A Román Labdarúgó Szövetség szerdai közgyűlésén szavazattöbbséggel a politológusi doktorátussal rendelkező, a Román és az Európai Minifoci Szövetség elnöki tisztségét betöltő, 29 éves RĂZVAN BURLEANU-t az RLSZ elnökévé választották, aki a hazai futballt 1990 óta vezető Mircea Sandu posztját foglalta el. Mircea Sandu az RLSZ tiszteletbeli elnöke lett.
A temesvári csapat gyengén és szervezetlenül játszott
ACS Poli – FC Săgeata 1-1 (0-1)
A Temesvári ACS Poli labdarúgócsapata az I. Liga 21. fordulójában csalódással szolgált szurkolóinak, akik az előző két meccsen aratott győzelem után a sikersorozat folytatását várták Aurel Şunda edző tanítványaitól. A vendéglátó együttes azonban adósa maradt a lelátókon helyet foglaló mintegy 1500 szurkolónak, mert a saját pályájukon elért döntetlen eredmény révén két értékes pont megszerzését mulasztották el. A temesvári csapat tagjai gyengén és szervezetlenül játszottak, az első félidőben egyszer sem veszélyeztették komolyan a vendégek kapuját, akik lelkesebben és támadóbb szellemben fociztak. Az ACS Poli feladatát megkönnyítette, hogy a 30. perctől emberfölényben játszott, miután elsőosztályú találkozón negyedszer bíráskodó Călin Iulian az ellenfelét talppal támadó dobrudzsai Silviu Panăt kiállította. Szünetig az FC Săgeata kezdeményezett többet, amely a 45+2. percben Cristian Munteanu fejesgóljával vezetést szerzett. A szünetben Aurel Şunda két cserét eszközölt csapatában, aminek következtében fordulás után a vendéglátók támadtak többet, akiknek erejéből azonban csak az egyenlítésre futotta: az 55. percben Seroni szép gólt fejelt.
A temesvári együttes a következő összeállításban játszott: Nuno Claro – Dobroszavlevics (a 81. perctől Bărbuţ), Scutaru, Seroni, Morariju – Popovici, Hassani (a 46. perctől Kneeshw), Gorobsov, Nanu (a 46. perctől Trandu) – Boldea, Székely.
Kerékpározás
Tavaly alakult csapat is indul Franciaország Körversenyén
Tavaly alakult, s már az idei Tour de France kerékpáros nemzetközi körversenyre meghívót kapott a szervezőktől a svájci IAM csapata. A világ legrangosabb profi viadalán a legerősebb 18 együttes, illetve további négy szabadkártyás csapat vehet részt. Ez utóbbiak egyike az IAM, mely korábban leigazolta a franciák egyik legjobb kerekesét, Sylvain Chavanelt. Az idei Tour de France érdekessége, hogy július 5-én, az angliai Leedsben kezdődik.
Alejandro Valverde a Tour de France-on, Nairo Quintana pedig a Giro d’Italián lesz majd a Movistar kerékpárcsapat elsőszámú versenyzője. A klub a napokban jelentette be, hogy a tavalyi franciaországi vetélkedőn a brit Chris Froome mögött második helyen végző és a hegyeken remeklő Nairo Quintana idén kihagyja a Tour de Francet, és helyette a Giro d’Italiára összpontosít. Így aztán a francia körversenyen a 33 esztendős Alejandro Valverde – aki 2009-ben a spanyolországi Vueltán diadalmaskodott – élvezheti majd a csapat elsőszámú bringásának járó kedvezményeket. A Giró d’Italiát idén május 9. és június 1., a Tour de Francet pedig július 5. és 27. között bonyolítják le.
