Könyvbemutató
2018. november 9-én, szombaton 17 órakor lesz a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében Mersdorf Ilona-Horváth Pál: Erről nem beszéltünk című könyvének a bemutatója.
Az est házigazdája: Eszteró István.
A könyvet bemutatja és a szerzőkkel beszélget H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója.
*
A könyv román fordításának bemutatója szintén november 9-én, délben 12 órakor lesz a temesvári Írószövetség Orizont termében. A fordító Gábos Foarță Ildikó temesvári írónő. A román kötet szintén a Kriterion kiadó gondozásában jelent meg, Trecute sub tăcere címmel.

A temesvári Heti Új Szó 2017. július 27-i számában, az Irodalmi Műhely rovatban már bemutattuk a könyv íróját, Mersdorf (született Korka) Ilonát, aki a temesvári Bartók Béla Líceum diákja volt. A Heti Új Szó 2017. szeptember 21-i és az ezután következő számokban közöltük a dokumentumregény első fejezetét is, amelyben ifjabb Horváth Pál, a könyv elbeszélő főhőse (aki a könyvbemutató résztvevője is lesz) elmondja, mi indította el a múlt kutatásának útján. Több ezer oldalnyi szekus dokumentumot kutatott fel és rendszerezett, hogy megismerje apjának, idősebb Horváth Pálnak az életét, akit tizenhárom éves korában veszített el.
Az apa, idősebb Horváth Pál, az észak-erdélyi kisváros, Beszterce köztiszteletben álló irodalomtanára, a helyi magyar közösség összetartója és szervezője volt a hatvanas és hetvenes években, 1978-ban bekövetkezett tragikus hirtelenségű haláláig. Munkássága miatt a Szekuritáté célkeresztjébe került, a diktatúra áldozata volt.
Épp ezért döbbentik meg az 1985-ben Ausztriába menekült ifjabb Horváth Pált azok a rendszerváltás után megjelentetett újságcikkek, amelyek apját a szekuval való együttműködéssel vádolják meg. Megszállottan kutatni kezd az időközben hozzáférhetővé vált szekus archívumban, felkeresi a régi idők ma még élő kevés tanúját. Próbálja összerakni apja életét – és saját gyerekkorát – az így fellelt darabokból.
Az izgalmakban bővelkedő kutatás során ráébred, hogy ez a történet nem csak róla és családjáról szól, hanem a besztercei magyar közösségről – sőt, mindazokról, akikkel a diktatúra éveiben sorsközösségben éltek.
Ízelítőül egy rövid részlet a könyvből:

Júniusban Ene elvtárs már teljes gőzzel nagyszabású tervein dolgozik. A legelvetemültebb ügynök is csak szerény műkedvelő a pszichoterror nagymeste­réhez képest. Az Ene által kidolgozott „kombinációk” egy krimiírónak is becsületére válnának.
Mintha valaki a háttérben megadta volna a jelt a „Horváth Pál ügy” végső rendezésére, beindul az általános offenzíva. Rágalmazó levelek mennek a minisztériumba, a tanfelügyelőségre, Horváth Pálnak és Szilágyi Zoltánnak. Ene saját kezűleg írja őket, ránk maradtak a piszkozatok. A „névtelen” levelek aláírója „a besztercei magyarság”.

*

Milyen realistán méri fel Ene elvtárs Apám népnevelői szerepét abban a levélben, amit Horváth Pál nevében a ro­mán politika egyes számú közellen­sé­gének, Illyés Gyulának küldtek! Illyés megtette végre azt, amit a magyarországi pártvezetők nem: szót emelt odaát, a határokon túl, a Román Kommunista Párt képmutató nemzetiségi politikája ellen.
Mînzat alezredes, a besztercei szekusfőnök, személyesen jegyzi azt a bukaresti központnak címzett átiratot, amelyben küldik „a megrendelt anyagokat, azzal a megjegyzéssel, hogy az eredetit postáztuk”.
