Kaphatok-e tőled egy írást?
Jövőre városunk lesz az Unió kulturális fővárosa. Megméretésre, kulturális seregszemlére készülünk, mi itt élő magya­rok is, ezért készül a Bánsági Magyar Közéleti Lexikon, ezért fordulok most a Heti Új szó Irodalmi Műhelye szerkesztőjeként már most szépíróinkhoz azzal a kérdéssel, hogy kaphatok-e tőled egy írást?
Az lenne a terv, hogy esetleg hetente, kéthetente jelenjen meg írásmű, vers vagy próza bánsági, temesvári szerzőinktől erre a periódusra s akár utána is. Aki azt gondolja, hogy hiszen nincsenek is szépíróink, azt felvilágosíthatjuk, hogy a Ro­mán Írószövetség temesvári fiókjának nyolc magyar tagja van, s rajtuk kívül fél tucat nem tag, aki irodalmi lapokban is közöl.
A hívó címünk tehát: Kaphatok-e tőled egy írást? Erre a felkérésre várom a Heti Új Szó e-mail címére (hetiujszo@yahoo.com), mélyen tisztelt kollégák, pályatársak, a műveiteket: verset, rövidprózát. Jó példát magam szolgáltatok a nem rég megjelent Róma felett az ég újra lángol című verskötetem néhány bemutatkozásul is szolgáló versének közreadásával.

Ahol a hajnal csendben tejet forral

Volt egy szülőház renddel, gyerekkorral,
ahol a hajnal csendben tejet forral,
harmatot gyűjt a gyep, jámbor csordának
tülkölni nyári napkelték sort állnak,

volt káosz, erőszak, vérszívó nadály,
pincét padlásig felsöprő szabály,
vad iszony, mit gyermek felnőtt arcról
mindörökre tudatába karcol,

volt száz kedves játék, rémmese, pánik,
bűntudat, ami rettegőre rányit,
éjféli árny csillagos kert alatt,
marhavagon, mely időt elragad

zord Baragánig, szörnyű ijedelme
kalandnak tűnt, míg növendék az elme,
volt csüggedt nótázás, civódás, könnyek,
mikor nem is lenni lett volna könnyebb,

rádiórecsegés, Amerika hangja,
titkolt reménység ínséges adagja,
mint jeges csipkebokorból dadogna
tört magyarsággal Isten fogvacogva,

míg beleroggyant bíbor hullámába
hars háborúkba térdelt hidak lába,
nem azok közt dúlt, kik belehalnak
csaliként az aranypénzes halnak…

de tán az ég felé kanyargó utcák
teremtő kézjegyét le nem hazudják,
kilengő tornyukat köti a zsoltár,
amerre földrengés százszor is volt már.

Kalóz elvtársak, gengszterek

Úgy újraolvasnék egy könyvet
valódi Krőzus korom újra
rekonstruálni kalandvággyal,
mely téli kemencéhez bújva

bűvös bolygó betűerdőjén
még riadozva lépeget,
ha dzsungel mélyén ágreccsenés
ébresztgeti a rémeket,

hol hátborzongató huhogás
haláli csöndben velőkig hat,
s a felparázsló szemek párja
adrenalint vérből itat,

amíg csalitba törve gyűlnek,
csapáznak földre csorgó nyállal,
s én farkasszemet nézek velük
nedves szemmel, remegő állal,

a lapon lopakodó vadról,
mely akkor pár hajótöröttre
acsargott csak, ki gondolhatta,
állkapcsa világot tör össze,

megkíséreltem az öldöklő
kalóz elvtársak, gengszterek
ellen elúszó birodalmam
megvédeni mint kisgyerek,

úgy kapkodnám levegőm újra
egy mákszemnyi kurázsiért
árbockosárból rikoltani
földet, holnaputániét.

Hajszálgyökerek imája

Otthonom, hűs lomb levélbiccentése,
fáradt idegnek fűbe süppedő
haladék, amíg kisimulhat mégis
a homlokon a gyűrődő redő,

egymásba nyíló érvek szobáin
karosszék himbálja szótlan szavam,
mely szívdobbanásokkal feleselve
csak önmagába lapozgatva van:

komor világrészem örömtisztása,
fény, árnyék hegyvölgye, fátumfolyó
Trianon-országban, félelemhegylánc,
érzelemózon, közönybe fogyó,

ahol még lélegzet gyöngyharmatában
zöldellne éden, mint részben egész,
sívóhomokot serényen bejárva
égig érő fáknak hitéhez érsz,

mely kiforgatott terekbe hatolva
magához ölel elveszett talajt,
amíg a hajszálgyökerek imája
valamely csillagjárással kihajt,

akár a törékeny gyermeki jókedv
viszályt békévé sugárzó szeme,
ki tudja összhang kezdetét és végét,
hogy oltalmában jót cselekszem-e,

Kárpát-medence égő zugában
vad ágyúdörejtől reng a plafon,
otthonba otrombán tör világérdek,
nézem a képernyőt hülyén, vakon

karnyújtásnyira leomló falaktól,
mintha más bolygó lenne, más világ,
pedig otthona léleknek csak egy van
s körötte kavargó halálszilánk…