Bizonyos, hogy mára térsé­günk számos tollforgatója, mű­vé­sze, korában elismert szemé­lyiségének neve merült el a feledés ködében. Kézenfekvő, ezért elég csak fellapozni a HETI ÚJ SZÓ idei helytörténeti év­köny­vét, amelyben két, a hu­sza­dik század első felében ismert és a legmagasabb irodalmi csú­csok­ra törő alkotója, a rendkívüli ké­pességű író Kádár Erzsébet, és a Karánsebesen született Fülöp Miller René, riporter, történész mára elfeledett munkássága és élete kerül az Olvasó elé. A helyi értékek iránt érdeklődők számára a Kafka Kávézóban havi rend­sze­rességgel megszervezett talál­kozók is ezek átmentésének, nép­szerűsítésének folyamatába ágyazódik. A közvetlen, csalá­dias hagulatú beszélgetések ke­re­tében, elfeledett vagy kevésbé ismert személyiségek nem szab­vá­nyos portréjának megfestérése tesznek kísérletet a házigazdák. A januári találkozón Méliusz József, az 1909. január 12-én Te­mesváron született, a Piarista Gim­názium egykori végzőse, re­gényíró, költő, műfordító, az er­délyi magyar avantgárd irodalom úttörője munkásságáról, élete és munkásságát meghatározó ese­ményekről alkothattak hiteles ké­pet a Temesvári Tartozások ren­dezvénysorozat keretében. A ‘89-es forradalom előtti nem­ze­dé­kek talán még emlékezhetnek a Város a ködben írójára, hiszen a korban kötelező tananyag volt az élete végéig balos elkötele­zett­ségű író tevékenységének a tanítása. De arról talán csak az iro­­dalomtörténészek tudnak, hogy tizennégyrendbeli próbál­ko­­zás és ugyanannyi elutasítás után végül is csak megírása után három évtizeddel, 1969-ben Domokos Gézának és Szilágyi Domokosnak köszönhetően lát­ha­tott nyomdafestéket a Monar­chia utolsó évtizedeiben játszódó családi krónikával felérő regény. Szintén a kor tabu-témái közé tar­tozott Méliusz József 1949-1955 közötti, ítélet nélküli jilavai raboskodása, mely időszakban feleségét halálba kergették a “szervek”, kisfia pedig életre szóló lelki sérülések terhével kény­szerült élni, később megőrül és 1994-ben bekövetkezett ha­lá­láig zárt intézetben él. Alapter­mé­szetéből fakadó türelmet­len­sége, rátartisága, Méliusz ellent­mon­dásos személyisége végig rá­nyomta bélyegét kapcsolataira, börtönből való szabadulását kö­ve­tően az Állami Irodalmi és Mű­vészeti Kiadó aligazgatójává nevezik ki, 1968–1972 között a Romániai Írók Szövetségének alelnöke – derült ki az este fo­lyamán – rehabilitálása csak rész­­leges, életreszólóan elkö­te­lez­­ve magát a baloldali irodalom esztétikája mellett, szinte folya­ma­tosan ostorozza a polgári iro­dalom kiemelkedő alakjait, ko­lozsvári és vásárhelyi írókkal he­vesen polemizál. Méliusz József műveiből az est házigazdái Mátray László színművész és Makkai Zoltán, illetve Czernák Ferenc lippai versmondó olva­sott fel. Méliusz kedvenc mű­fa­járól – a klasszikus irodalmi kávéházak eltünésével a műfaj is feledésbe merült, a Tranzit kávé­ház vagy a Napnyugati kávéház szerzője vélhetően a műfaj egyik utolsó művelője volt – a kávé­ház-regényről is szó esett a tar­talmas est során. Az elhang­zottakat összegezve, Mátray László szerint Méliusz Józsefet ma már a magyar avantgárd köl­tészet élvonalába sorolják.
(m.z.)