Négy győzelem után vereség
FC Botoşani – Temesvári ACS Poli 2-0 (2-0)
Az elmúlt hét végén a 14. fordulóval megkezdődött a 2016-2017. évi Labdarúgó I. Liga alapszakaszának visszavágó mérkőzéssorozata. Az utolsó helyen álló Polinak sorozatban elért négy győzelem után nem sikerült pontot szereznie, idegenben ugyanis 2-0 (2-0) arányban kikapott a Botoșani-i FC-től, amely a bajnokság első fordulójában Temesváron is győzött, 5-0 arányban múlta felül lila-fehér ellenfelét. Egyébként, az utolsó három évben a moldovai csapat bizonyult az Poli egyik legveszélyesebb ellenfelének, amely ellen a Béga-parti város klubja a lejátszott hét mérkőzés közül csak egy-egy győzelmet, illetve döntetlent könyvelt el, öt meccsen pedig vereséget szenvedett. A 0-5 előtt már volt 1-4 és 1-6 arányú kisíklás is. Az FC Botoșani hétfőn, október 31-én is megérdemelt győzelmet aratott a fáradtnak tűnő temesvári gárda ellen, amely gólhelyzetei kihasználatlanul maradtak. Ionuț Popa vezetőedző szerint a Poli azért nem focizhatott teljes erőbedobással, mert az elmúlt héten sorra került három mérkőzése közül kettőt idegenben vívott, s a busszal megtett 3 500 km-es utazás jelentősen rányomta bélyegét a gárda tagjainak erőnlétére és küzdőszellemére. Mindkét gólt Willie Barbosa lőtte, aki a 35. és a 41. percben volt eredményes. A temesvári együttes a következő összeállításban játszott: Straton – Străuț, Bocșan, Cânu, Novák – Llorente – Cârstocea (Seroni, 40. p), Croitoru, Vraciu, Doman (Majlát, 59. p) – Drăghici (Roșu, 56. p). A krajovai George Găman játékvezető jól bíráskodott.
Futballbajnokságok eredményei
NB I. 14. forduló: DVTK – FTC 2-3, Paks – Újpest 1-1, Honvéd – Haladás 2-1, Vasas – Videoton 1-1, Gyirmót FC Győr – DVSC 1-2, Mezőkövesd – MTK 1-0.
I. Liga, 14. forduló: Concordia – Kolozsvári CFR 1-2, Krajova – Pandurii 2-1, Dinamo – FC Astra 2-2, Marosvásárhely – Gazmetan 1-3, Iași-i Poli – Steaua 0-2, FC Viitorul – Voluntari 2 – 1, Botoșani – Temesvári ACS 2 – 0.
II. Liga, 14. forduló: Clinceni – Mioveni 1-4, Brassói FC – Resicabányai CSM 2-0, Luceafărul – Suceava 2-0, Afumati – Râmnicu-Vâlcea 3-1, Sepsiszentgyörgy – Târgoviște 2-1, Juventus – Berceni 5-0, FC Olimpia – Balotești 2-1, Călărași – Temesvári ASU Poli 2-3 (gólszerzők: Ștefan a 4. és Șandru az 57. percben, illetve Birou az 51., Constantinescu az 56. és Bădăută a 90+3. percben), Tatrang – UTA BD 2-4. Brăila szabadnapos volt, mert a pankotai csapatot kizárták a bajnokságból, eredményeit pedig semmisnek nyilvánították.
III. Liga, 4. csoport, 9. forduló: Temesgyarmat – Pandurii II 2-1, Temesvári ACS Poli II – Borossebes 0-1, Alsógáld – Magyarigen 0-0, Kisbecskerek – Lugosi CSM 1-1, Gyulafehérvár – Ripensia 0-1, Csermő – Resicabányai CSM 0-2, Déva – UTA BT II 1-0. A rangsor élcsoportja: 1. Borossebes, 21 p; 2. Alsógáld, 19 p; 3. Resicabányai CSM, 18 p; 4. Ripensia, 16 p.
