Hullámvölgyben a II. ligás temesvári focicsapatok
A Labdarúgó II. Liga elmúlt hét végén sorra került 6. fordulójában a rangsor második felében tartózkodó három temesvári csapat közül egyik sem győzött, kettő vesztesként vonult az öltőzőbe és egy döntetlenre játszott. A Snagovi Sportul SC éllovasként fogadta a Ripensiát, amely ellen azonban saját pályán négy győzelem és egy döntetlen után először veszített pontokat, a mérkőzés ugyanis 1-1 arányú eredménnyel fejeződött be, miután a temesvári együttes Ungureanu 45. percben szerzett góljával vezetéshez jutott. Ezután Claudiu Marin konstancai bíró két tizenegyest ítélt a snagovi klub javára: az első büntetőrúgást Elek Róbert, az ACS Poli korábbi csatára az 51. percben nem értékesítette, a másodikból azonban a cserejátékosként beállt Dănălache a mérkőzés utolsó percében egyenlített. A Ripensia a következő öszszeállításban játszott: Pădurariu – Popa, Străuţ, M. Toma, C. Toma – Burdeţ, Stoi (Apró, 90+4. p), Anghelina (Zaluschi, 73. p), Monea – Ungureanu (Bădăuță, 80. p) – Dumiter.
A Ripensiához hasonlóan az ACS Poli is Ilfov megyében vendégszerepelt, ahol 1-0 (1-0) arányú vereséget szenvedett a második helyen állt Clinceni-i Academicától. Stefan Nanu vezetőedző 50. születésnapján a fiatal temesvári futballistáknak nem sikerült megvalósítaniuk tervüket, pedig lelkesen és támadószellemben küzdve igyekeztek pontszerzéssel meghálálni szakvezetőjük lelkiismeretes tevékenységét. Az Academica gólját a 22. percben Dobrescu szerezte, aki hat méterről külsővel rúgta a labdát a hálóba. A Curileac – Haruţ, Basic, Melinte (Opoku), Avaro – Filip, Pop, Codrea, Bîrnoi – Drăghici, Stere (Golda) összeállítású temesvári csapatból a legtöbbször Drăghici veszélyeztette a vendéglátó csapat kapuját. A temesvári focirajongóknak a legnagyobb csalódással az ASU Poli szolgált, amely saját közönsége előtt 2-3 (1-2) arányú megérdemelt vereséget szenvedett az FC Argestől, amely állandóan vezetett. A Pitesti-i Buhaescu kétszer (7. és 34. perc) szerzett vezetést a vendégcsapatnak, de Mera a 28. és Velici (11-esből) a 75. percben egyenlített. A végeredményt Mera a 79. percben állította be, aki öngólt vétett.
Gólzápor az újszentesi Dobay István Stadionban
A Labdarúgó III. Liga 3. fordulójában a 4. csoport második helyére került Miklós Róbert – Telescu, Gălan, Podină (Casian, 66. p), Udrea, Rus, Stancu, Centea (Liuba, 62. p), Nanu (Ştefan, 66. p), Bîrză (Pekarov, 64. p), Szilágyi összeállítású Újszentesi ACS győzött a legfölényesebben, amely a Dobay István Sta- dionban 7-1 (2-1) arányban hengerelte le a Fehér megyei Marosújvár együttesét. A zöld-fehér vendéglátó csapat tagjai közül Miklós Róbert kapus ezúttal is remekül védett, a mezőnyjátékosok pedig eredményeseknek bizonyultak. A 39. percben Bîrză vezetést szerzett az újszentesi gárdának, két perc múlva azonban Drăgan egyenlített. A szünetben a hazai csapat egy góllal vezetett, miután a 44. percben ugyancsak Bîrză volt eredményes. Fordulás után az újszentesi együttes öt góllal örvendeztette meg szurkolóikat, amelyek közül Rus és Pekarov 2-2, Szilágyi pedig 1 találattal járult a sikerhez.
Futballbajnokságok eredményei
II. Liga, 6. forduló: Târgoviște – Mioveni 0-2, Luceafărul – FC UTA 0-1, Clinceni – ACS Poli 1-0, Snagov – Ripensia 1-1, Balotești – Brăila 2-2, Metaloglobus – Daco-Getica 2-3, Energeticianul – FC Petrolul 0-3, CS Pandurii – Farul 5-3, ASU Poli – FC Argeș 2-3, Kolozsvári U – Bákó 3-2. Az 5. fordulóban elhalasztott meccs eredménye: FC Petrolul – Târgoviște 2-0.
III. Liga, 4. csoport, 3. forduló: Lippa – Déva 4-0, Újszentes – Marosújvár 7-1, Gáld – Borossebes 1-2, Csermely – Győröd Gyarmatai Szőlők 2-1, Kisjenő – Felek 3-1, Lugosi CSM – Resicabányai CSM 0-0, Vajdahunyad – Kudzsir 3-3, Temesgyarmat – Gyulafehérvár 1-4.
