A XXI. Labdarúgó Világbajnokság európai selejtező csoportjaiban október 5. és 10. között rendezték meg az utolsó két forduló találkozóit. A román és a magyar válogatott tét nélküli meccseket játszott, mert függetlenül az eredményektől a korábbi gyenge teljesítményük miatt nem vehetnek részt az Oroszországban jövőre sorra kerülő döntő tornán.
Az utolsó előtti fordulóban Románia válogatottja Ploieștion Kazahsztán csapatával játszott, amelyet 3-1 (2-0) arányban múlt felül. A vendéglátók góljait Budescu a 33. és a 38. percben (11-esből) és Keserű a 73. percben szerezte. Kazahsztán együttese Turisbek fejesgóljával szépített az eredményen. A román futballisták új szakvezető, a tisztségéből menesztett német Christophe Daum helyett szövetségi kapitánynak szeptemberben megválasztott temesvári származású Cosmin Contra irányításával a következő össze- állításban győztek: Tătăru- șanu – Benzar, Chiricheș, Dragoș Grigore, Ganea – Pintilii (Hoban), Marin – Chipciu, Budescu (Ionița II), Grozav – Andone (Keserű). A Cosmin Contra által felkészített román csapat veretlenül fejezte be, a vasárnap Koppenhágában játszott második meccsét is, ahol 1-1 (0-0) arányú döntetlen eredményt ért el Dánia válogatottja ellen. A dánok gólját az 59. percben Eriksen tizenegyesből szerezte, aki a Ganea általi szabálytalankodásért ítélt büntetőt értékesítette. A vendégek feladatát megnehezítette, hogy az utolsó félórában tíz emberrel játszot- tak, a sárga lappal másodszor figyelmeztetett Ganea ugyanis a kiállítás sorsára jutott. Az E-csoportban Lengyelország, Dánia és Montenegro mögött a negyedik helyen végzett román csapat a 87. percben a kolozsvári Ciprian Deac góljával egyenlített.
Magyarország Gulácsi – Bese (Lang), Kádár, Guzmics, Korhut – Pátkai, Elek (Márkvárt) – Varga (Sallai), Nagy, Lovrencsics – Ugrai összeállítású válogatottja szombaton Bazelben vendégszerepelt, ahol gyenge és szervezetlen játéka következtében 2-5 (0-3) arányú súlyos vereséget szenvedett Svájc együttesétől, amely a 48. percben már 4-0 arányban vezetett. A vendégcsapat góljait Guzmics az 58. és Ugrai a 88. percben szerezte. Magyarország válogatottja győzelemmel fejezte be az idei VB-selejtezőket, kedden ugyanis Budapesten Böde 81. percben lőtt góljával 1-0 (0-0) arányban diadalmaskodott a Feröe-szigetek együttese elleni meccsen, és a B-csoportban Portugália és Svájc mögött a harmadik helyre került.
Európából a VB döntő tornáján játszásra a házigazda orosz csapat mellett csoportelsőként Franciaország, Portugália, Németország, Szer- bia, Lengyelország, Anglia, Spanyolország, Belgium és Izland válogatottja nyert jogot. A csoportok második helyén végzett kilenc csapat kö- zül a következő nyolc együttes pótselejtező mérkőzéseken harcolhatja ki a döntő torna mezőnyébe kerülést: Svájc, Olaszország, Dánia, Horvátország, Svédország, Észak-Írország, Görögország és Írország. Az utolsó két forduló legfontosabb eredményei:
A-csoport: Fehéroroszország – Hollandia 1-3, Bulgária – Franciaország 0-1, Franciaország – Fehéroroszország 2-1, Hollandia – Svédország 2-0. B-csoport: Feröe-szigetek – Lettország 0-0, Andorra – Portugália 0-2, Svájc – Magyarország 5-2, Magyarország – Feröe-szigetek 1-0, Portugália – Svájc 2-0. C-csoport: Azerbajdzsán – Csehország 1-2, Észak-Írország – Németország 1-3, Németország – Azerbajdzsán 5-1, Norvégia – Írország 1-0. D-csoport: Ausztria – Szerbia 3-2, Írország – Moldávia 2-0, Szerbia – Grúzia 1-0, Wales – Írország 0-1. E-csoport: Örményország – Lengyelország 1-6, Montenegró – Dánia 0-1, Románia – Kazahsztán 3-1, Dánia – Románia 1-1, Lengyelország – Montenegró 4-2. F-csoport: Anglia – Szlovénia 1-0, Skócia – Szlovákia 1-0, Litvánia – Anglia 0-1, Szlovénia – Skócia 2-2. G-csoport: Olaszország – Macedónia 1-1, Spanyolország – Albánia 3-0, Albánia – Olaszország 0-1, Izrael – Spanyolország 0-1. H-csoport: Bosznia – Hercegovina – Belgium 3-4, Ciprus – Görögország 1-2, Belgium – Ciprus 4-0. I-csoport: Horvátország – Finnország 1-1, Törökország – Izland 0-3, Ukrajna – Horvátország 0-2.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


12 Oct 2017
Írta admin
0 Hozzászólás