A temesvári csapat veretlenségi sorozata nem szakadt félbe
FC Petrolul – ACS Pol 1-1 (0-0)
Hétfőn befejeződött a pontvadászat a Labdarúgó I. Liga alapszakaszának első felében. Éllovasként az FC Astra várja a visszavágó mérkőzéseket, amely mögött a második helyen a Steaua, a harmadikon pedig az FC Viitorul áll. A tizennégy csapatos mezőnyben a bajnokságot újoncként kezdő ACS Poli a kilencedik helyen tartózkodik. A temesvári együttes az alapszakasz első felének utolsó (13.) fordulójában Ploiesti-on játszott, ahol sikerült megőriznie hét hivatalos mérkőzésből álló veretlenségi sorozatát, amihez hasonló teljesítményt elsőosztályú klubként utoljára 2013-ban ért el. A sikeres szereplés fő kovácsa Florin Marin edző, akinek irányításával csapatának hálója 459 percig érintetlen maradt.
Az FC Petrolul – ACS Poli mérkőzésnek mindkét fél számára nagy volt a tétje, ami rányomta bélyegét a találkozó színvonalára. A sok veszélyes támadásból csak két gól született. Llorente miután az 56. perben a lécet találta el, a 69. percben lőtt szép góllal vezetéshez juttatta a temesvári csapatot, amely sajnos, rövid ideig örülhetett, mert Velasco a 72. percben kihasználván a vendégek védőinek hibasorozatát, egyenlített. Az ACS Poli a következő összeállításban szerepelt: Kirschstein – Melinte (Belu, 60. perc), Cânu, Scutaru, Daniel Popescu – Llorente, Artean (Curtean, 87. perc), Sarmov – Bărbuţ (Ovidiu Popescu, 81. p), Elek, Goga.
A bajnokságot október 16. és 19. között a 14. fordulóval folytatják. Az ACS Poli visszavágó szakaszbeli első találkozójára hétfőn, október 19-én, 18.00 órakor Drobeta Turnu-Severinben kerül sor, ahol a Târgu Jiu-i CS Pandurii lesz az ellenfél. Addig azonban a temesvári csapat a fővárosban csütörtökön, október 15-én 21.00 órakor lejátssza az FC Steaua elleni Románia Kupa negyeddöntőbeli mérkőzését.
Futballbajnokságok eredményei
NB I., 11. forduló: Diósgyőr – Haladás1-1, Debrecen – Újpest 1-1, Békéscsaba – MTK 1-1, Videoton – Puskás AFC 3-2, Ferencváros – Honvéd 2-1, Vasas – Paks 1-2.
I. Liga, 13. forduló: FC Voluntari – CS Concordia 1-1, CS Pandurii – FC Viitorul 1-0, FC Dinamo – FC Astra 0-1, Iaşi – FC Steaua 1-2, Botoşani – Marosvásárhely 1-1, CFR – Krajovai CS U 1-2, FC Petrolul – ACS Poli 1-1.
II. Liga, 2. csoport, 6. forduló: Mioveni – Kolozsvári U 0-1, FC Olimpia – Gazmetan 0-0, Râmnicu-Vâlcea – Tatrang 2-0, Brassói FC – UTA BD 2-2, Nagybánya – Târgovişte 2-2, Karánsebes – FC Bihor 2-3, Pankota – Resicabánya 0-0. 7. forduló: Pankota – Mioveni 1-0, Kolozsvári U – FC Olimpia 1-2, Gazmetan – Râmnicu-Vâlcea 0-0, Tatrang – Brassói FC 2-2,, UTA BD – Nagybánya 1-1, Târgovişte – Karánsebes 3-0, FC Bihor – Resicabánya 2-1.
III. Liga, 4. csoport, 6. forduló: Lugos – Kudzsir 4-1, Filiaş – Temesgyarmat 0-2, Pandurii II – Nagydisznód 2-2, Vajdahunyad – Kisbecskerek 0-2, Borossebes – Krajovai CS U II 1-0, Magyarigen – Déva 2-0, Motru – Borosjenő 2-0. Az ASU Poli szabadnapos volt. Az első helyen a borossebesi csapat áll 13 ponttal, amely mögött az ASU Poli, Vajdahunyad, Lugos és Kisbecskerek következik 12-12 ponttal.
IV. Liga, Temes megye, 10. forduló: Nagyszentmiklós – ACS Poli II 1-1, Temesság – Zsombolya 0-2, Billéd – Gyarmatai Szőlők 1-0, Temesvári CFR – Újszentes 1-5, Óbesenyő – Murány 6-5, Győröd – Facsád 6-1, FC Ripensia – Orczyfalva 3-3, Máslak – Gátalja 2-1, Perjámos – Újpécs 2-2. A rangsor élcsoportja: 1. Máslak, 28 p; 2. Ripensia 25 p; 3. ACS II Poli, 20 p.
