Legyen úgy, mint régen volt?…

Amikor a mögöttünk hagyott évben bekövet­ke­zett világfelfordulást és belát­hatatlan következ­mé­nyeit vesszük számba, valójában nem a régmúlt idők iránt érzünk nosztalgiát. Csupán néhány évvel ez­előtt még hittel hittük, hogy Európa népe, s benne a Kárpát-medencében élő magyar nemzet tagjai számára el­érkezett a megváltás, hogy az Európai Unió zászlajára tűzött határlégiesítés gyógyír le­het, jóvátételül szolgálhat Magyarország feldarabolása által szétszórattatott nemzetünk lelki sérülésére. Reméltük, hogy egy határok nél­küli Eu­rópa megoldás lesz az országok kö­zött ki-ki­újuló, emberélet-áldozatokkal járó meg­annyi ér­telmetlen háborúval szemben. A ma Ro­má­niában élő, szülőföldjükhöz hű maradt magyar em­be­rek számára felcsillant a remény, hogy a román nem­zetállam hívei előbb-utóbb bennünket is egyenlő jo­gú, államalkotó polgároknak tekintenek ősho­nos szü­lőhelyünkön, hogy a mesterséges határok közé zárt államformák helyett nagyobb szerep jut a régiók auto­nó­miá­jának, amelyekben a közös gazdasági ér­dekek meg­határozó szerepe mellett az együttélő nemzetek szabadon ápolhatják saját értékeiket.
Sajnos az elmúlt esztendő történései alapján szer­tefoszlani látszanak felcsillant reményeink. A világ totalitarista berendezkedésű államait olyan országok vezetői is követendő rendszernek tekintik, amelyek­nek társadalma hosszú évekig nél­külözte a demok­ratikus szabadságot. És mialatt a korlátlan hatalmak terrorját megelégelő népek, elnyomóik elől a globalizálódó világ szerencsé­sebb része felé menekülnek, az új, demokratikusan megválasztott kiskirályok or­szá­gaikban igye­kez­nek olyan fékek nél­küli hibrid de­mokrácia rend­sze­rét felépíteni és megszilárdítani, amelyben irgalmat nem ismerve szüntethetik meg az alig sarjadó szabad világ rendjét, s a korábbi nem­zet­államelle­nes magatartásukat megtagadva, a nem­zet­állami berendezkedés megerősíté­séért szállnak síkra.
Huszonhat évvel ezelőtt, a több nem­zetiségű Te­mesvár eufóriás napjaiban, átéltük a nemzetek közötti testvériség őszin­te példájának örömét. Ám tudjuk, hogy a spontán megnyilvánulást – amely bizo­nyítéka volt annak, hogy az emberek más­ságuk ellenére sem gyűlölik egymást – túl hamar elgáncsolta a hatalmat féltő na­cionalista uszítás. Ma is tanúi lehetünk olyan célzott gyűlöletkeltésnek, amely nem vezethet a huszonegyedik századi Európa és talán az egész világ rendkívüli problémájának megoldásához. A demagóg hangulat­kel­tés nem járul hozzá a gondok megszün­teté­sé­hez, és nem a joggal féltett európai kultúránk meg­őr­zé­sének, hanem rövid távú politikai célok eléré­sé­nek lehet csupán hatékony eszköze.
Az új év kapujában a zárt felhőtakaró keltette borongós hangulatunkban, gondol­junk arra, hogy a felhők fölött mindig süt a nap, s hogy a borzalmas cselekedetek el­követői, bármilyen ke­gyet­lenek is cselekedeteik, sokkal kevesebben vannak, mint azok, akik hisznek az emberek eredendő jósá­gában.
Graur János