Kis túlzással ugyan, de igaz: manapság minden napra akad valamilyen fonákság, furcsaság. Önmagában is meglehetősen furcsa, viszont a romániai politikai berkekben mégsem nem verte ki a biztosítékot (eddig!) a szocdem-liberális választási tandem, ami kitűnően ábrázolja, hogy a politikai hatalom, az egyeduralom megszerzése érdekében az elvek leminősülnek maszlaggá, ugyanakkor tükrözi ez a furcsa koalíció, az érintett politikusoknak azt a meggyőződését, hogy csak stratégia, marketing kérdése a választói akarat manipulálása. Meggyőződésem szerint hiba lenne mérget venni erre, mert a meggyőződéses, hitű liberális vagy szocdem választópolgár meglehetősen rossz szájízzel vette/veszi tudomásul a „központ” által ráerőszakolt, kis túlzással, természetellenes koalíciót. Isten mentsen, hogy eme kiábrándult választók „aranyosék” szavazóbázisát növeljék! Másik furcsaság, hogy Temesváron a közvélemény-kutató cégek 20% feletti értékre teszik „aranyosékat”. Ami nemcsak furcsa, de nyugtalanító: a szakértők szerint, ha többségbe kerülnének az önkormányzatban, akkor vége szakad Temesvár európai pályafutásának. Hazabeszélve: a helyi politikai helyzet ismeretében, nagyon úgy tűnik, hogy alaposan fel kell kötnünk a felkötnivalót június 9.-én. Mert ez a választás csak akkor lehet számunkra sikeres, (bekerülhet magyar tanácsos a helyi tanácsba), ha egyöntetűen a jobbik oldalt támogatjuk! A héten megkérdezte tőlem egyik ismerősőm kire fogok szavazni? Annak ellenére, hogy magánügy melyik polgármester-jelöltre pecsételnék, habozás nélkül mondtam, hogy a mi temesvári polgármester-jelöltünkre, Dominic Fritzre. De miért, hiszen „semmit sem csinált” négy év alatt?! – jött az újabb kérdés. Nem soroltam fel a jelenlegi polgármester megvalósításait, hanem kifejtettem, hogy azért szavaznék rá, mert tiszta, egyenes ember. Akit a hatalom és a korrupció nem ragadott magával, nem „darált be” egyetlen érdekszövetség sem. Aki a közösségvezetői tevékenységét szolgálatnak (hány politikustól hallottuk eme kifejezést… a választási kampányt követően !?) tekinti és nem megélhetési és/vagy gyarapodási lehetőségnek…
Másvalaki „jóindulatúan és minden tisztelettel” hívta fel a figyelmemet arra, hogy „Fritz csak az előző polgármester Nicolae Robu által elindított projekteket fejezte be”, vagyis nem az övé az érdem. Mint, ahogy Robu polgármester az elődje, Ciuhandu polgármester projektjeit fejezte be – tettem hozzá, szintén jóindulatúan és minden tisztelettel. És, ahogy a következő polgármester, a Fritz polgármester által valamilyen szintig elindított projekteket fogja befejezni. És így tovább. Mert erről is szól a közigazgatás. És, javára legyen mondva, a jelenlegi polgármester több ízben is elismerte elődjének érdemeit.
Még a gyengébb képzelőerővel rendelkezők is, könnyen elképzelhetik mi történne ebben az országban, mennyire sötét jövendő várna ránk (a mai középkorúak még emlékezhetnek az egykori állampártos rendszerre!), ha a szocdem-liberális koalíció megszerezne minden lehetséges pozíciót: a helyi, megyei önkormányzatok, majd az ország irányítását. Rossz rágondolni milyen „mozgolódás” támadna a közigazgatás minden szintjén, amikor a két párt holdudvarában várakozók benyújtják a „számláikat”? Hány ígéretet kell(ene) teljesíteni, hány ezer vagy tízezer „éhes” szájat kielégíteni?
Visszarendeződés, vagy előrehaladás az európai pályán? Ez is tétje a júniusi választásoknak. Nem csak Temesváron.
Makkai Zoltán