Mérkőzések, események
– A Temesvári Saracens RCM-UVT rögbicsapat idén a Király Kupa mellé elhódította a Románia Kupát is, miután a 70. kiírás Bukarestben játszott döntőjében hosszabbítás után 17-14 (11-5, 14-14, 17-14) arányban legyőzte a Steauát, megvédvén a tavaly elnyert serleget.
– A Jekatyeringburgban (Oroszország) rendezett Asztalitenisz Európa-bajnokság női versenyének fő hőse a 26 éves román Elizabeta Samara volt, aki egyesben arany-, a román csapat tagjaként és párosban a magyar Póta Georginával az oldalán ezüstérmet nyert.
– A Rögbi Világbajnokság döntő tornája D-csoportjának 3. fordulójában Leicesterben kedden játszott mérkőzés eredménye: Kanada – Románia 15-17 (8-0). A vasárnap, október 11-én sorra kerülő 4. (utolsó) fordulóban Románia válogatottja Exeterben 16.30 órakor Olaszország együttesével méri össze erejét.
– A 2015. évi Minifutball Európa-bajnokságra Horvátországban került sor, ahol Románia válogatottja hatodszor hódította el a kontinensbajnok címet. A győztes csapatnak tagja volt a temesvári Adrian Călugăreanu és Nicolae Costândana.
– Ausztria 27. Nemzetközi Mesterfokú Úszóbajnokságát Linzben bonyolították le, ahol 7 ország, 63 klubjának színeiben 370 sportoló állt rajtkőre. A Temesvári CSM négytagú csapatának versenyzői közül Marcel Răsădean egy ezüst- és egy bronzérmet, Kuhn Sándor és Szuhanek György egy-egy bronzérmet nyert.
– A női röplabda Románia Kupa nyolcaddöntőjében a Lugosi CSM mindkét mérkőzésen legyőzte a Krajovai SCM U-t és bekerült a negyeddöntőbe, amelyben a Balázsfalvi Volei Alba lesz az ellenfele.
– A kosárlabda Nemzeti Liga idénykezdő fordulójában vendéglátóként a Temesvári BCM Danzio női csapat 75-71 (33-33) arányban legyőzte a Kolozsvári U-t, a Temesvári BC férfi együttes pedig 53-61 (26-27) arányban kikapott a Nagyszebeni CSU Atlassibtól.
– A temesvári kézilabda csapatok eredményei, férfi Nemzeti Liga, 8. forduló: Temesvári CSU Poli – Galaci CSU Danubius 41-21 (23-8); női A-osztály, B-csoport, 3. forduló: Temesvári CSUV – Marosvásárhelyi Maros SK 32-22 (14-12), 4. forduló: Slatinai CSM – Temesvári CSUV 36-28 (17-12).
Nemzetközi asztalitenisz-gála
Nemzedékek Csatája
A tavalyi nagy siker után idén is megrendezik a Nemzedékek Csatája elnevezésű asztalitenisz-gálát, amelynek a svéd Jan-Ove Waldner és a belga Jean-Michel Saive lesz a külföldi sztárvendége. A belga Jean-Michel Saive harmadik helyen végzett a férfiak versenyén az asztaliteniszezők Budapesten 2008. május 11-én rendezett olimpiai világselejtezőjén. A helyszín ezúttal a káposztásmegyeri Jégpalota lesz, ahol december 20-án 16 órától indul útjára a labda. Elfogadta a szervezők meghívását “az asztalitenisz Mozartja”, az olimpiai és hatszoros világbajnok Jan-Ove Waldner, a belgák hét olimpián szereplő, Európa-bajnok és Európa Top 12-győztes játékosa, Jean-Michel Saive, továbbá a kétszeresVB-aranyérmes Klampár Tibor, valamint a hét EB-diadallal büszkélkedő Tóth Krisztina. A mintegy háromórás program fő attrakciójának Jan-Ove Waldner és Klampár Tibor meccse ígérkezik: a mérkőzés az 1989-es dortmundi világbajnokságon vívott negyeddöntő “visszavágója” lesz.
Futball VB
A tervek szerint haladnak a 2018. évi döntő torna előkészületei
Vlagyimir Putyin elnök szerint a terveknek megfelelően haladnak az előkészületek a 2018. évi oroszországi Labdarúgó Világbajnokság döntő tornájára. Az orosz államfő ezt a napokban annak kapcsán mondta, hogy éppen 1000 nap múlva rajtol az érmekért folyó vetélkedő, amely népszerűsítésére a moszkvai Vörös téren megnyitott egy gyermek labdarúgótornát. ”Az előkészületek megfelelő ütemben zajlanak mind a 11 városban, amelyeket az a megtiszteltetés ért, hogy rendező lehet” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az ünnepségen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget Colin Smith versenyigazgató képviselte, mivel Jerome Valcke FIFA-főtitkárt a 2014-es világbajnokság döntő tornájának jegyeladásaira kötött szerződések rendellenességei miatt szeptember 17-én felfüggesztette a szervezet.
