Amikor kezembe került a könyv, a címet – Kocsikerék a nyakcsigolyán – a korszak visszaéléseinek jelképeként értel­meztem, s legnagyobb megdöbbenésemre, valós e­se­mény volt: “el akarták zab­rál­ni a lovakat… nagy­apám nem hagyta, erre a katonák a kocsikerék alá tették a nya­kát.”

Gutai István paksi író nem ismeretlen a te­mes­vá­ri­ak számára. A Bartók Líceum számos diákja élvezte az általa szervezett táborok ven­dég­szeretetét, kapott életre szóló útravalót az értelmet pal­lérozó tevékenységtől. Több­ször szerepelt zsűri tagjaként a líceum rendez­vé­nyein.
Gozsdu Elek és Weisz Anna levelezéséből ké­szített rádiójátékát közvetítette a helyi adó.
A Végváron helyi kutatások eredményeként, 2015-ben dr. Balázs Kovács Sán­dorral közösen megjelentetett Bánátból bánatba című do­ku­men­tumkönyv nagy érdeklődést váltott ki. A Te­mes­vári Magyar Napok keretében 2016-ban a Me­ne- külés a Bácskából című könyvével ta­lálkozhatott a hallgatóság.
Most megjelent kötete – Kocsikerék a nyakcsi­golyán – interjúsorozatból kikerekedő szociográfia, a parasztság ge­rincének megtörésére irá­nyuló kísérletek dokumentu­ma. Rákosi Mátyás beszé­dé­ből idéz, aki a kulákságot te­kinti a demokrácia ellensé­gé­­nek, felvázolja a falu „fe­l­emelkedésének útját” a „szö­vetkezés” révén. Az ötvenes évek elején megjelenő újságcikkek tükrözik az osztály­har­cot, „micsoda fejlődési le­­hetőség áll a szocia­liz- must építő parasztság előtt”, a­mely­­nek akadálya a kulákság.
A többnyire Sárpilisről és környékéről származó vagy onnan elszármazott interjú­alanyok családjuk és személyes tapasztalatukról számol­- nak be; lehetetlen dióhéjban összefoglalni a szer­teágazó tragikus sorsokat. Mi lett az ígéretekből? „Kényszerű té­eszesítés, kuláklistázás, be­szol­gál­tatás, kötelezően „ön­­kéntes” békekölcsön-jegyzés – nem ismeretlen tájainkon sem. Egy-egy általam kie­melt sor szerteágazó történe­teket, nemzedé­kek sorsát meg­határozó eseményeket su­­gall. Az in­ter­júkból kide­rül, nemzedékek kemény mun­kájának volt eredménye, amit elértek, ”apám nagyon sokat dolgozott”, „a mun­ká­ban mindig kitűnt ügyes­sé­gé­­vel”, ”gyerekkortól dol­goz­tam”, „nagyapámék jó­mód­ban éltek”. ”Mindent a­pám­tól tanultam, apám meg a nagyapjától”, „paraszt­pol­­gá­­rok vol­tak”. ”A decsi té­eszcsé megalázott kiszol­gálta­tott­jaiként betegeskedtek, ve­getáltak. Gyermekeikre sem tudtak támaszkodni, mert a­zokat sem kímélte az egész országot járó kísértet“. „A föl­det térítésmentesen fel kellett ajánlani az államnak”, ”szű­kösen élt a család ezekben az években,” ”meg volt ha­tározva, kinek mennyit kell be­szolgáltatni. Az mindig több volt, mint amennyit teljesíteni lehe­tett”, „napirenden volt a rekvi­rá­lás”. ”Ki­raktak ben­nünket a házunk­ból, téesz lett ben­ne”, ” 24 óra alatt el kellett hagynunk a há­zunk”. „Ha az agitátorok nem jártak sikerrel, el­zár­ták, ráfogták, hogy szabotált”. ”Kel­­lőképpen megfélemlítve, elfogad­ták az elfogadhatatlant”. ”A kulákokhoz bármi­kor jöhettek foglalni”, „is­mét megjelentek,… nagy­anyu fel­kapta a fejszét,… ha még egy lé­pést közelebb jön valaki, azt ütöm agyon vagy ezt a lo­vat”, „fel­gyü­lemlett összes sé­­relme erővé duzzadt ben­ne”. „Rend­szer­el­le­nes kí­sér­let­nek minősített ese­mény után, retteg­- tünk”, „volt egy megfigye­lő, aki je­lentett.” „Ön­kén­tes” békekölcsön jegy­zése cél­já­­ból Örzsi nénit úgy meg­verték…” „Miklós pa­pa… nagy tépelődé­sek közepette adta be a derekát. A börtönbüntetés rányomta bélyegét egész életére… kiköltöz­köd­tek a hegyre, hogy senkivel se találkozzon, rádiót se hall­jon.” Az egész családot sújtotta a kuláklét – „kulák­gye­rek voltam” – „helyhiány miatt nem nyer­tek felvételt tanulmá­nyaik folytatásához”, ma­radt a lehetőség „menj és ta­nulj szakmát”.
„Széthullott minden da­ra­­bokra” – összegezte az egyik interjúalany. A falvak elsze­gényedtek, elnéptele­nedtek, városon kénytelenek munka­le­he­tőséget keresni, „minden legyél, csak paraszt ne”, „én az ipart választottam”. 56-ban, de később is sokan disszidáltak, ott sem mindenkinek váltak valóra ál­mai, a családok szétszakadtak, pe­dig „Pi­lisen hagyo­mány­őrző családok alkották a falukö­zös­séget”. „A nagy­szülők nagy becsben tartották a föl­det. Nekik az életet jelentette. Az én korosztályom tagjai már nem kapaszkodtak a föld után.”
„Ha valamikor nem verik szét a régi gazdákat, ha nem államosítanak, ha nincs té­esz, lehet, hogy ott tartanánk, ahol az osztrákok” – véli egyik nyi­latkozó. ”Az 1993. évi februári első sárpi­li­si ár­ve­ré­sen nagyrészt azo­kat a földeket vásároltuk vissza, a­melyek az államo­sítás előtt a mieink vol­tak.” „ A kárpótlás is felemásan zaj­lott”.
S a jelen? „Nincs már pa­rasztság. Megszűnt. Szétmállott. A szekszárdi parasztok alól kirántották a szőnyeget… a téeszt eladták. A legtisztább az lett volna: visszaadni mindenkinek, amije volt.” “A pri­vatizáció nagyon sok sze­gény embert is csinált”.
A szerencséjükre később születettek számára más élet­utak is nyíltak, számos elismert értel­miségi is lett, de van, aki ma is ragaszkodik földjéhez, szőlőjéhez, ha életmódot is váltott, s talán valamennyiük érzéseit fogalmaz­ta meg az egyik nyilatkozó: „Hálás szívvel gondolunk pél­­damu­tató Őseinkre.”
*

Mindenkinek figyelmébe ajánlom tájaink tör­ténelmét évtizedekre meghatározó kor­szak ese­ményeit – határon innen és túl.
Tácsi Erika