Temesvári és aradi focicsapatok izgalmasnak ígérkező találkozója
Az ACS Poli az UTA BD-vel minősítő meccset játszik az I. Ligában maradásért
A Labdarúgó I. Ligában vasárnap, június 4-én a play-out utolsó (14.) fordulójának a mérkőzéseivel befejeződött a 2016-2017. évi bajnoki idény. A temesvári lila-fehér szurkolók tábora azonban egyelőre nem részesül gondtalan és nyugodt nyári szünetben, mert a versenyszakasz hatodik helyén végzett ACS Poli az I. Ligában maradásért igazi futballcsemegét ígérő, izgalmas mérkőzést játszik a II. Liga harmadik helyezettjével, az Aradi UTA BD-vel.
A play-out utolsó fordulójának nagy volt a tétje, mert három csapat, a Pandurii, az ACS Poli és a Concordia igyekezett elkerülni a kiesést jelentő hetedik helyet, illetve a minősítő mérkőzés játszását biztosító hatodik helyet. A három kiesőjelölt közül csak a Concordia győzött, amely a hetedikről az ötödik helyre kerülvén az új idényben is az I. Ligában játszik. A Medgyesen 2-2 (2-1) arányú bravúros döntetlent elért ACS Poli a hatodik helyen maradt, aminek következtében az UTA BD ellen Temesváron, hétfőn, június 12-én 20,30 órakor, illetve Világoson csütörtökön, június 15-én 17,30 órakor sorra kerülő minősítő mérkőzésen lehetősége nyílik, hogy megtartsa helyét az I. Ligában. A kieső helyre került Pandurii sorsa Botosanion dőlt el, ahol a kilenc perces hosszabbítás negyedik percében kapott sorsdöntő góllal 1-2 arányú vereséget szenvedett a vendéglátó FC-től, amely győzelme nélkül az ACS Poli került volna a II. Ligába!
Medgyesen, a Gazmetan – ACS Poli mérkőzésen a brazil Eric de Oliveira a 13. és a 24. percben lőtt góljával 2-0 arányú vezetéshez juttatta a vendéglátó csapatot. A temesvári fiúk Alexandru Popovici 37. és Majlát Árpád 80. percben szerzett találatával egyenlítettek.
BAJNOKI TÁBLÁZATOK
I. Liga play-out
1. Iasi-i CSM Poli 14 7 7 0 16- 5 43
2. Gazmetan 14 4 7 3 17-11 39
3. FC Voluntari 14 6 4 4 17-16 37
4. FC Botoșani 14 4 5 5 15-12 33
5. CS Concordia 14 4 4 6 14-18 29
6. ACS Poli 14 5 5 4 16-14 27
7. CS Pandurii 14 4 5 5 12-18 27
8. Marosvásárhely 14 1 5 8 5-18 14
II. Liga
1. Juventus 34 27 3 4 77-18 84
2. Sepsiszentgyörgy 34 21 8 5 62-29 71
3. UTA BD 34 20 6 8 64-32 66
4. Mioveni 34 17 8 9 51-30 59
5. Târgoviște 34 18 4 12 57-37 58
6. Brassói FC 34 15 11 8 49-35 56
7. Călărași 34 16 8 10 52-40 56
8. Afumați 34 17 5 12 56-36 56
9. FC Olimpia 34 16 6 12 53-34 54
10. Luceafărul 34 14 5 15 48-38 47
11. Brăila 34 14 4 16 37-56 46
12. Suceava 34 12 5 17 49-69 41
13. Balotești 34 11 7 16 44-56 40
14. Clinceni 34 11 6 17 47-69 39
15. ASU Poli 34 10 8 16 48-59 38
16. Resicabánya 34 6 3 25 35-77 21
17. Rm. Vâlcea 34 4 6 24 16-70 18
18. Tatrang 34 2 5 27 15-81 11
Futballbajnokságok eredményei
I. Liga, play-out, 14. (utolsó) forduló: Gazmetan – ACS Poli 2-2, Voluntari – Concordia 0-1, Botoșani – Pandurii 2-1, Marosvásárhely – Iași-i CSM Poli 1-1.
II. Liga, 38. (utolsó) forduló: FC Olimpia – Brăila 7-0, Juventus – Resicabánya 3-0, Clinceni – Balotești 1-1, Călărași – Suceava 3-0, Afumați – Brassó 2-1, UTA BD – Târgoviște 2-2, Sepsiszentgyörgy – Mioveni 1-1. A Temesvári ASU Poli és a Nagyváradi Luceafărul szabadnapos volt.