Rendhagyó rekord: mesterhármas három országban
Régóta tartó góltalansági sorozatát szakította meg a Leicester ellen Alexis Sánchez, a Londoni Arsenal chilei csatára, aki felállított egy rekordot is. A rutinos futballista 873 perce tartó góltalansági sorozatának vetett véget, amikor a Leicester elleni bajnoki mérkőzésen 1-1-es eredményállásnál betalált a hálóba. A chilei csatár annyira ráérzett a gólszerzés rég nem tapasztalt ízére, hogy még kétszer eredményes volt, így egy mesterhármassal járult hozzá az Arsenal 5-2-es győzelméhez, ami azt eredményezte, hogy a Leicester elvesztette veretlenségét. Alexis Sánchez pedig első angliai mesterhármasát jegyezte, ő lett a 8. dél-amerikai játékos, aki triplázni tudott a Premier League-ben. De ez még nem minden, mivel a 26 éves Alexis Sánchez az első játékos, aki elmondhatja magáról, hogy van mesterhármasa az angol, az olasz és a spanyol bajnokságban is. Alexis Sánchez még az Udinese játékosa volt, amikor csapata 2011 februárjában 7-0-ra elgázolta a Palermót, és a chilei focista a pályán töltött 52 perc alatt négyszer volt eredményes. Az Udinese után Barcelona következett, és a katalánoknál is sikerült egy mesterhármast elérnie: 2014 januárjában az Elche elleni 4-0 arányú győzelem alkalmával.
Labdarúgó I. Liga
Az alapszakasz visszavágó mérkőzései
14. forduló, október 17.: Concordia – FC Astra, Dinamo – Marosvásárhely, Botoşani – Krajova, CFR – FC Viitorul, CS Pandurii – ACS Poli, FC Petrolul – Steaua, Iaşi – Voluntari.
15. forduló, október 24.: Iaşi – CS Concordia, Voluntari – FC Petrolul, Steaua – CS Pandurii, ACS Poli – CFR, FC Viitorul – Botoşani, Krajova – Dinamo, Marosvásárhely – FC Astra.
16. forduló: október 31.: CS Concordia – Marosvásárhely, FC Astra – Krajova, Dinamo – FC Viitorul, Botoşani – ACS Poli, CFR – Steaua, CS Pandurii – Voluntari, FC Petrolul – Iaşi.
17. forduló, november 7.: FC Petrolul – CS Concordia, Iaşi – CS Pandurii, Voluntari – CFR, Steaua – Botoşani, ACS Poli – Dinamo, FC Viitorul – FC Astra, Krajova – Marosvásárhely.
18. forduló, november 18.: CS Concordia – Krajova, Marosvásárhely – FC Viitorul, FC Astra – ACS Poli, Dinamo – Steaua, Botoşani – FC Voluntari, CFR – Iaşi, CS Pandurii – FC Petrolul.
19. forduló, november 21. : CS Pandurii – CS Concordia, FC Petrolul – CFR, Iaşi – Botoşani, Voluntari – Dinamo, Steaua – FC Astra, ACS Poli – Marosvásárhely, FC Viitorul – Krajova.
20. forduló, november 28.: CS Concordia – FC Viitorul, Krajova – ACS Poli, Marosvásárhely – Steaua, FC Astra – Voluntari, Dinamo – Iaşi, Botoşani – FC Petrolul, CFR – CS Pandurii.
21. forduló, december 5.: CFR – CS Concordia, CS Pandurii – FC Botoşani, FC Petrolul – Dinamo, Iaşi – FC Astra, Voluntari – Marosvásárhely, Steaua – Krajova, ACS Poli – FC Viitorul.
22. forduló, december 12.: CS Concordia – ACS Poli, FC Viitorul – Steaua, Krajova – FC Voluntari, Marosvásárhely – Iaşi, FC Astra – FC Petrolul, Dinamo – CS Pandurii, Botoşani – CFR.
23. forduló, december 19.: Botoşani – CS Concordia, CFR – Dinamo, CS Pandurii – FC Astra, FC Petrolul – Marosvásárhely, Iaşi – Krajova, Voluntari – FC Viitorul, Steaua – ACS Poli.
24. forduló, 2016. február 13.: CS Concordia – Steaua, ACS Poli – Voluntari, FC Viitorul – Iaşi, Krajova – FC Petrolul, Marosvásárhely – CS Pandurii, FC Astra – CFR, Dinamo – Botoşani.
25. forduló, február 20.: Dinamo – CS Concordia, Botoşani – FC Astra, CFR – Marosvásárhely, CS Pandurii – Krajova, FC Petrolul – FC Viitorul, Iaşi – ACS Poli, Voluntari – Steaua.
26. forduló, február 27.: CS Concordia – Voluntari, Steaua – Iaşi, ACS Poli – FC Petrolul, FC Viitorul – CS Pandurii, Krajova CFR, Marosvásárhely – Botoşani, FC Astra – Dinamo.


08 Oct 2015
Írta admin
0 Hozzászólás