IV. Liga, Temes megye, 13. forduló: Lugosi CSM II – Óbesenyő 2-0, Billéd – Újszentes 2-1, Temesszécsény – Bánlak 4-0, Orczyfalva – Temesság 2-0, Perjámos – Facsád 5-1, Győröd – Temesmurány 8-2, Gátalja – Zsombolya 9-1, Máslak – Újpécs 8-2, Csák – Nagyszentmiklós 1-0. A rangsor élcsoportja: 1. Győröd, 31 p; 2. Máslak, 28 p; 3. Perjámos, 28 p.
A 2016. évi Aranylabda elnyerésére esélyes labdarúgók névsora
A France Football idén már nem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA) együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között megszokotthoz hasonlóan önállóan ítéli oda az év legjobb focistáinak járó díjat, mégpedig kizárólag újságírók szavazatai alapján. A magazin honlapján ugyanakkor a 30 jelölt névsorának bejelentése után a szurkolóknak is lehetőségük nyílt véleményt nyilvánítani, s az első nap csaknem egymillió voks érkezett be, melyek 34 százalékát az ötszörös győztes argentin szupersztár, Lionel Messi (FC Barcelona) kapta. A második helyen a Leicester Cityvel óriási meglepetésre angol bajnoki címet nyert algériai Rijad Mahrez áll 29 százalékkal, míg a harmadik a háromszoros aranylabdás, idén Bajnokok Ligája-győztes és Európa-bajnok portugál Cristiano Ronaldo 24-gyel.
A győztes nevét a francia szaklap december 13-i számában hozzák nyilvánosságra, a díjat pedig a január 9-én sorra kerülő gálán adják át. Az elismerést 2008 óta kizárólag Cristiano Ronaldo és Lionel Messi kapta meg. A 2015-ös Aranylabdát Messinek ítélték oda.
A 30 jelölt névsora: Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund), Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Paulo Dybala (argentin, Juventus), Diego Godín (uruguayi, Atlético Madrid), Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid), Gonzalo Higuaín (argentin, Juventus), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Manchester United), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Koke (spanyol, Atlético Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Hugo Lloris (francia, Tottenham Hotspur), Rijad Mahrez (algériai, Leicester City), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Thomas Müller (német, Bayern München), Manuel Neuer (német, Bayern München), Neymar (brazil, Barcelona), Dimitri Payet (francia, West Ham United), Pepe (portugál, Real Madrid), Paul Pogba (francia, Manchester United), Rui Patrício (portugál, Sporting CP), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Luis Suárez (uruguayi, Barcelona), Jamie Vardy (angol, Leicester City), Arturo Vidal (chilei, Bayern München).
Megbüntettek két madridi szupersztár csapatot
Megsértették a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat
A Real Madrid és az Atlético Madrid után a spanyol szakszövetséget is megbüntette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályok megsértése miatt. A FIFA január közepén két átigazolási időszakból kizárta a két klubot, majd fellebbviteli testülete szeptember 8-án jóváhagyta ezt a döntést. A szankció miatt a klubok nem regisztrálhatnak új játékosokat a következő két átigazolási időszakban, erre legközelebb 2018 januárjában lesz lehetőségük. Az Atléticót 900 ezer, míg a Real Madridot 360 ezer svájci frankra is megbüntette a nemzetközi szövetség. A FIFA napokban a nemzeti szövetséget is elmarasztalta, mert megadta a szükséges engedélyeket az érintett kluboknak arra, hogy kiskorú játékosokat igazoljanak külföldről. A szervezet fegyelmi testületének állásfoglalása szerint a spanyol szövetségnek 220 ezer svájci frankos bírságot kell fizetnie, s amellett, hogy figyelmeztetésben és megrovásban részesült, fél éven belül a vonatkozó előírásokkal összhangban kell módosítania saját szabályozását. A FIFA vizsgálata az Atlético Madrid esetében a 2007 és 2014, a Real Madridot illetően pedig a 2005 és 2014 közötti időszakot ölelte fel. Korábban hasonló szabálysértés miatt a Barcelonát is megbüntették.