Andrássy József

Az átváltozás (hommage à Franz Kafka)
Amikor hosszú, pihentető álmából feléb­redt, már öreg este volt. Az óra féltizenegyet mutatott. Frissnek és cselekvőképesnek érez­te magát, lendületén sokat segített a gondolat, hogy milyen furfangos módon in­tézte el munkahelyi problémáját. Rádöb­bent arra is, hogy valószínűleg a féreg, ami­vé lett, éjszakai életmódhoz szokott, s a jövőben nappal többnyire aludni fog. Lám­pát nem is kellett gyújtania, a monitor és az utcáról beszűrődő közvilágítás fénye így is túl erősnek tűnt. Hirtelen maró éhség tört tes­tére, rádöbbent, hogy egész nap semmit sem evett, és ezzel máris újabb leküzdeni va­ló akadály előtt állt. Táplálékra min­den­képpen szüksége lesz, s abban remény­ke­dett, hogy nem ragadozó állattá változott, ugyanis megfelelő prédát hogyan is talál­hatna egy zárt szobában. Segítségül ismét az Internethez fordult. A legkézenfekvőbb, élete során sok kérdést megoldó Wikipédia lapjain kezdett navigálni egyik oldalról a másikra, keresve azt a lényt, amely leg­in­kább hasonlít arra a képre, amit a tükörben látott. Az eredmény távolról sem volt olyan meglepő, mint első látásra hinné az ember; Gregor a Lysiopetalum carina­tum, egy ezerlábú fajta ábráját látta leginkább ma­gához hasonlónak. Az olvasott információk szerint ez a faj Európában is honos, főleg a dalmáciai, boszniai karsztok repedéseiben ver tanyát, és hála az égnek táplálékát túl­nyomórészt korhadt növényi részek, romlott gyümölcsök, gombák képezik, ritkán vete­me­dik arra, hogy apróbb rovarokat is zsák­mányul ejtsen.
Abban a pillanatban Gregor egyik lá­bacskájával véletlenül leborított az író­asz­talról egy csészét, amelynek az alján le­he­tett egy kevés tegnapi tea, vele együtt esett le az asztalról a hamutartó is, szerencsére üres volt, csak egy alig megkezdett csomag cigaretta volt benne egy öngyújtóval. A teá­ból mohón inni kezdett, mielőtt a szőnyegbe meg a padlóba beszivárgott volna, a do­hányt pedig körbeszimatolta. Azzal nem volt baj, hogy megkívánta a cigarettát, de hát hogyan tudott volna rágyújtani? Attól eltekintve, hogy nem lett volna képes tüzet csiholni a gyújtóból, kérdés, hogy teste, amely elég nyilvánvaló módon nem ren­del­kezett tüdővel, vajon miként reagált volna a füstre. Biztos, ami biztos alapon megkóstolt egy cigarettát, és miután kielégítőnek ta­lálta annak gasztronómiai hatását, meg­evett utána még hármat, nem többet, mert nem akart véletlenül sem nikotinmérgezést kapni, no meg aztán gondolt a holnapi nap­ra is.
Hirtelen a bejárati ajtó felől furcsa han­got hallott. Villámgyorsan lemászott a szék­ről és az előszobába surrant, nesztelenül, mint egy kísértet. A hang forrása az ajtó alatt becsusszantott postai küldemények susogása volt, ahogy a szomszéd néni, meg­magyarázhatatlanul perverz szokásának hó­dolva, mint minden este, ma is lefekvés előtt kibattyogott a postaládához, átolvasta a borítékok címeit, majd a Gregornak szóló papírokat becsúsztatta az ajtó alatt, azzal a meggyőződéssel, hegy ezzel szívességet tesz, s persze azzal a hátsó szándékkal is, hogy néhány másodpercig alkalma legyen be­fülelni. Volt egy idő, hogy emellé még ko­pogott is, de mostanában, valószínűleg arra gondolva, hogy egy fiatalembernek ilyen kései órában látogatója is lehet, erről le­szokott. Hallása viszont pocsék volt, csak akkor értette meg, mit mondanak neki, ha beszélgetőtársa közvetlenül az arcába kia­bálta mondandóját, így Gregornak nem kel­lett attól tartania, hogy egy esetleges gya­nús zaj felkeltheti az öreglány érdeklődését. Megvizsgálva a leveleket, a többnyire lé­nyegtelen küldemények, reklámok közt egyet­len borítékot talált csak érdem­leges­nek, a havi gázszámlát, amelyet nem kis erő­feszítés árán tudott csak kibontani, össze-vissza maszatolva a fehér papírt ron­da, sárgásbarna szájváladékával. A kü­lön­böző közművek vagy szolgáltatók számlái­nak összegét Gregor kizárólag internetes át­utalással szokta fizetni, kihasználva az online banking előnyeit, vissza sem tudott már emlékezni, mikor állt utoljára sorban egy kasszánál, hogy készpénzzel fizessen ki valamit. Most is visszaült a géphez, hogy bankszámlájáról, ahova cége óramű-pon­tossággal utalta havonta a fizetést, kie­gyen­lítse tartozását a gázművek felé. Miután megvolt az átutalással, hirtelen megszédült és letántorgott a székről. Rádöbbent, hogy ha rövid időn belül nem eszik valamit, le­gyengül.
