25 Feb 2016
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Anavi Ádám
Hét év múlt el azóta, hogy Anavi Ádám 100. születésnapjára készülő temesvári közösség a színház ünnepi, a költő drámáját bemutató előadása helyett a sírja körül gyűlt össze a végső búcsúra. Emléke írásaiban él tovább, de a személyes találkozások lenyomataiban is. Láttuk, hallottuk az Ady Endre Irodalmi Körben, tanárkollégaként sokszor hallgattuk kirándulásokon rögtönzött verseit, hiszen a vers volt a lételeme, álmában is rigmusokat faragott, valószínűleg a túlvilágon is verseket firkál (rajzol) a fellegekre.
A gyárvárosi Magyar Vegyes Líceum tizedikes diákja voltam, már verselgettem, de a magyartanárnőm kivételével még senkinek sem mutattam meg próbálkozásaimat. Anavi Ádám, Endre Károly verseit gyakran olvashattam a helyi napilap irodalmi mellékletében, amikor erőt vettem magamon, s egy iskolásfüzetbe gyűjtött „összes verseimmel” nagyszünetben átlátogattam a szomszéd iskolában, a Píposnak nevezett általánosban tanító Anavihoz. A szolgálatos kisdiák jelentett be a tanáriban, én meg álldogáltam a nyílt folyosón, és úgy vártam a szembesülésre, mint a világvégre, hogy lesz, ami lesz. Aztán csak az lett, hogy a már akkor is kopasz Frucht Ferenc tanár úr, miután elhebegtem, ki és mi vagyok, és milyen kéréssel fordulok hozzá, egy mosollyal a szája szögletében átvette a füzetecskét, és két napot kért verseim elolvasására. Pedig naivan azt hittem, csak ránéz a versre, és már mondja is: ez jó, ez nem jó. De még két napot várni… Eltelt, elhangzottak a biztató szavak, egy sor intelem, megint felvillanyozó dicséret, ahogy a hajót dobálja hullámhegyről hullámvölgybe a tenger. Így ment azután ismeretségünk sok-sok évén keresztül. Mindig minden érdekelte, nem csak az irodalom, a környezete, az iskola: nyugdíjas korában váratlanul megjelent s már jött is velem irodalom- vagy nyelvtanórára, és ki is értékelte azokat.
Utolsó találkozásunkkor, halála előtt pár hónappal lázasan készült a századik születésnapjára, verseket olvastunk fel, a haiku műfajról vitatkoztunk. Aztán jellegzetesen ravaszkás mosollyal visszaadta első, neki dedikált verskötetem, ahogy mondta: „javított változatát”. A versekhez írt megjegyzéseit csak otthon volt szabad elolvasnom. A kötet címadó verse alatt ezt állt: „Szép, szürrealista képek, 1920 MA Kassák!, akkor kellett volna megírni”, másik versem mellett: „Van Gogh képeit juttatja eszembe.” S az első kötet végére: „Bár sokban hasonlít kortársaihoz, van egyéni hangja, de mintha féket tenne magára, hogy visszafogja képességeit.”
Mintha a túlsó partról szólnának a megszívlelendő, mindig építő szándékú meleg szavai. Segítő jóakaratát, tanácsait, szeretetét próbáltam meghálálni a 100. születésnapot áthúzó vég előtt felejthetetlen mesteremnek, mentoromnak írt versemmel:
Száz éved múltán
Anavi Ádám nevére
Üdv néked, drága Ádám,
őrzők között a strázsán
varázsigékre fussa még,
amíg csillagot futtat ég,
e sebzett arcú sámán!
Mint strófák közti emelet
vagy versbe hajló szeretet
görnyedező súlya,
mely magát kifújva
oltalmaz jó hiteket,
lélegezz bár penge-jövőt,
kiengesztel szembe jövőt,
ágas-bogas karcú múltat,
melynek levelei hullnak,
piros, sárga, barna, rőt,
s hogyha jelen etikája
a jókedvet retirálja,
penna éle megvédelmez,
fortélya ragyogó jelmez,
a szív kibernetikája.
Őrzők között évek százán
emberséget óvó strázsán
varázsigékre fussa még,
amíg csillagot futtat ég
a végtelen határán!
ANAVI 107
Szombaton, február 27-én, délután 18,00 órától ANAVI ÁDÁMRÓL emlékeznek meg tisztelői a Kafka Kávézóban (Temesvár, Miron Cosmin u. 3. sz.) megszervezett Anavi 107 est keretében. A rendezvényen személyiségének felidézése mellett, a hét évvel ezelőtt eltávozott Költő verseiből és Naplójából tolmácsolnak részleteket az est házigazdái, illetve levetítésre kerül a költőről készült több filmrészlet is.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