IV. Liga, Temes megye, 6. forduló: Perjámos – Parác 3-1, Nagyszentmiklós – Óbesenyő 2-2, Óbázos – Facsád 1-0, Nagyősz – Kisbecskerek 1-1, Újpécs – Mercyfalva 3-2, Temesszécsény – Lugosi CSM II 12-0, Csák – Újbesenyő 0-3, Máslak – Orczyfalva 1-1, Detta – Temesság 4-5. Az első három helyen Mercyfalva, Óbesenyő és Nagyősz áll 12-12 ponttal.
Románia Kupa, 4. forduló (a győztes csapatok jutottak tovább): Gyulafehérvár – Gáld 7-5, Csermely – Nagyvá- radi Luceafărul 1-4, Lugosi CSM – Energeticianul 1-2, Ripensia – ASU Poli 1-2 (hosszabbítás után), FC UTA – ACS Poli 2-1.
Labdarúgó Nemzetek Ligája
A román és a magyar válogatott félsikerrel kezdte az új kontinentális vetélkedőt
Szeptember 6. és 11. között rendezték meg a Labdarúgó Nemzetek Ligája első két fordulójának a találkozóit. A román és a magyar válogatott félsikerrel kezdte az új kontinentális vetélkedőt: az előbbi csak két- az utóbbi pedig három pontot szerzett. Az NL első fordulójában a Gulácsi – Lovrencsics, Lang, Kádár, Fiola – Kleinheisler, Pátkai – Stieber (Varga, 54. p), Kovács (Kalmár, 61. p), Sallai (Eppel, 73. p) – Szalai összeállítású magyar együttes Tamperében 1-0-ra kikapott a finn csapat vendégeként. A magyar együttes tehát, nem kezdte jól az UEFA által a nemzeti válogatottak számára kezdeményezett új mérkőzéssorozatot, Pukki ugyanis már a 7. percben vezetést szerzett a hazaiaknak. A bekapott gól érezhetően meglepte a magyar csapatot, a házigazdák könnyedén növelhették volna előnyüket, de kétszer a kapufát találták el. Említést érdemel, hogy a magyarok tizennégy lövése közül csak kettő találta el a kaput. A Görögország ellen Budapesten kedden, üres lelátok előtt játszott második meccs a támadószellemben futballozó magyar válogatott 2-1 (2-1) arányú megérdemelt győzelmével fejeződött be, amely góljait Sallai a 15. és Kleinheisler a 43. percben lőtte. A görög együttes vigaszgólját Manolasz a 18. percben fejelte.
A Nemzetek Ligájának első fordulójában a Tătăruşanu – Benzar, Chiricheş (Bălaşa, 29. p), Săpunaru, Bancu – Pintilii (Anton, 72. p), Stanciu – Chipciu, Maxim, Mitriţă (Budescu, 68. p) – Keserű összeállítású román futballválogatott Montenegró elleni mérkőzésére Ploiestion került sor, ahol üres lelátók előtt játszott. Az alacsony színvonalú mérkőzés 0-0 arányú döntetlen eredménnyel fejeződött be, miután a jobb gólhelyzeteket kidolgozó román együttes tagjai közül Keserű, Chiriches, Benzar és Chipciu pontatlanul lőtt kapura. Kruzsliák Iván szlovák bíró a 78. percben a montenegrói Mugoszát kiállította. A román válogatott hétfőn Szerbia ellen Belgrádban játszott második mérkőzése is döntetlent (2-2) hozott. Gólszerzők: Mitrovics a 26. és a 63. percben, illetve Stanciu (11-esből) a 48. és Tucudean a 68. percben. A román és a magyar válogatottat is magába foglaló C-liga csoportjainak első két fordulójában a következő eredmények születtek:
1. csoport: Albánia – Izrael 1-0, Skócia – Albánia 2-0.
2. csoport: Finnország – Magyarország 1-0, Észtország – Görögország 0-1, Magyarország – Görögország 2-1, Finnország – Észtország 1-0. A csoport rangsora: 1. Finnország, 6 p; 2. Magyarország, 3 p; 3. Görögország, 3 p; 4. Észtország, 0 p
3. csoport: Szlovénia – Bulgária 1-2, Norvégia – Ciprus 2-0.
4. csoport: Litvánia – Szerbia 0-1, Románia – Montenegró 0-0, Szerbia – Románia 2-2, Montenegró – Litvánia 2-0. A csoport rangsora: 1. Montenegró, 4 p; 2. Szerbia, 4 p; 3. Románia, 2 p; 4. Litvánia, 0 p.