IV. Liga, Temes megye, 32. forduló: Bánlak – Orczyfalva 2-5, Óbesenyő – Temesszécsény 5-2, Újszentes – Perjámos 2-2, Facsád – Csákova 6-3, Lugos II – Billéd 5-0, Újpécs – Győröd 2-4, Temesság – Máslak 2-3, Nagyszentmiklós – Gátalja 5-2. 33. forduló: Csákova – Bánlak 1-3, Gátalja – Temesság 5-5, Győröd – Nagyszentmiklós 1-1, Máslak – Facsád 0-3, Murány – Billéd 4-5, Orczyfalva – Újszentes 1-4 (gólszerzők: Ferțu, illetve Cioancă, Borlea, Pekarov és Rebenciuc), Perjámos – Óbesenyő 0-0, Temesszécsény – Lugos II 1-3. A rangsor élcsoportja: 1. Győröd, 83 p; 2. Billéd, 71 p; 3. Óbesenyő, 67 p; … 6. Újszentes, 58 p.
A 34. (utolsó) forduló műsora – péntek, június 9.: Óbesenyő – Orczyfalva; szombat, június 10.: Bánlak – Máslak, Temesság – Győröd, Újszentes – Csákova, Facsád – Gátalja, Lugos II – Perjámos, Újpécs – Murány; vasárnap, június 11.: Billéd – Temesszécsény.
Labdarúgó VB-selejtezők
A magyar válogatott gyenge-, a román erős csapattal játszik
Európában a hét végén az 5. forduló meccseivel folytatják a Labdarúgó Világbajnokság selejtezőit: június 9-11. között a kilenc csoportban összesen huszonhét találkozóra kerül sor. A visszavágó szakasz kezdetén az eddig gyenge teljesítményt nyújtott harmadik helyen álló magyar válogatott gyenge-, a negyedik helyen tartózkodó román együttes pedig erős ellenféllel játszik. Mindkét ország együttese idegenben szerepel. Magyarországot Andorra, Romániát Lengyelország látja vendégül, amelyek ellen az első mérkőzésen a magyar fiúk Budapesten 4-0 arányban győztek, a románok pedig Bukarestben 0-3 arányú vereséget szenvedtek. Megjegyezzük, hogy az Oroszországban jövőre sorra kerülő döntő torna mezőnyébe egyenes ágon csak a csoportok első helyen végzők kerülnek. A legjobb nyolc második helyezettből négy párost sorsolnak, amelyek oda-vissza alapon történő selejtező mérkőzések győztesei is részt vesznek az oroszországi tornán. A hétvégi meccsek műsora:
Péntek, június 9. – A-csoport: Fehéroroszország – Bulgária, Hollandia – Luxemburg és Svédország – Franciaország. B-csoport: Andorra – Magyarország (Andorra la Vella Nemzeti Stadion, 21.45 óra, Digi Sport TV), Feröer-szigetek – Svájc és Lettország – Portugália. H-csoport: Bosznia-Hercegovina – Görögország, Észtország – Belgium és Gibraltár – Ciprus.
Szombat, június 10. – C-csoport: Azerbajdzsán – Észak-Írország, Németország – San Marino és Norvégia – Csehország. E-csoport: Kazahsztán – Dánia, Montenegró – Örményország és Lengyelország – Románia (Varsói Narodnowy Stadion, 21.45 óra, TVR). F-csoport: Skócia – Anglia, Szlovénia – Málta és Litvánia – Szlovákia.
Vasárnap, június 11. – D-csoport: Moldávia – Grúzia, Írország – Ausztria és Szerbia – Wales. G-csoport: Macedónia – Spanyolország, Izrael – Albánia és Olaszország – Liechtenstein. I-csoport: Finnország – Ukrajna, Izland – Horvátország és Koszovó – Törökország.