A konyhaasztalon csak ottmaradt mor­zsák hevertek szanaszét, csekély vigasz kö­vetelődző bélrendszerének. A hűtő ajtaját negyedórás erőlködés árán sikerült kife­szítenie, de néhány doboz sörön és egy pici májkonzerven kívül semmi sem volt benne. Hogy valamelyiket is kibontsa, emberi kézre és bontószerszámra lett volna szüksége, ezért gyorsan lemondott róluk. Vigaszként szomját próbálta eloltani, csápjaival fel­emel­ve a fürdőszobai vízcsap karját, ahon­nan hűs, erős sugarú víz tört ki. Folyni hagy­ta, amíg a kádban összegyűlt tenyérnyi víz, aztán gyorsan belemászott. Míg a le­folyó elnyelte a felgyűlt mennyiséget, hasát leengedte a vízbe, kortyolt kettőt, s máris jobban érezte magát.
Ily módon felfrissülve ismét a nappaliba ment. Óvatosan, tisztes távolságban az ablak üvegétől, nehogy kintről észrevegyék, kibámult az utcára. Szinte senki nem volt már kint, gépkocsi is csak ötpercenként ha­ladt arra. Éjfél körül járt az idő, és Gregor egyre nyugtalanabbnak érezte magát. Kihez fordulhatna? Valahol egy kutya ugatott, tücskök énekeltek a bokrok közt. Távo­labb­ról egy kocsma zaja hallatszott, ahogy néha kinyitották ajtaját, épp egy dübörgő moto­ros parkolt le előtte. Füle, szeme, orra, pán­céljának apró szőröcskéi közösen fogadták be a kintről jövő információkat, mintha egész teste kommunikált volna a külvi­lág­gal, ilyen érzést emberként soha nem ta­pasz­talt. Egy autó állt meg a sarki épület előtt, a közeli pizzázóban dolgozó kihor­dófiú jött vissza egy fuvarról. Ezek éjjel is dolgoznak? Villámként rázta meg a felis­me­rés, hogy megvan a megoldás: pizzát ren­del, de hogyan, ha nem tud beszélni? Hogy is hívják azt a lebujt a sarkon, Tavola vagy Tivoli? Telefonjának memóriájában PIZZA néven szerepel, de azt most nem tudja meg­nézni. Maradt az Internet.
Tivolival próbálkozott, be is jött egy egy­szerű honlap, ez az. Cím, telefonszám. Nem hitt a szemének: online rendelés, ötven perc a város bármely pontjáig. Kért egy pizzát – vagy tíz percig tartott, míg hat szót begépelt, és ment a mail. Mérni fogja az időt. Közben földön heverő nadrágja zse­bé­ben kotorászott, ahol a pénzét tartotta, alig talált annyit, amennyibe egy pizza került. Visszasietett a géphez, nagy, fekete karak­te­rekkel kinyomtatta egy lapra a pizza fu­tár­nak szánt utasítást: KÉREM, TEGYE A PIZZÁT AZ AJTÓ ELÉ, majd a pénzzel együtt kicsúsztatta az ajtó alatt. Izgatottan járkált fel-alá a szobában, remélve, hogy az elektronikus levél nem rostokol olvasatlanul valahol egy bóbiskoló diszpécser mail­boxá­ban.