Néhány szívet melengető gondolat a levélből:
„Gyerekeink magyarul ismerkednek meg az ábécével, magyarul dalolnak, sajátos nemzeti kultúránk teljes jogú birtokosaiként válnak a Szocialista Románia polgáraivá.”
„Több mint tizenöt éve tevékenykedik vezetésemmel a kultúrház magyar nyelvű színjátszó csoportja. Tevékenységünk megyénk határán túl is ismert. Számos helyre látogattunk el az „Úri murival”, „A tanítónővel”, hazai magyar szerzők színdarabjaival. Munkásságunkat minden szin­- ten, egész idő alatt csak segítőkészség, elismerés kísérte.”
(1978.5.30 scrisoare falsa HP ILLYES GYULA.pdf) *
Milyen önérzetes, öntudatos levél a magyar kisebbségi sorsról!
Csak ne a Szeku írta volna! Ene elvtárs tollából sajnos mindez torokszorító paródiának hat.
Nem tudok megfeledkezni róla, hogy ő a besztercei „speciális ügyosztály” oly elhivatott vezetője, aki a „magyar problémáért” felel. Addigra a „szász problémát” már „megoldották”, országos szinten, a tömeges kitelepedés engedélyezésével. Az üzlet állítólag 12.000 márkát hozott Romániának, per Kopf.
Vajon Apám ügyére milyen megoldást kerestek? Milyen döntésre vártak, mikor felterjesztették 1978. október 25-én az újabb vádiratot Bukarestbe, a Szekuritáte I-es számú Igazgatóságának? Ebben a hivatalos jelentésben kissé más stílusban tálalja Ene elvtárs Apám iskolai és kultu­- rális tevékenységét:
„intézkedéseket tettünk a célszemély megfélemlítésére és meggyőzésére, hogy hagyjon fel a tanulók ellenséges tevékenységekbe való bevonásával, azáltal, hogy küldtünk neki egy levelet a magyar szülők nevében. Ugyanazon szülők nevében küld­tünk egy levelet a Tanfelügyelőségnek is, amelyben kérik a tanárok megbüntetését”
„az iskola tanárainak nevében küldtünk egy levelet a Tanügyminisztériumnak, amelynek következtében nem hagyták jóvá aligazgatói kinevezésének meghosszabbítását”
„ami az általa vezetett magyar színjátszó csoport tevékenységét illeti, az áprilistól októberig szünetelt”.
(1978.10.24 analiza HP.pdf, lásd 6. melléklet)
Elképzelek egy „elcserélt levél” szerű bohózatot, amelyben ez a levél megy Illyés Gyulának…

*Érdekes adalék, hogy a besztercei levél része egy átfogó tiltakozólevél-kampánynak, amit a Szeku szervezett Illyés Gyula megtévesztésére. Szerencsére átlátott a szitán, tisztában volt a „tiltakozók” kilétével, mint az kiderül a naplójából: “(1978) Április 15. Névtelen figyelmeztetés: fogok kapni egy erdélyi köztisztviselőtől tiltakozó levelet a magyar kisebbségekről írt cikkeim ellen. A levél írója maga kér, ne haragudjak rá, ne vegyem saját véleményének a szavait. Behívták a szigurancára (értsd: Szekura), ott kényszerítették a levél megírására. A levelet személyesen hozza el hozzám valaki, egy fizetett spicli, úgy beszéljek majd azzal. Érdemes volna idemásolni a tegnap postán jött levelet, pontosan ilyen tiltakozással. Egy olyan magyar gimnáziumigazgató kézírásával, aki azt a szót, hogy aggodalom egy g-vel írja, nevemet pedig egy l-lel. Bizonyságául, hogy ő sem saját elhatározásából vette kezébe a tollat. Ma meg a nagyváradi levél. Épp ilyen nívón, épp ilyen hibákkal. (A bátyám-ot ez meg két t-vel írja.)” (Naplójegyzetek 1977-1978, Szépirodalmi 1992)

A besúgók osztályozásánál tartottam. Kipipáltam már a káros szenvedélyeken keresztül manipulálhatót, a „Popescu”-féle „hivatásos” besúgót, és az őszintétlen pancsert. Talán a „hívő” típusról nem beszéltem még.
