Amikor kezembe került a könyv, a címet – Kocsikerék a nyakcsigolyán – a korszak visszaéléseinek jelképeként értelmeztem, s legnagyobb megdöbbenésemre, valós esemény volt: “el akarták zabrálni a lovakat… nagyapám nem hagyta, erre a katonák a kocsikerék alá tették a nyakát.”
Gutai István paksi író nem ismeretlen a temesváriak számára. A Bartók Líceum számos diákja élvezte az általa szervezett táborok vendégszeretetét, kapott életre szóló útravalót az értelmet pallérozó tevékenységtől. Többször szerepelt zsűri tagjaként a líceum rendezvényein.
Gozsdu Elek és Weisz Anna levelezéséből készített rádiójátékát közvetítette a helyi adó.
A Végváron helyi kutatások eredményeként, 2015-ben dr. Balázs Kovács Sándorral közösen megjelentetett Bánátból bánatba című dokumentumkönyv nagy érdeklődést váltott ki. A Temesvári Magyar Napok keretében 2016-ban a Mene- külés a Bácskából című könyvével találkozhatott a hallgatóság.
Most megjelent kötete – Kocsikerék a nyakcsigolyán – interjúsorozatból kikerekedő szociográfia, a parasztság gerincének megtörésére irányuló kísérletek dokumentuma. Rákosi Mátyás beszédéből idéz, aki a kulákságot tekinti a demokrácia ellenségének, felvázolja a falu „felemelkedésének útját” a „szövetkezés” révén. Az ötvenes évek elején megjelenő újságcikkek tükrözik az osztályharcot, „micsoda fejlődési lehetőség áll a szocializ- must építő parasztság előtt”, amelynek akadálya a kulákság.
A többnyire Sárpilisről és környékéről származó vagy onnan elszármazott interjúalanyok családjuk és személyes tapasztalatukról számol- nak be; lehetetlen dióhéjban összefoglalni a szerteágazó tragikus sorsokat. Mi lett az ígéretekből? „Kényszerű téeszesítés, kuláklistázás, beszolgáltatás, kötelezően „önkéntes” békekölcsön-jegyzés – nem ismeretlen tájainkon sem. Egy-egy általam kiemelt sor szerteágazó történeteket, nemzedékek sorsát meghatározó eseményeket sugall. Az interjúkból kiderül, nemzedékek kemény munkájának volt eredménye, amit elértek, ”apám nagyon sokat dolgozott”, „a munkában mindig kitűnt ügyességével”, ”gyerekkortól dolgoztam”, „nagyapámék jómódban éltek”. ”Mindent apámtól tanultam, apám meg a nagyapjától”, „parasztpolgárok voltak”. ”A decsi téeszcsé megalázott kiszolgáltatottjaiként betegeskedtek, vegetáltak. Gyermekeikre sem tudtak támaszkodni, mert azokat sem kímélte az egész országot járó kísértet“. „A földet térítésmentesen fel kellett ajánlani az államnak”, ”szűkösen élt a család ezekben az években,” ”meg volt határozva, kinek mennyit kell beszolgáltatni. Az mindig több volt, mint amennyit teljesíteni lehetett”, „napirenden volt a rekvirálás”. ”Kiraktak bennünket a házunkból, téesz lett benne”, ” 24 óra alatt el kellett hagynunk a házunk”. „Ha az agitátorok nem jártak sikerrel, elzárták, ráfogták, hogy szabotált”. ”Kellőképpen megfélemlítve, elfogadták az elfogadhatatlant”. ”A kulákokhoz bármikor jöhettek foglalni”, „ismét megjelentek,… nagyanyu felkapta a fejszét,… ha még egy lépést közelebb jön valaki, azt ütöm agyon vagy ezt a lovat”, „felgyülemlett összes sérelme erővé duzzadt benne”. „Rendszerellenes kísérletnek minősített esemény után, retteg- tünk”, „volt egy megfigyelő, aki jelentett.” „Önkéntes” békekölcsön jegyzése céljából Örzsi nénit úgy megverték…” „Miklós papa… nagy tépelődések közepette adta be a derekát. A börtönbüntetés rányomta bélyegét egész életére… kiköltözködtek a hegyre, hogy senkivel se találkozzon, rádiót se halljon.” Az egész családot sújtotta a kuláklét – „kulákgyerek voltam” – „helyhiány miatt nem nyertek felvételt tanulmányaik folytatásához”, maradt a lehetőség „menj és tanulj szakmát”.
„Széthullott minden darabokra” – összegezte az egyik interjúalany. A falvak elszegényedtek, elnéptelenedtek, városon kénytelenek munkalehetőséget keresni, „minden legyél, csak paraszt ne”, „én az ipart választottam”. 56-ban, de később is sokan disszidáltak, ott sem mindenkinek váltak valóra álmai, a családok szétszakadtak, pedig „Pilisen hagyományőrző családok alkották a faluközösséget”. „A nagyszülők nagy becsben tartották a földet. Nekik az életet jelentette. Az én korosztályom tagjai már nem kapaszkodtak a föld után.”
„Ha valamikor nem verik szét a régi gazdákat, ha nem államosítanak, ha nincs téesz, lehet, hogy ott tartanánk, ahol az osztrákok” – véli egyik nyilatkozó. ”Az 1993. évi februári első sárpilisi árverésen nagyrészt azokat a földeket vásároltuk vissza, amelyek az államosítás előtt a mieink voltak.” „ A kárpótlás is felemásan zajlott”.
S a jelen? „Nincs már parasztság. Megszűnt. Szétmállott. A szekszárdi parasztok alól kirántották a szőnyeget… a téeszt eladták. A legtisztább az lett volna: visszaadni mindenkinek, amije volt.” “A privatizáció nagyon sok szegény embert is csinált”.
A szerencséjükre később születettek számára más életutak is nyíltak, számos elismert értelmiségi is lett, de van, aki ma is ragaszkodik földjéhez, szőlőjéhez, ha életmódot is váltott, s talán valamennyiük érzéseit fogalmazta meg az egyik nyilatkozó: „Hálás szívvel gondolunk példamutató Őseinkre.”
*
Mindenkinek figyelmébe ajánlom tájaink történelmét évtizedekre meghatározó korszak eseményeit – határon innen és túl.
Tácsi Erika