A bejárati kaputelefon csengője alig fél óra múlva szólalt meg. Hát igen, a sarok egy percre sem volt Gregor lakásától. El­találni a kapunyitó gombot és kellő pon­tos­sággal megnyomni csak ötödszöri pró­bál­kozásra sikerült. Hogy közben a pizzás fiú mit gondolt, főleg amikor utána a szokatlan kérést is elolvasta az ajtó előtti papíron, most nem lényeges. Halkan morogva ment ki az utcai kapun és Gregor jóformán meg sem várta, hogy az becsapódjon, máris ki­nyi­totta lakása ajtaját, és lábaival gyorsan cselezve bekotorta a kartondobozt, amely­ből fenséges illatok áradtak. Amikor már bent volt, visszacsukta az ajtót, és rádöb­bent, hogy majdnem végzetes hibát követett el: mohósága miatt nem volt elég körül­te­kintő, a szembeni vénasszony, ha álmat­la­nul kikukkantott volna, könnyűszerrel meg­láthatta volna az előbb. Elhatározta, hogy leg­közelebb sokkal óvatosabb lesz. Alig két cikk pizza után, amelynek elfogyasztása majdnem egy órába telt, csodálkozva vette észre, hogy dugig jóllakott. Elégedetten bújt az ágy alá, és szórakozottan gondolt dal­máciai fajtársaira, akik kénytelenek romlott gombákat enni. Bezzeg, ha ismernék a Quattro Formaggit…
Talán két órát is eltöltött mozdulatlanul, közben nem igazán gondolt semmire. Túlzás lenne azt állítani, hogy valaki, aki ezerlábú, unatkozzon, de tény, hogy azt, amit Gregor ekkor érzett, így lehet legpontosabban kö­rülírni. Hasadt már a hajnal, amikor végre elaludt.
Másnap, amikor este felébredt, mert át­aludta a napot, meglepődve tapasztalta, hogy egyáltalán nem éhes, hasát ugyan­olyan telinek érezte, mint a pizza után. Úgy látszik, metabolizmusa jóval lassúbb, és na­gyobb a hatásfoka, mint ember korában. Nem is mozgott szinte semmit, való igaz. Mivel átváltozása csak pillanatnyi zavart keltett életében, úgy döntött, hogy ezt az éj­szakát, mindenféle gyanú elkerülése végett legégetőbb projektjének szenteli. Ha törik, ha szakad, valamit reggel át kell küldjön főnökének. Fél óra szünetet tartva csak, amíg átvizsgálta a néni által becsúsztatott újabb számlákat, lázasan dolgozott, nem is annyira szellemileg erőltette meg magát – a programozás gyerekjáték volt – hanem in­kább a begépelés vette igénybe fizikai ere­jét, hogy minden betű, vessző a helyére ke­rüljön. Reggel felé, amikor már az aznapra kitűzött munkát befejezte, ismét vissza­ka­nyarodtak gondolatai saját, nem túl rózsás helyzetére. Megoldást keresett, de nem ju­tott eszébe semmi jó, ötletei közül az tűnt leginkább megvalósíthatónak, hogy bajára orvost hívjon. De milyet? Normális orvost, például belgyógyászt? Vagy állatorvost? Adott esetben mindkettő szívbajt kapna ab­ban a pillanatban, ahogy ajtót nyitna nekik. Nemhogy ők segítenének, inkább segítségre szorulnának, mert az ájulás miatt bevernék fejüket a padlóba. Aztán meg talán kihív­ná­nak egy csótányirtó céget, hogy elgázosít­sák. Vagy ha lenne egy kis fantáziájuk, egyenesen földönkívülinek könyvelnék el Gregort, perceken belül megjelennének va­la­miféle man in black-ek, és két óra lefor­gása alatt ő valószínűleg a NASA vala­me­lyik laboratóriumának boncoló asztalán fe­küdne, darabokra szedve, tucatnyi mikrosz­kóp alatt. Nem, köszi, orvost nem hív. In­kább alszik még rá egyet.
Harmadnap ismét megkörnyékezte a rom­ló ételt, falt is belőle egy gerezdet. Szá­mításai szerint kerek egy hétig fogja kibírni azzal a pizzával, utána megint ki kell ta­lál­nia valamit, mert készpénze nem volt már. Írt a pizzázónak, hogy ezentúl hetente egy­szer, pontos időben kér egy sajtos pizzát és átutalással szándékozik fizetni, félévre elő­re. A hatás megvolt, rövidesen igenlő válasz jött, összeggel és bankszámlájuk adataival.
Habár mindennapjai ezek után meg­nyug­tató monotonitással teltek, Gregor a nyár végén, körülbelül három hónappal me­tamorfózisa után rossz hírt olvasott a Wiki­pé­dián: a magafajta ezerlábú átlagéletkora nem több, mint három hónap. Szerény szá­mításai szerint tehát napjai meg voltak szám­lálva, rövidesen meg fog halni és nem hitte, hogy valakinek is hiányozni fog.
(folytatás következik)