Úgy vagyok vele, hogy még azt tudom legjobban megérteni, ha valaki meggyőződésből tette, amit tett. Persze nekünk, így utólag, már az is nyilvánvaló, hogy ez a típus is besorolható a manipulálható kategóriába. Mert a vakhit, a fanatizmus is egy fajta szenvedélybetegség. A fanatikus még manipulálhatóbb is, mint az alkoholista, aki néha azért kijózanodik…
„Felix” besúgó a „Coșbuc”-vonalat követi. Kollégáinak minden lépését, minden lélegzetvételét figyeli és jelenti. Kimerítő részletességgel, tíz oldalakon keresztül okádja magából az ideológiai maszlagot. Alapállása a felháborodás, hogy egyáltalán létezhetnek emberek, akik eltérnek a normalitástól, amit ő képvisel. Akik jogtiprásról beszélnek akkor, mikor nem engedik meg egy magyar népdal eléneklését a színpadon. Apám hogy merészel tiltakozni ez ellen, és nacionalista megnyilvánulásnak bélyegezni? Levegő után kapkod a felháborodástól, hogy meri Apám a szájára venni Ceaușescu főtitkár elvtárs nevét, mondván, hogy ebben az országban a jogok mindenkit egyformán illetnek meg? Ez durva félreértelmezése a párt direktíváinak!
Sokat elárulnak a mindenkori iskolai gyűlések a kor hangulatából. 1977-ben is ugyanúgy folyik a boszorkányüldözés, mint annak idején, 59-60-ban.
Egy március 15-ei értekezleten éppen Szilágyi Zoltán „feldolgozása” van soron. (1977.3.16 ni felix scoala sedinta SzZ.pdf). A tanfelügyelőség párttitkára vezeti a vizsgálatot, a vád az, hogy Szilágyi a történelemórákon Magyarországról származó forrásmunkákat használ. A tényt magát egy névtelen levélből tudják, aminek a szerzőjét mi a dokumentumokból jól ismerjük. Így ment az adogatás: a Szeku felütötte a labdát, a „partner” lecsapta, oda-vissza.
„Felix” informátor, a gyűlés önkéntes krónikása, felháborodásának ad hangot minden gyűlésen felszólalóval kapcsolatban.
Szilágyi szarkasztikusan visszakérdez, mitől is felforgató szellemű az Élet és Tudomány folyóirat? Nem átallja még elérteni is a ki nem mondott vádat, és azt is kijelenteni, hogy mind Románia, mind Magyarország szocialista országok, és tudtával egyikük sem támaszt területi követeléseket más országokkal szemben.
Neagoș, az örökös párttitkár, rámutat, hogy „a líceumban nem tettek elegendő erőfeszítést a román és a magyar tagozat testvéri szellemben való nevelésére.” A helytelen nevelésnek tudja be azt is, hogy a magyar diákok visszautasítják a hazafias műsorokra szóló jegyeket, holott ott szívhatnák csak igazán magukba a közös kultúrát. Követeli, hogy az órákon „ugyanolyan arányban beszéljenek a gyerekeknek Magyarországról, mint bármely más szocialista országról.”
„Felix” nem sorolja fel Neagoș minden magyar sovinizmusra mért „csapását”, de Horváth Pál „visszaütéséből” következtethetünk:
„Neagoș elvtárs azon kijelentésére, hogy akik nem értenek egyet a párt és az állam politikájával, szabadon kereshetnek maguknak más életkörülményeket, ő, Horváth Pál azt válaszolja, hogy nem áll szándékában sehová elmenni, mivel ez a szülőföldje, és azzal zárja szavait, hogy a Román Kommunista Párt nemzetiségi kérdésben kiadott iránymutatását mindenkinek egyformán be kell tartania”.
