helyet a GYL-ben afrikai viadal: vasárnap, május 22-én a marokkói Rabat lesz a helyszín, New York viszont kiesett. Tíz versenyt rendeznek az augusztusi riói olimpia előtt, a döntőknek szeptember 1-jén Zürich és szeptember 9-én Brüsszel ad otthont. A 32 szám közül minden állomáson 16 (nyolc férfi és nyolc női) kap helyet a programban. Az új pontszámítás szerint a győzteseknek 10 pont jár, a második 6, a harmadik 4, a negyedik 3, az ötödik 2, a hatodik 1 pontot szerez – még korábban versenyenként az első három kapott csak pontot. Az összdíjazás nyolcmillió dollár lesz, az összetett győztesek 40 ezer dollárral és egy gyémánt trófeával gazdagodnak. A Gyémánt Liga történetében a rúdugró Renaud Lavillenie egyedüliként sorozatban hatszor nyert összetettben, a francia rúdugró összesen 27 egyéni győzelemre lehet büszke.