Az építési munkálatok huszadik esztendejében, végre egyre közelebb kerül a temesvári református közösség évszázados álmának, a tornyos templom megépítésnek beteljesüléséhez. Miután május 26-án a temesvári magyar közösség tagjainak nagyszámú részvételével felavatták az Új Ezredév Református Központ koncerttermét, bizonyos, hogy 2019. május 29-e szintén bekerül a temesvári magyar közösség történetébe, hiszen ezen a napon kezdődött el a templomépület tetőszerkezetének a kivitelezése. Az építéstechnikai látványosságként is értelmezhető munkálat megtekintésére, ugyanakkor a templomépítés eme újabb szakasza elindítása alkalmából együtt örülni a templomépítőkkel, érkeztek Temesvárra nt. Bódis Ferenc esperes, végvári lelkipásztor, nt. Gáll Zoltán lugosi lelkipásztor, nt. Gazdáné Mátyus Melinda újmosnicai lelkipásztor és számos újmosnicai lakos, közöttük Kádár György alpolgármester is, illetve részt vettek a történelmi pillanatokban a gyárvárosi református gyülekezet számos tagja. Az építkezés megtekintésére és a templom belső terének megvilágíását szolgáló, a kupola záradékpontján elhelyezett kör alakú nyílás, az opeion felszerelésének folyamatát megtekinteni eljöttek a Temesvári Műszaki Egyetem Építési Karának harmad-, és negyedéves diákjai is, akiket dr. Nagy-György Tamás egyetemi tanár, az Új Ezredév Református Központ felépítését összehangoló szakemberek csoportjának egyik tagja kalauzolt el az építőtelepen. A professzor bemutatójában kiemelte, hogy az eddigi munkálatok is híven tükrözik egyszerre Makovecz Imre világhírű építész zseniális elképzelését, és a jelenkori technika és a magas szintű szakmai tudás ötvözetéből származó, a kifogástalan minősítést megközelítő technikai kivitelezést, amely a Metal Hammer Bau cég szakembereinek tudását dícséri. A felszerelésre kerülő, 8,5 tonna súlyú, majdnem tíz méter magas faszerkezetet előzőleg a földön szerkesztették egybe a Technica Swiss cég szakemberei, akiknek irányításával fogják, három emelődaru segítségével a helyére helyezni – ismertette Boros József építésvezető. Rendkívül összetett szerkezetről van szó, öt de akár hat, az átlagosnál jóval nagyobb gerenda találkozási pontjában figyelemre méltó szakmai tudást igénylő kapcsolószerkezeteket kellett kigondolni, úgy, hogy ne sérüljön a tervező által elképzelt látvány, ugyanakkor statikailag se kerüljön veszélybe a templomépület kupolája. Az opeion felszerlésével együtt kerülnek a helyükre a ragasztott fából készült tartógerendák, amelyeknek mindegyike Makovecz Imre építész terveinek megfelelően, egyedi kivite- lezésű. És ez a sok-sok egyedi elem, szempont végül egységes egyet – a kupolát! – kell megalkossa – emelte ki az építésvezető. A templomépítés további részleteit nt. Gazda István lelkipásztor ismertette az érdeklődőknek: „ Az eddigi, szerencsésnek mondható időjárásnak köszönhetően sikerült a templomépület esetében minden beton-munkát elvégezni, csupán egy külső fal kivitelezése van hátra, amely ebben a szakaszban már nem jelent gondot. Elkészült az ívelt karzat, a tetőszerkezetet tartó betonalapok és a díszítőelemek nagyobb része is és más betonból készült részei is az épületnek. A mostani munkálattal, a kupola záradékpontján elhelyezett kör alakú nyílás, az opeion, felszerelésével elkezdődik egy nagyon látványos munkaszakasz, a tetőszerkezet megépítése. Ma estig legalább tizenkét tartógerenda elhelyezésére kerül sor. A templom belső megvilágítását biztosítja a ma elhelyezésre kerülő faüszerkezet, amelybe Németországban gyártásra kerülő, három rétegű hőszigetelő üveget helyeznek majd el. A két szállásépülethez hasonlóan a templomtetőt is palával fogjuk borítani, és most már belátható időn belül ez a munkálat is sorra kerül. Hamarosan elkezdődik a két torony építése is. Ezek részben betonból, részben fából fognak elkészülni. A kivitelezőkkel együtt tartjuk magunkat ahhoz, hogy a temesvári forradalom 30. évfordulóját, 2019. december 15-én, az új templomépületben ünnepeljük meg.”
Amint az impozáns faszerkezet elkezdte útját az ég irányába, majd megállapodott majdani helyén ég és föld között, egyszerre hevesebben kezdtek el dobogni a szívek – amit eddig inkább befelé fordulva, belső szemeinkkel láttunk, íme valósággá lesz: épül az imádság és a magyar megmaradás hajléka.
Makkai Zoltán
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
13 February 2025EUR4.9773 RONHUF1.2385 RONUSD4.7785 RONXAU448.3005 RONIdőjárás