„Gălățeanu igazgató felszólalásában elmondja, hogy nevezett Szilágyi Zoltán lelkiismeretes és szorgalmas káder, és emlékeztet rá, hogy hét évvel ezelőtt már lefolytattak Szilágyi ellen egy ugyanilyen vizsgálatot. Ő akkor sem látott, és most sem lát semmiféle alapot az ellene felhozott vádakra”.
A lap alján ott van Gui Ioan alezredes utasítása, hogy ennek a Gălățeanu-nak a hozzáállására hívják már fel a megyei párttitkár figyelmét.
Semmi nem marad megtorlatlanul.
„Popescu” ügynök eltűnése után ennek a „Felix”-nek a jelentései visznek némi színt Apám dossziéjába. Ha gúnyolódni akarnék, azt mondanám, élénkvörös színt, mert ez a „Felix” egy kétlábon járó kommunista kiáltvány volt.
Ezen kívül csak a hivatalos szürkeség marad. Nechiti főhadnagy száraz összefoglalói tükrözik valószínűleg legjobban Apám mindennapi életének sorozatos vereségeit. Nincsenek már nagy botrányok, csak a hétköznapok kikényszerített kompromisszumai, amelyek mégsem vezetnek megoldásokhoz.
*
Az 1977.5.11-SINTEZA HP.pdf dokumentum tartalmazza azokat a feljegyzéseket, amelyekkel Nechiti évente-félévente kiegészíti Apám egyéni megfigyelési dossziéját, 1973 és 1977 között. Ismét egy életrajzzal felérő dokumentum, amely nagyon sok fontos adatot tartalmaz.
*
Az 1976.11.15-én írt összefoglalóban (a 21-22-ik oldalon) javaslatot tesznek arra, hogy rójanak ki Horváth Pálra különböző hivatalos feladatokat, amelyek alól már csak az általa betöltött funkciók miatt sem vonhatja ki magát. Mint aligazgató, az iskolában tartson expozékat olyan hazafias témákról, mint például az egységes román nemzetállam megalakulása vagy a román és magyar nép közösen kifejtett, a szocializmus építésére irányuló erőfeszítései.
Mint a kultúrház színjátszó csoportjának hivatalos vezetője és rendezője, vegyen részt a „Megéneklünk Románia” eseménysorozaton hazafias műsorral. Hallatlan, hogy egy magyarországi szerző által írt egyfelvonásossal akart benevezni!
Továbbra is felkeresik a lakásán „mindenféle újságírók, riporterek, írók, akik, anélkül hogy a megyei pártbizottsággal felvennék a kapcsolatot, direkt hozzá fordulnak, interjúkat és véleményt kérnek tőle a megye területén folytatott kultúrmunkáról” (20. oldal).
Ezek előtt az emberek előtt „úgy állítja be a helyzetet, mintha nehézségeket támasztanának előtte a kultúrmunkában, ami minden alapot nélkülöz, ha azt nézzük, hogy olyan műsorokat próbál színre vinni vagy szervezni, amelyek nincsenek összhangban a jelenlegi útmutatásokkal és eszmékkel.” (21. oldal). Azt is teljesen megalapozatlanul nehezményezi Apám, hogy sorra szűnnek meg a magyar iskolák a megye területén.
1977. május 11-én (25. oldal) elégedetten nyugtázzák, hogy Horváth Pál megtartotta az elvárt expozékat, színre vitte a hazafias műsort, amivel tovább is jutottak a verseny következő fordulójára, mégsem elégedettek vele.
„Le kell szögeznünk azonban, hogy – bár ezek a tevékenységek pozitív hatással voltak a diákok és a színjátszó csoport hazafias nevelésére, és a megfigyelt elemet a pártunk és államunk irányában elkötelezett állampolgárnak tüntették fel – a célszemély saját meggyőződése ellenére hajtotta végre őket. Ez kiderül mind az előkészítés felületességéből, mind azokból a kirohanásokból, amikben PORTIK tanfelügyelő előtt „baromságnak” minősítette ezeket.”