A boldog békeidőkben Európa e szegletében is, az érettségi bizonyítvány megszerzése egyet jelentett a biztos és az átlagosnál magasabb színvonalú megélhetés és a társadalmi ranglétrán magasabb pozíció megszerzésével. A korabeli közigazgatásban, bankszektorban, tanügyben, egészségügyben vagy az egyházi hierarchiában viszonylag jól jövedelmező és aránylag biztos álláshoz juthatott az érettségivel rendelkező fiatal. Ugyanakkor Európa bármely egyetemén szívesen fogadták az érettségizett fiatalokat – ha ki tudták gazdálkodni a komoly értékű tandíjat.
Mert a papírral együtt a fiatal, komoly és akár hosszútávon is hasznosítható tudást is megszerzett. Azt a tudást, amely – minden korszak mércéjével mérve – sikeres életkezdést, karriert, elismerést és közösségi megbecsülést is hozott az érintettnek. A jelentős értékű anyagi és emberi erőforrás ráfordításával megszerzett érettségi bizonyítványnak értéke volt.
Később a népi demokrácia fokozatosan csökkentette, nullázta le ezt az értéket. A tanügy állami és tandíjmentes lett, kötelező volt hét, nyolc majd tíz osztályt kijárni, még egyszer: kijárni. Rövid egy-két évtized alatt bárki sikerrel érettségizhetett és továbbtanulhatott az ország valamely egyetemén. A nyolcvanas évekre az érettsági vizsga rosszul összetákolt paródiává silányult, az oktatási intézmények számára kötelezővé tették az oklevelek kiadását. Valós tudást csak az öntudatos, küldetéstudattal rendelkező fiatalok szereztek, akik tudatosították, hogy nem az iskolának, hanem az életnek! Sok esetben nem is az iskolában. A szelekció nemigen vagy csak a kiváltságos egyetemeken működött. A tanítóképzőkben, a színművészeti, az orvosi, állatorvosi, egyetemeken szinte állandóan tízszeres volt a túljelentkezés. A nyolcvanas évek derekén az utóbbi két egyetemre jelentkezők a XII.-es Genetika tankönyvet biztos, hogy szóról szóra bemagolták annak érdekében, hogy bekerüljenek az egyetemre. Ahol a kiégett, meghasonult és kiábrándult oktatók tömege mellett, ott voltak az igazi Tanárok, a példaképek, akik az oktatást nem szakmának, hanem küldetésnek tekintették. Nekik volt köszönhető, hogy a tudás forrásából táplálkozhattak azok, akik számára a tudás értéket jelentett. Azok a szerencsések. Rengeteg egyetem – Temesváron is! – csak úgy ontotta a diplomásokat, akik – tisztelet a kivételnek! – a szakmát igazából menetközben sajátították el. Ha egyáltalán törődtek ezzel!
Ez a futószalagon érettségizés, diplomázás évtizedekig működött egyre silányabbá téve az oktatást. Még a ’90-es években is szinte 100%-os volt a sikerrel érettségizők aránya, és amikor tizenegynéhány évvel ezelőtt valamely oktatásügyi miniszter rendelkezésére ismét komollyá tették az érettségit, rengeteg iskola összes végzőse megbukott! Azok, akik abban a vízválasztónak tekinthető esztendőben sikerrel érettségiztek, valós tudást tudhattak maguk mögött, nagyobb eséllyel indulhattak el a nagybetűs életben.
Az utóbbi évtizedben fokozatosan vált igazi szűrővé az érettségi, amikor nem a szerencse, a kapcsolatok, a deszkurkálás, hanem a valós tudás került előtérbe. Ezzel együtt damoklészi kardként ott csüng az életbe induló fiatalok feje felett, legalább az utolsó líceumi év alatt folyamatosan a VIZSGA réme. Ki-ki a habitusa szerint reszket vagy lazán veszi a megmérettetést még akkor is, ha az iskolai évek alatt rengeteget elsajátított abból a tudásanyagból, amelyre szüksége lehet, nem csak az érettségin, hanem az életben. Mert mi lesz, ha mégsem?
Nem pusztába kiáltott szó, ha elmondjuk a fiataloknak, hogy a világ nem dől össze, a további tartalmas, jó élet nem csak és kizárólag az érettségi eredményén áll vagy bukik. Szükséges ugyan a papír a továbbtanuláshoz, a további fejlődéshez, de ami hangsúlyosan szükséges, az a valós tudás. Az, hogy valamihez nagyon jól értsen a mai fiatal, még akkor is, ha mondjuk valamely tantárgyhoz semmit sem konyít és elbukja az érettségit. Lényeges, hogy magas szinten hasznosítsa, kamatoztassa a benne rejlő tehetséget. Hogy tisztában legyen önnön értékével és aszerint cselekedjen. Hogy örömmel és öntudatosan, tisztességgel és becsületesen végezze a választott foglalkozást, szakmát. Ha mindezt sikeres érettségi koronázza meg, akkor újabb kapuk nyílnak meg előtte. Ha most a képzeletbeli vonal alá került, kizárólag rajta múlik a felemelkedés és a győzelem. A következő vizsgán és az életcsatákban is.
Makkai Zoltán