Bajnoki táblázatok
B-csoport
1. Svájc 5 5 0 0 10- 3 15
2. Portugália 5 4 0 1 19- 3 12
3. Magyarország 5 2 1 2 8- 6 7
4. Feröer 5 1 2 2 2- 8 5
5. Lettország 5 1 0 4 2- 9 3
6. Andorra 5 0 1 4 1-13 1
E-csoport
1. Lengyelország 5 4 1 0 12- 6 13
2. Montenegró 5 2 1 2 10- 6 7
3. Dánia 5 2 1 2 7- 5 7
4. Románia 5 1 3 1 6- 4 6
5. Örményország 5 2 0 3 6-10 6
6. Kazahsztán 5 0 2 3 3-13 2
Románia futballválogatottja három nappal a lengyel csapat elleni VB-selejtezőmeccs után barátságos találkozón Chile válogatottját látja vendégül, amely ellen a Kolozsvár Arénában, kedden, június 13-án 21.00 órakor játszik. A FIFA világrangsorának 4. helyén álló, tavalyi Amerika Kupa-győztes erős dél-amerikai együttes az Oroszországban június 17. és július 2. között sorra kerülő Konföderációs Kupára készül. A Románia – Chile barátságos mérkőzésről a Pro TV helyszíni közvetítést ad. A magyar és a román válogatott játékoskerete: Magyarország – Kapusok: Gulácsi Péter (Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Gróf Dávid (Honvéd). Hátvédek: Bese Barnabás (Le Havre), Kleisz Márk (Vasas), Lang Ádám (Dijon), Kocsis Gergő (DAC), Kádár Tamás (Kijevi Dinamo), Vinicius Paulo (Videoton). Középpályások: Nagy Ádám (Bologna), Elek Ákos (FK Almaty), Szoboszlai Dominik (Salzburg), Dzsudzsák Balázs (Al-Wahda), Kleinheisler László (FTC), Nagy Dominik (Legia Warsawa), Sallai Roland (Pa- lermo), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczesin), Kalmár Zsolt (Bröndby), Stieber Zoltán (Kaiserslautern). Csatárok: Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Pozsonyi Slovan), Ep- pel Márton (Honvéd). Szövetségi kapitány: Bernd Storck.
Románia – Kapusok: Ciprian Tătărușanu (Fiorentina), Costel Pantilimon (Watford), Florin Niță (FCSB), Silviu Lung (FC Astra). Hátvédek: Romario Benzar (FC Viitorul), Bogdan Țîru (FC Viitorul), Vlad Chiricheș (Napoli), Cristian Săpunaru (FC Astra), Florin Gardos (Southampton), Dragoș Grigore (Al Sailiya), Alin Toșca (Sevillai Betis), Iasmin Latovlevici (Karabukspor), Cristian Ganea (FC Viitorul). Középpályások: Sergiu Hanca (Dinamo), Răzvan Marin (Standard Liege), Bikfalvi Erik (FC Ural), Mihai Pintilii (FCSB), Nicolae Stanciu (Anderlecht), Alexandru Băluță (Krajovai CS U), Alexandru Chipciu (Anderlecht), Bogdan Stancu (Bursaspor). Csatárok: Dorin Rotariu (Brugge), Gheorghe Grozav (Terek Groznij), Florin Andone (Deportivo la Coruna), Denis Alibec (FCSB), Andrei Ivan (Krajovai CS U). Szövetségi kapitány: Christoph Daum.
A Labdarúgó VB-selejtezőkre készülő magyar válogatott hétfőn, június 5-én a budapesti Groupama Arénában barátságos mérkőzést játszott az orosz válogatottal, amely a vendég-csapat 3-0 (2-0) arányú győzelmével fejeződött be. Gólszerzők: Szmolov a 20. percben, Eppel (öngól) a 40. percben és Poloz a 89. percben.
Osztrák csapat a Jégkorong MOL Ligában
A következő idényben az osztrák bajnok Vienna Capitals is indít egy csapatot a jégkorong MOL Ligában. A regionális bajnokságban az előző idényben 11 együttes (hét magyarországi, három romániai és egy szerb) szerepelt, a végső győzelmet pedig sorozatban harmadszor a Miskolci DVTK Jegesmedvék gárdája szerezte meg.
“A MOL Liga minden csapata profi. Ez egy jó lehetőség számunkra, hogy a fiatal hokisainknak magasabb színvonalon játéklehetőséget biztosítsunk. Az idősebb, de még utánpótlás korú játékosaink készen állnak arra, hogy rutinosabb sportolók ellen játszanak, és fejlődjenek” – mondta Christian Dolezal, a Capitals utánpótlás-vezetője. A bécsi klub első csapata a 2017-2018. évi idényben továbbra is az osztrák bajnokságban, az EBEL-ben szerepel.


08 Jun 2017
Írta admin
0 Hozzászólás