Akinek útlevelét hiába vették el
Vannak vidékek, ahol a tanyák magányos lakói, a falvak, városok népe számára a tiszta forrásként ható versek szava az igazi, lelket felemelő, amely körül mindenkor összegyűl a fény vigaszára szomjazó lélek. Ilyen fényjelenség a magyar költészetben Kányádi Sándor, aki nem csak költőként, az egyszerű, közérthető versbeszéd varázslójaként járta a pártoló szóra szoruló magyar vidékeket, hanem papként, prófétaként is.
Akinek a szülőföld nem egy darab föld, amelyről jó esetben érdemes megemlékezni, hanem életet betöltő erőt adó forrás, amely velünk marad a legnehezebb pillanatokban is.
Akinek a szülőföld Galambfalvától New York-ig s tovább terjedt, ahol csak magyar él.
Akinek az útlevelét hiába vették el, a verse legyőzhetett minden féltékeny diktatúrát. Mert eljutott gyermekhez, felnőtthöz egyaránt, alig találni magyar települést határon innen és túl, ahová az ő melegítő Napsugara, nemzetnevelő szándéka és nemzetféltő próféciája ne ért volna el.
Amikor anno a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum vendége volt, s belépett a diákricsajtól visszhangzó díszterembe, a hirtelen támadt csend jelezte, nagy lélek, nagy szellem megszólalását várja itt minden egybegyűlt.
S mikor halk hangon beszélni kezdett a versről, amelyet mondani kell, a világunkról, melyet érteni, szeretni, megőrizni, javítani kell, a prózai szöveg észrevétlenül váltott versszövegre majd vissza a fáradhatatlanul beszélő, titkokat felfedő, meleg és ragyogó tekintetű költősámán ajkán.
Nem Thomas Mann József Attila által megidézett budapesti látogatásának meghittsége, annál mélyebb, bensőségesebb találkozás volt, hiszen nem kívülről érkezett, hanem hazajött és ott- honra lelt diákok, tanítók és tanárok emlékezetében.
Jelezheti a méltán megérdemelt költői díjak sokasága életművének kiváltságos helyét a magyarság kultúrájában jelen és az utókor számára, de különösen nagy, feledhetetlen díj volt személyesen hallgatni, látni Őt.
Aki Fától fáig, Bécstől a föld túlsó oldaláig látott, láttat, hol: „az indián és a néger/ tüzet rakni éppúgy térdel/ mint a hargitán a pásztor/ számolni ujjain számol/ különbség ha van az égen/ itt a göncöl jön föl este/ fölöttük a dél keresztje” (Dél keresztje alatt).
S akiről soha sem kell bizonygatnunk, hogy túléli a halált bennünk és utódainkban.
Kányádi Sándor
Előhang
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
(1982)