A világ úszólegendái között
A 2000-ben olimpiai bajnok Kovács Ágnest beválasztották a vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő Hírességek Csarnokának tagjai közé. A szervezet közleménye szerint a 200 méter mellúszásban a sydneyi olimpiai játékokon arany-, 1996-ban, Atlantában bronzérmes, s ugyanebben a számban kétszeres világbajnok (1998, 2001) Kovács Ágnes mellett – többek között – a magyar származású úszóedző, Nagy József is bekerül a Hall of Fame-be. “Ez az egyik legnagyobb elismerése a 13 éves nemzetközi pályafutásomnak. A Hírességek Csarnokában tényleg a legnagyobb úszók, olimpiai és világbajnokok kapnak helyet, és nagyon boldog vagyok, hogy az eredményeimet úgy értékelték, hogy méltó vagyok a tagságra” – mondta Kovács Ágnes, aki különböző mellúszó távokon hétszeres Európa-bajnok is. Az úszóknál a 32 éves Kovács Ágnes mellett olyan nagyságokat iktatnak be a következő alkalommal a Hírességek Csarnokába, mint az ausztrálok kiválósága, Grant Hackett és az amerikai Tom Malchow, a szinkronúszók között egy ikerpár, Penny és Vicki Vilagos, a vízilabdázóknál az olasz Carlo Silipo és a holland Karen Kuipers, a műugróknál pedig a kínai Peng Po.
Brazil futballista a spanyol válogatottban
Pelé szerint a braziloknak el kell fogadniuk Diego Costa döntését, aki szerinte jól választott, ha valóban úgy érezte, hogy nem kezelték értékének megfelelően ezt megelőzően. Az Atlético Madrid brazil születésű csatára levelet írt a Brazil Labdarúgó Szövetségnek, amelyben jelezte: a spanyol nemzeti csapatot választja. A 25 éves játékos már korábban is kijelentette, hogy választott hazájának válogatottjában kíván játszani, ha a szövetségi kapitány számít rá. A spanyol élvonal góllövőlistáját a levél elküldésekor 13 góllal – Cristiano Ronaldóval (Real Madrid) holtversenyben – vezető csatárnak azért kellett ismét színt vallania, mert a napokban Luiz Felipe Scolari, a jövőre VB-házigazda brazilok szövetségi kapitánya bejelentette: kipróbálná az e havi, Honduras és Chile elleni két barátságos mérkőzésen. A futballista márciusban két barátságos meccsen játszott a brazil csapatban, de a júniusi Konföderációs Kupára nem kapott meghívót. A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályzata szerint, akik csak barátságos mérkőzésen léptek pályára egy ország színeiben, ugyanakkor egy másik ország állampolgárságával is rendelkeznek, azok választhatnak, melyik válogatottban kívánnak szerepelni. A spanyolok legközelebb november 19-én lépnek pályára, Johannesburgban látja őket vendégül a dél-afrikai együttes. A kettős állampolgár Diego Costa 2006 óta játszik Európában, és 2007-ben költözött Spanyolországba.
Futballbajnokságok eredményei
NB I., 14. forduló: Pápa – Paks 1-0, Kecskemét – Újpest 1-1, DVSC – Puskás AFC 2-1, MTK – Honvéd 1-1, Győri ETO – Kaposvár 1-0, Videoton – Mezőkövesd 1-0, Pécs – DVTK 1-1, FTC – Haladás 0-3.
I. Liga, 14. forduló: Săgeata – FC Astra 3-4, Vaslui – FC Petrolul 1-1, Kolozsvári CFR – Dinamo 1-0, Botoşani – FC Ceahlăul 0-1, FC Viitorul – Pandurii 0-1, Gazmetan – Concordia 1-0, Temesvári ACS Poli – Galac 1-0, Brassói Korona – Brassói FC 1-2. A Steaua – Kolozsvári U mérkőzést elhalasztották.
II. Liga, 2. csoport, 11. forduló: FC Bihor – FC Olt 1-1, Râmnicu-Vâlcea – Motru 2-1, Mioveni – Krajovai CS U 0-1, Beszterce – Olimpia 2-1, Krajovai FC U – Marosvásárhelyi ASA 0-0, UTA – Resicabányai CS Metalul 1-3.
