Magyar kultúra napja, 2021.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. 1844-ben Erkel Ferenc megzenésíti, s már 1848-tól első versünkként tartjuk számon. Jó alkalom ez az ünnep arra is, hogy körülnézzünk a házunk táján, itt a régebben is végeknek tekintett Temesváron, milyen szelek fújnak errefelé az irodalmi berkekben, igaz-e a híresztelés, hogy nem ír, nem publikál irodalmi lapokban, nem jelentet meg szépirodalmi könyvet már jó ideje nálunk íróember…Meg is kérdeztünk néhány írókollégát, írószövetségit s azon kívülieket a járványra való tekintettel ímélben. Ismétlem, csak néhányat, s elnézést is kérek ezért a hiányos névsorért, például a már Budapesten élő, de a Román Írószövetség temesvári fiókja tagjaként is gazdag irodalmi tevékenységet kifejtő Mandics Györgytől, vagy a József Attila-díjas, szintén temesvári írószövetségi tagtól, az aradi Böszörményi Zoltántól, aki egyik legtermékenyebb költőnk, írónk… A beérkezett válaszokból szemelgetünk a fentebb említett kérdést tisztázandó:

Pongrácz Mária: „Nektek is boldog új esztendőt kívánunk. Ami a kérésedet illeti, csak annyit írhatok, hogy életem nyitott könyv. Népszerűségre nem vágyom. Örülök annak, hogy még írhatok, s újabb gondolataimat rendszeresen közli az Irodalmi Jelen. Az olvasói visszhangok sem késlekednek és ez boldogít. Marika”
Fikl Klára, aki Coviddal küszködik: „De épp ez a nagy megpróbáltatás késztet arra, hogy ha felépülök, végre publikáljam a Temesvár kulturális meta­morfózisa c. regényfolyamom legalább néhány kötetét. Határozottan állítom, hogy senki nem írt, nem írhatott, mert nem élt itt, így Temesvárról.”
Bodó Barna: „Irodalminak nevezhető kötetet 2003-ban jelentettem meg (Talp­alatnyi régiónk), és most jött ki a nyomdából az új kötetem: Meggyötört valóság. Irodalmi Jelen Kiadó, Arad. 298 oldal. Rendszeresen közlök az aradi Szövétnekben, a Bécsi Naplóban, a Nyelvünk és Kul­túránkban, a Korunkban. Az Irodalmi Jelenben ritkábban. Publicisztikát többet: Krónika, Háromszék, Heti Új Szó. 2020-ban megjelent még egy tanulmánygyűjteményem (Jelenségek szélzúgásban, Euro­print Kiadó Nagyvárad, 335 old.) és egy közös kötetben Székelyföld a 21. században – 40 oldalas tanulmány) Magyar Szem­határ sorozat, Nap Kiadó Budapest.”
Eszteró István, ímél saját magamhoz: „utóbbi időben 3 verskötetem jelent meg: Nirvána gombostűje, Erdélyi gondolat, 2009, Haza a magányban, IJK., 2016. és Róma felett az ég újra lángol, Kriterion, 2020. Verseim jelentek meg a következő ha­zai irodalmi lapokban: Helikon, Látó, Irodalmi Jelen, Várad, Előretolt Helyőrség + a Korunk: 251 vers, és a következő magyarországi irodalmi lapokban: Bárka, Tiszatáj, Parnasszus, Napút, Polisz: 26 vers. Díjak: Alföld Arany­oklevél, 2003., Irodal­mi Jelen költészeti díja 2005., Pro Cultura Timisiensis 2007.
Gábos Ildikó Foarta: A Temesváron élő Gábos Ildikó- Șerban Foarță író-költő házaspár magyar nyelvű alkotásokat ültet át román nyelvre több évtizede, ezekből néhány:
Megjelent fordítások (román nyelven): verseskötetek (Şerban Foarţă-val közösen): Anavi Ádám, Versuri (Versek), Ed. Universităţii de Vest, 2002, Böszörményi Zoltán, O sumă de sonete (Szonettek), Ed. Brumar, Şerban Foarţă és Eszteró István, Concertino (kétnyelvü kiadás), IJK, 2007 Kelemen Hunor, Versuri (Versek), (kétnyelvü kiadás), Ed. AB-ART/Dellart, Cluj Napoca, 2010 Balázs F. Attila, Cravata lui Villon (Villon nyakkendője), Ed. TipoMoldova, Iasi, 2014; regények (egyéni fordítások): Mersdorf Ilona, Horváth Pál, Trecute sub tăcere (Erről nem beszéltünk) Ed. Kriterion, 2018, Böszörményi Zoltán, Jind (Sóvárgás), Ed. Brumar, Timişoara, 2019, Dragomán György, Corul leilor (Orosz­lánkórus), Polirom, 2020; színművek: Tragedia omului (Az ember tragé­diája) – román feldolgozás a Noviszádi Állami Színház előadására a Regionális Színházfesztivál keretén belül, 2009-2010 évad), Dragomán György, Kalucsni (Galoşul) – román felirat a Kolozsvári Állami Magyar Színház részére (2016-2017 évad). Díjak: Romániai Írószövetség temesvári fiókjának díja, 2012., különdíja, 2019.
Andrásy József: „Az utóbbi években négy novellám jelent meg olyan lapokban, mint az Irodalmi Jelen, Bárka, Romániai Magyar Szó és Szépirodalmi Figyelő. A HÚSZ hasábjain több is megjelent, ezekről tudsz 🙂 A Zorba lehelete című kötetem négy éve született meg, és remélhetőleg idén napvilágot lát a második is, szintén a Kriterionnál. Ennek a könyvnek a címét még nem határoztuk meg a szerkesztővel, de hamarosan eldől. Kilenc elbeszélést (novellát) foglal magába, néhányat ezek közül már ismersz.”
Mátyus Melinda: „Református lelkészként tizenhat éve Újmosnicán szolgálok. Kis koromtól fogva szövegekben élek, bibliai és szépirodalmi sorok között próbálok tájékozódni. Szovátai vagyok, és mostanában azt érzem, egyre inkább és mindenestől. Kolozsváron teológiát, Szegeden összehasonlító irodalomtudományt tanultam.
Újmosnica-Temesvár-Szováta között telik az életem, hátha nem hiába.
A világjárványig főként a Játéktérben közöltem, színházzal kapcsolatos szövegeket, az áttörést számomra 2020 hozta el. Jelentős irodalmi lapokban jelentek meg az írásaim: a Látóban, a Jelenkorban, a Literán, a szifonline.hu-n, és a Pannon Tükörben.
Egyik szövegemet angolra fordították (Jozefina Komporaly), a World Literature Today közli jövő héten. Decemberben Látó-nívódíjat kaptam.”
Bár az írószövetségi tagjaink közül fájdalmasan hiányzik a régebben távozott Anavi Ádám, a Bárányi-házaspár s az tavaly elhunyt Oberten János, akiknek gazdag öröksége viszont nem hagyott el bennünket, azt hiszem, hogy ez a irodalmi tevékenységünkről szóló kép messziről nem „siralmas” irodalmi állapotot jelez. Büszkék lehetünk a temesvári alkotókra, az irodalmi teljesítményükre még akkor is, ha néhányan eltávoztak vagy elhallgattak közülük, mert lám, mindig van frissítés, ezt bizonyítja két máris „márkássá” vált nevünk: Andrásy József s legújabban Mátyus Melinda berobbanása az irodalomba. Nemrég közöl verseket Orbán Enikő, a Heti Új Szón kívül a Várad című lapban jelent meg több alkotása. A Bartók Béla Líceum 11-es diákköltője, Stan Lilla Alíz is ígéretes írásokkal jelentkezett.
Ma, a magyar kultúra napján en­nek a számbavételnek fénypontját a több magyarországi és hazai lapban is közlő, a feszültséggel telt lélek bonyolult villózását meglepően új, sodró erejű stílusban feltáró író, Mátyus Melinda sikerében jelölhetjük meg, aki tavaly elnyerte a Látó-nívódíjat prózában, akinek írásai iránt már idegen nyelvterületen is feltámadt az érdeklődés. Legyünk büszkék tehetséges írónkra, aki az isteni ige és a művészi szó mágneses pólusait feszegeti elhívatottan! Szívből gratulálunk mindannyiunk örömét, a temesvári magyar írói közösségünk dicsőségét és elismert­­ségét is gyarapító kitüntetéséhez! Olvassuk értő szeretettel és hálás figyelemmel a temesvári LÁTÓ-NÍVÓDÍJAS írónk Heti Új Szó-nak küldött elbeszélés-részletét:

Életeméséletem
– részlet
(Jelenkor 2020/10)

Semmi nincs véletlenül, mióta Etus, a második anyám, kitiltott a házból, azóta csak erre gondolok.
Mondtam már, rögtön Annához vitettem magam, Anna a kapuban álldogált és engem várt.
Az igazi apám rég meghalt.
Etusék négy éve szóltak, két órával a román érettségi előtt.
Meghalt a vér szerinti apád, elvitte a rák, és én ezzel el is felejtettem az egészet, azt hittem, teljesen elfelejtettem mindent, a vér szerinti apá­mat, a vér szerinti anyá­mat is, Annát, a szomszédokat, az egész falut, a fürdető teknő vize mindentmindent elvitt.
Hogy hívták a vér szerinti apámat, kérdeztem Etust, de nem mondta meg, hát nem mindegy már, ennyit mondott, úgyis meghalt.
Az érettségin Mihail Sadoveanut kaptuk, a szereplőket kellett tenniven­ni, de én csak apámat, a vér szerinti apámat gyömöszöltem errearra, előbb a jó apákhoz, nem odavaló volt, utána a rosszakhoz, oda sem, végül kint maradt, a két padsor között, és fulladozott, hol a helyem, hol a helyem.
Az érettségim hála Istennek sikerült.
Mióta Etus kitiltott, visszatért az első életem.
Annával bundáskenyeret eszünk, az asztal ragadós, tapad, mint a méz, a padló és minden, miért élsz itt egyedül, kérdezem, miért nem egy szép öregotthonban.
Mert a ház meghal egyedül, a falakat támasztani kell, minden oldalról, nappal belülről kell, éjszaka kívülről, nem marad semmi szabad idő.
Nagyon jó itt neki.
A teámat kitöltötte, a zsírt is, a tepsibe, felverte a tojásokat, a legnagyobbal kezdte és így tovább, legalább négyet ömlesztett a tányéromba, én egye­dül megettem.
Közben si­mo­­gatott.
Hogy szólítsalak, mert ne­kem ez élet­­be­vá­góan fon­tos, nekem tud­nom kell, de ő nem tudta.
Szólítsam anyának. Vérszerinti anyámnak. Vagy szólítsam Annának.
Mindig keveset beszélt.
Azért megvagyok.
Ha nehezen, visszaállítom a kimenős programokat, délelőtt és délután is, ha még nehezebben, újra leállok mindennel, a képekkel vagyok és kész.
Ha pedig semmisehogy nem megy, beülök a Mercedesbe és Annához vitetem magam.
Már négyszer voltam.

Kiemelt fotó: A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-énannak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.