Lugoson a koronavírus járvány miatt az elmúlt két évben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének megünneplésére csak szimbolikusan, néhány résztvevővel kerülhetett sor.
Március 15. megünneplése az 1989-es rendszerváltás óta, a lugosi magyarság körében közkedvelt eseménynek számít. Az idén is a már jól bevált, több évtizedes forgatókönyv szerint zajlott le a hagyományos ünnepség.
A megemlékezés a Városháza melletti Murgu-szobor megkoszorúzásával kezdődött, ahol Langó Ferenc Attila ismertette Eftimie Murgu életét, majd koszorút helyezett el a Lugosi RMDSZ és Szelesné Herman Ágnes, kolozsvári konzul asszony.
Ünnepi istentisztelet helyett a városi színházban – de ugyanúgy mint éveken át – verses-zenés összeállítással, színvonalas műsorral folytatódott a megemlékezés. A műsort Gáll Erika tanárnő ren- dezte. Örömünkre, üres hely nemigen akadt a színházban, a nagyterem megtelt lugosi, igazfalvi, szapáryfalvi és nagybodófalvi együtt ünneplő magyarokkal. Gáll Zsófia és Csutak Róbert kisiskolások léptek a függöny elé és a Magyar vagyok című versikével nyitották meg az előadást, nagy sikert aratva. Gergely Tímea műsorvezető lépett a mikrofonhoz és felidézte a ‘48-as forradalmárok neveit és az európai, valamint pesti helyszíneket. ,,A mai napon fejet hajtunk az akkori magyarok bátorsága, hazafiassága és szabadságszeretete előtt. Azok előtt, akik tisztességes életet akartak élni, és ezért tudtak annyira bátrak lenni, hogy a reménytelenségből is reményt kovácsoltak maguknak. Arra a kérdésre, hogy akarunk-e magyar életet és magyar jövendőt, csak egyetlen, egyértelmű válasz lehet, hogy akarunk! Mert ennek a nemzetnek van neve, nyelve, hazája, múltja és történelme!”
A kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviseletében Szelesné Herman Ágnes konzul asszony felolvasta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét, melyből idézünk: ,,Legyen béke, szabadság és egyetértés! Békét akarunk a minket körülvevő szűkebb és tágabb világban, az önrendelkezés szabadságát saját életünk alakításához és egyetértést nemzeti ügyeinkben, hogy a ve- lünk közösen élő népekkel biztos jövőt építhessünk magunknak a Kárpát-medencében.”
A Murgu Iskola alsó és felső tagozatának kórusai és a Református Egyház – igazfalviakkal és szapáryfalviakkal is – kibővített nagykó- rusa forradalmi és az ünnephez illő dalokat énekeltek, közreműködött Gáll Zoltán gitáron és Popper Norbert orgonán. Gáll Dávid, Gáll Tamás, Czapp Dávid, Szabó Bence és Deák Alíz a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulói, valamint Fajkics Dária Rebeka és Csutak Dóra a Murgu Iskolából Petőfi Sándor-, Reményik Sándor-, Vörösmarty Mihály-verseket adtak elő, megérdemelt tapsot aratva.
Befejezésként Gáll Zoltán lelkipásztor üdvözölte és megköszönte a fellépők és ünneplők közös részvételét és közösen énekeltük el a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dalt és nemzeti imánkat, a Magyar Himnuszt.
Két évi kényszerű kihagyás és bezárkózottság után, a színház kijáratánál örömmel üdvözöltük egymást, az ismerősök, barátok, mire kialakult a menet. Rendőri felvezetéssel elindult a zászlós, fáklyás menet a katolikus temetőbe, ahol a Szende család és Jancsó Sándor ‘48-as forradalmárok életét Langó Ferenc ismertette, majd emlékműveiket megkoszorúzták a Lugosi RMDSZ és a kolozsvári Magyar Főkonzulátus részéről Szelesné Herman Ágnes konzul asszony. Az emlékezők pedig gyertyákat helyeztek el a hősök sírjaira. A Székely Himnusz eléneklése, ima és zárszó Gáll Zoltán református lelkésztől és köszönő szavak, miután mindenki feltöltődve, élménydús délután végén tért haza otthonába.
Király Zoltán
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
27 March 2025EUR4.9761 RONHUF1.2428 RONUSD4.6113 RONXAU448.2116 RONIdőjárás