Sok évtizeddel ezelőtt elindított rovatunkban most a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum Felkészítő osztályos tanulóit mutatjuk be.
Hiányoztak: Banczi Béla, Balázs Aramis és Petrovici Angelo
Tanító: Hevesi Anett
A Bihar megyei Mezőbajról származó fiatal tanítónő a nagyváradi Tanítóképző elvégzését követően, a Partiumi Keresztény Egyetem végzőseként válaszolt a temesvári iskola hívó szavára. Örömmel vette át a Gerhardinum líceum előkészítő osztályát, azzal a reménységgel, hogy öt évnyi együttmunkálkodás nyomán jól felkészült, az iskolát szerető ötödikesekké válnak az iskola jelenlegi legkisebbjei. A tanítónő elmondása szerint számára is kellemes meglepetés volt az iskolai környezet, a tágas, világos osztálytermek, a felszereltség és a sok program, amely az iskolában és a városban zajlik. Sikerült a szülői közösséggel is jó kapcsolatot kialakítani, és az első iskolai év vége felé kialakult az egymásra figyelő, egymást segítő, együttműködő osztályközösség is. (m.z.)