A Lampre olasz kerékpárcsapatban folytatja pályafutását az amerikai Chris Horner, aki tavaly megnyerte a Vuelta a Espanát. A 42 éves sportoló – minden idők legidősebb nagy körverseny-győztese – az előző idényben a Radio Shack (most Trek Factory) együttesét erősítette
Adócsalás miatt súlyos letöltendő börtönbüntetések
Letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen kedden a bukaresti ítélőtábla a román futball nyolc közismert vezetőjét, akiket jelentős mértékű adócsalásban találtak vétkesnek. Az elítéltek között van Gheorghe Popescu 115-szörös volt válogatott játékos, aki az egyik nagy esélyes jelöltnek tűnt a Román Labdarúgó Szövetség elnökválasztásán. Őt három év és egy hónap szabadságvesztéssel sújtották. Az elítéltek között van több volt klubtulajdonos és játékosügynök, de a Steaua jelenlegi menedzsere, Mihai Stoica is, aki három és fél év börtönbüntetést kapott. Az ítélőtábla a legnagyobb büntetéssel Ioan Becali játékosügynököt és Cristi Borceát, a Dinamo futballklub volt tulajdonosát sújtotta, akik egyaránt hat év és négy hónap szabadságvesztést kaptak. Victor Becali játékosügynöknek négy év és nyolc hónapot kell a börtönben töltenie az ítélet szerint. Valamivel enyhébb büntetést kapott George Copos, a Rapid volt tulajdonosa, akit három év és nyolc hónap szabadságvesztéssel sújtottak. Jean Pădureanut, a Besztercei Gloria és Gheorghe Neţoiut, több csapat egykori tulajdonosát három év és négy hónap szabadságvesztésre ítélték. A vádirat szerint négy román futballcsapatot több mint 10 millió dolláros kár ért a tranzakciók nyomán, mivel a pénz az ügyészek szerint a vádlottak számlájára került.
A Labdarúgó EB-selejtezők F-csoportjának műsora
2014-ben
1. forduló, szeptember 7.: Magyarország – Észak-Írország, 19.00 óra; Feröer-szigetek – Finnország, 21.45 óra; Görögország – Románia, 21.45 óra.
2. forduló, október 11.: Románia – Magyarország, 19.00 óra; Finnország – Görögország, 21.45 óra; Észak-Írország–Feröer-szigetek, 21.45 óra.
3. forduló, október 14.: Feröer-szigetek – Magyarország, 21.45 óra; Finnország – Románia, 21.45 óra; Görögország – Észak-Írország, 21.45 óra.
4. forduló, november 14.: Magyarország – Finnország, 21.45 óra; Görögország – Feröer-szigetek, 21.45 óra; Románia – Észak-Írország, 21.45 óra.
2015-ben
5. forduló, március 29.: Magyarország – Görögország, 21.45 óra; Észak–Írország – Finnország, 19.00 óra; Románia–Feröer-szigetek, 19.00 óra.
6. forduló, június 13.: Finnország – Magyarország, 19.00 óra;
Feröer-szigetek – Görögország, 21.45 óra; Észak-Írország – Románia 21.45 óra.
7. forduló, szeptember 4.: Magyarország – Románia, 21.45 óra; Görögország – Finnország, 21.45 óra; Feröer-szigetek – Észak-Írország, 21.45 óra.
8. forduló, szeptember 7.: Észak-Írország – Magyarország, 21.45 óra; Finnország – Feröer-szigetek, 21.45 óra; Románia – Görögország, 21.45 óra
9. forduló, október 8.: Magyarország – Feröer-szigetek, 21.45 óra; Észak – Írország – Görögország, 21.45 óra; Románia – Finnország, 21.45 óra.
10. forduló, október 11.: Görögország – Magyarország, 19.00 óra; Finnország – Észak-Írország, 19.00 óra; Feröer-szigetek – Románia 19.00 óra.
A Labdarúgó Európa-bajnokság Franciaországban 2016. június 10. és július 10. között sorra kerülő döntő tornáján az EB történetében először játszik 24 ország nemzeti válogatottja. A kilenc csoportból az első- és a második helyezett automatikusan részt vesz a döntő tornán, amelyre jelenléti jogot nyer a harmadik helyre legjobb eredménysorral kerülő csapat is. A további nyolc csoportharmadik oda-visszavágós alapon pótselejtezős párharcokban dönti majd el a fennmaradó négy továbbjutó hely sorsát. Az első pótselejtező mérkőzéseket 2015. november 12. és 14. között, a visszavágókat pedig november 15. és 17. között játsszák.