III. Liga, 4. csoport, 12. forduló: Resicabányai Munkás – Pandurii II 0-1, Resicabányai AFCM – Temesgyarmat 1-2, Karánsebes – Vajdahunyad 2-0, Lugos – Felek 7-2, Rovinari – Turceni 1-1. A rangsor élcsoportja: 1. Karánsebes, 27 p; 2. Vajdahunyad, 24 p; 3. Temesgyarmat, 21 p.
IV. Liga, Temes megye, 16. forduló: Temesfalva – Gyüreg 1-3, Újszentes – FC Auto 2-0, Zsombolya – Kissoda 2-2, Gátalja – Óbesenyő 1-2, Orczyfalva – Győröd 1-2, Rakovica – ASU Poli 0-3, Nagyszentmiklós – Temesság 1-1, Facsád – Újpécs 2-1. A rangsor: 1. ASU Poli, 43 p; 2. Győröd, 40 p; 3. Gátalja, 35 p.
MOZAIK * MOZAIK * MOZAIK
Peking és Csangcsiakou együtt pályázik a 2022. évi Téli Olimpia Játékok rendezési jogára. Csangcsiakou 200 kilométerre északnyugatra fekszik a kínai fővárostól és a havas sportágak versenyeinek adna otthont, míg a jeges sportokat Pekingben rendeznék. A kínai metropolisz 2008-ban a nyári olimpia házigazdája volt. A 2022-es téli játékokért Kazahsztán is jelentkezett hivatalosan Almatival, míg München pályázatáról népszavazással döntenek. Ezen kívül még Oslo, Östersund, Krakkó és Lvov is jelezte korábban érdeklődését.
*
Határozatlan időre felfüggesztették Szun Jangnak, a kínaiak olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó úszójának a versenyzési jogát. Az őt felkészítő edzőközpont hivatalos indoklása szerint a 21 éves sportolót azért büntették meg, mert az elmúlt időszakban előadásokról, illetve tréningekről is rendszeresen hiányzott. Azt azonban cáfolták, hogy a felfüggesztésnek – amely az edzésekre, versenyekre és a médiamegjelenésekre is vonatkozik – köze lenne ahhoz, hogy a versenyző a napokban jogosítvány nélkül vezetett egy nagy értékű autót, amelylyel közlekedési baleset részese volt. Az incidens után hét nap elzárásra ítélték. Szun Jang a tavalyi, londoni olimpián 400 és 1500 méter gyorson arany-, 200 méter gyorson ezüst-, a 4×200-as váltóval pedig bronzérmet szerzett. Ő az első kínai férfi úszó, aki ötkarikás játékokon első helyen végzett. Az elmúlt két nagymedencés világbajnokságon összesen ötször diadalmaskodott.
*
Több hó és az átlagosnál hidegebb idő várható jövő februárban Szocsiban a Téli Olimpiai Játékok idején – mondta egy orosz légkörkutató szakember. Alekszandr Csernokulszkij hozzáfűzte, hogy teljesen megalapozott tudományos előrejelzést továbbra is csak 14 napra lehet adni, de bizonyos meteorológiai mérések, jelen esetben a szibériai anticiklon mozgása alapján a hegyekben, a síversenyeknek otthont adó Krasznaja Poljanán az éjszakai órákban mínusz 10 fok, a magasabban fekvő helyeken még ennél is hidegebb lehet, nappal pedig plusz 10-ig emelkedhet a hőmérő higanyszála. A korábbi átlagadatok szerint Szocsiban februárban plusz hat fok körüli értékeket mértek, az esős napok száma 15, a havazást hozóké pedig négy volt. Magán Krasznaja Poljanán az utóbbi két évben nulla fok körül alakult a téli átlaghőmérséklet. „Abból kiindulva, hogy az anticiklon a szokásosnál erősebbnek ígérkezik, most az átlagosnál alacsonyabb hőfok, ugyanakkor kiadósabb havazás valószínűsíthető a térségben” – fogalmazott a tudós.


15 Nov 2013
Írta admin
0 Hozzászólás