További eredmények – A-liga: Németország – Franciaország 0-0, Olaszország – Len- gyelország 1-1, Anglia – Spanyolország 1-2, Franciaország – Hollandia 2-1, Portugália – Olaszország 1-0, B-liga: Törökország – Oroszország 1-2, Észak-Írország – Bosznia-Hercegovina 1-2, Ukrajna – Szlovákia 1-0, Dánia – Wales 2-0. Svédország – Törökország 2-3, D-liga: Feröer – Málta 3-1, Azerbajdzsán – Koszovó 0-0, Luxemburg – Moldávia 4-0, Moldávia – Feröer 0-0.
MÉRKŐZÉSEK, ESEMÉNYEK
* A címvédő Temesvári RCM UVT Saracens rögbicsapat fölényes győzelemmel kezdte a 2017-2018. évi bajnoki idényt, az első fordulóban ugyanis a rónáci pályán 51-6 arányban múlta felül az újonc Buzăui SCM Gloriát. A másik két vendéglátó együttes is lehengerelte ellenfelét: Nagybányai CSM Știința – Konstancai Tomitanii 52-11, Bukaresti Steaua – Kolozsvári Universitatea 75-15.
* A magyar Rasovszky Kristóf, aki augusztusban két arany- és egy ezüstérmet nyert a glasgow-i Európa-bajnokságon, vasárnap Bledben Európa-kupa versenyen szállt vízbe, s ezúttal sem talált legyőzőre. A 21 esztendős úszó tavaly is négyszer nyert, így zsinórban nyolcadik EK-versenyén győzött.
* A nőknél Kácser Zita, míg a férfiaknál a kenyai Kosgel Mathew nyerte meg vasárnap a 33. Wizz Air Budapest félmaraton-futást. A versenyen 79 országból több mint 15 ezren vettek részt, közülük egyéniben 11 ezren álltak rajthoz. A legidősebb induló, a 85 éves Kenyér Imre 2:37:23 óra alatt teljesítette a 21,1 kilométeres távot.
HETI RENDEZVÉNYEK
* A hét végén megkezdődik a férfi kosárlabda világbajnokság európai selejtezőinek második versenyszakasza, amely mezőnyébe került Magyarország Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány által felkészített válogatottja is. A selejtezők első szakaszából az Ivkovics-legénység júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C-csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második részébe. Ott a D-jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J-jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott vesz részt a VB jövő szeptemberi kínai döntő tornáján. A magyar válogatott idei menetrendje a selejtezők következő szakaszában – szeptember 14.: Hollandia –Magyarország; szeptember 17.: Magyarország – Olaszország; november 29.: Hor- vátország – Magyarország. A J-csoport rangsora a rajt előtt (a csapatok magukkal hozták az első szakasz eredményeit): 1. Litvánia, 12 pont; 2. Olaszország 10 pont, 3. Lengyelország, 9 pont, 4. Hollandia, 9 pont; 5. Horvátország, 9 pont; 6. Magyarország, 9 pont.
* A rögbi országos bajnokság első két osztályának hétvégi mérkőzéseit a következő műsor szerint játsszák – Szuperliga, 2. forduló, szombat: Buzău-i Gloria – Bukaresti Dinamo, Kolozsvári U – Bukaresti CSM, Konstancai Tomitanii – Steaua és Temesvári Saracens – Nagybányai CSM Știința (rónáci pálya, 11.00 óra). Nemzeti Divízió, 1. forduló, szombat, északi csoport: Petrozsény – Gura Humorului, Arad – Nagyszeben és Suceava – Monostor; déli csoport: Năvodari – Turnu Măgurele, Bârlad – Sportul Studențesc és Galac – Grivița RC.
* A Kézilabda Nemzeti Ligában szombaton és vasárnap a következő találkozókra kerül sor – férfiak, 2. forduló, szombat: Buzău – Konstanca, Călărași – Nagybánya, Bukaresti CSM – Fogaras, Focșani – Vaslui, Dinamo – Temesvári SCM, Torda – Suceava és Steaua – Bákó. Nők, vasárnap, 3. forduló: Nagybánya – Râmnicu Vâlcea, Beszterce – Kolozsvár, Bukaresti CSM – Galac, Slatina – Brassó, Buzău – Nagydisznód, Krajova – Roman és Zilah – Brăila.
* További rendezvények – Autósport: Szingapúri Nagydíj, a Forma 1-es VB 15. futama, vasárnap a Marina –öböl pályán. Asztalitenisz: egyéni Európa-bajnokság, szeptember 18. és 23. között Alicanteban (Spanyolország). Cselgáncs: világbajnokság, szeptember 14. és 27. között Bakiban (Azerbajdzsán).


13 Sep 2018
Írta admin
0 Hozzászólás