• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.

„Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”

Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron

Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025

A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség

Jeles elődeink

105 csapat nevezett be a 16. Bölcs Diákok vetélkedőre


Farkas-Ráduly Melánia – SPORTHÍREK


 08 Sep 2021   Írta admin  0 Hozzászólás


Kajak-kenu
Búcsú Ivan Patzaichintól
Hetvenegy éves korában elhunyt a négysze­res olimpiai és többszörös világbajnok kenus, Ivan Patzaichin. Minden idők egyik legsikeresebb román olimpikonja 1968 és 1984 között ötször vett részt az ötkarikás játékokon, ahonnan összesen hét éremmel, négy arany- és három ezüstéremmel tért haza. A világbajnokságokon is kiválóan szerepelt: 1970 és 1982 között tizenegy megmérettetésen indult, az éremgyűjte­mé­nyét pedig kilenc arany-, négy ezüst- és kilenc bronzéremmel gazdagította. Ő volt az egyedüli román sportoló, aki platina emlékláncot vehetett át a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól.
Patzaichin jó barátja volt egykori vetélytár­sának, a 2020-ban elhunyt Wichmann Tamásnak, akit rendszerint megelőzött az olimpiákon, a világbajnokságokon viszont nemegyszer mö­götte ért célba. Ők ketten többször szerepeltek együtt különböző rendezvényeken; 2019 novemberében a már beteg Wichmann Tamás volt a meglepetésvendége annak a bukaresti gálaestnek, amelyet Patzaichin 70. születésnapjára szer­veztek.

Paralimpia 2020
A paralimpián is kialudt a láng
„Helyi idő szerint vasárnap este ki­aludt a láng Tokióban, ezzel véget ért a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látás­sérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. A 37, illetve a látássérült kerékpáros guide-jával (kí­sérő versenyzőtárs – szerk. megj.) együtt 38 fős magyar csapat hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel fejezte be a tokiói paralimpiát” – olvasható a Ma­gyar Olimpiai Bizottság honlapján, szep­tember 6-án megjelent cikkben (olim­pia.hu). A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László a magyar paralimpiai sport aranycsapatának ne­vezte a tokióit, ugyanis szerinte mindegyik versenyző kihozta magából a leg­jobbat. Romániát Tokióban hét verseny­ző képviselte, a szereplésük pedig két érmet hozott.
Az augusztus 24-én kezdődött via­dalon a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – sportolója indult 22 sportágban. A záróünnepséget a korábbi versenyekhez hasonlóan üres lelátók előtt rendezték meg.

A magyar érmesek
Aranyérem: Veres Amarilla (kere­kesszékes vívás, női párbajtőr egyéni, A-kategória), Pálos Péter (asztalitenisz, egyéni, S11), Illés Fanni (úszás, 100 m mell, S4), Ekler Luca (atlétika, távolug­rás, T38), Konkoly Zsófia (úszás, 100 m pillangó, S9), Pap Bianka (úszás, 100 m hát, S10), Kiss Péter Pál (kajak-kenu, KL1 200 m);
Ezüstérem: Konkoly Zsófia (úszás, 400 m gyors és 200 m vegyes, S9), Osváth Richárd (kerekesszékes vívás, tőr egyéni, A-kategória), Pap Bianka (úszás, 400 m gyors és 200 m vegyes, S10);
Bronzérem: Szvitacs Alexa (asztali­tenisz, egyéni, S9), Hajmási Éva, Kraj­nyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka és Dani Gyöngyi (kere­kes­szé­kes vívás, női tőrcsapat), Dávid Krisztina (sportlövészet, légpisztoly, P2), Varga Katalin (kajak-kenu, KL2 200 m).

A romániai érmesek
Ezüstérem: Novák Károly Eduárd (kerékpár, 4000 méteres egyéni üldö­zéses futam, C4);
Bronzérem: Alex Bologa (cselgáncs, 60 kilogrammos súlycsoport, B1).
Novák Károly Eduárd egyébként az első olyan tisztségben lévő ifjúsági és sportminiszter a világon, aki paralimpiai érmes lett, amit a Világrekordok Aka­démiája (World Records Academy) is elismert. Románia egyetlen paralimpiai bajnoka így reagált a hírre a hivatalos Facebook-oldalán: „Örülök, hogy a para­limpián való részvételemmel egy másik, a személyes célomhoz hasonlóan fontos célt is elértem, egy olyan célt, ame­lyet az országos sportstratégiában is megfogalmaztunk: hogy hírnevet szerez­zek Romániának és ezt a sport és para­sport fejlesztésére tudjuk fordítani. Ah­hoz, hogy az országos sportstratégia sikeres legyen, hatása nemzetközi szinten is érezhető legyen, mindenképp szüksé­günk van a hírnévre is.”

Rögbi
Vereséggel folytatták
Egy hosszabb kihagyás után a 9. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a Szuper­ligában: a temesvári alakulat a Bukaresti Steaua vendégeként játszott, és 29-10-re kapott ki, így megszakadt a hónapok óta tartó győzelmi sorozata. (Május 25-én, a Dinamo otthonában kapott ki legutóbb 31-28-ra a Szuperliga 5. fordulójában.) Az alapszakasz utolsó fordulója három hét múlva, szeptember 25-én lesz, amikor a Béga-partiak a Dinamót látják vendégül a Gheorghe Rășcanu Stadionban.

Kézilabda
Kettőből kettő
Két forduló alatt a második vereségét könyvelhette el az új idényben a temesvári férficsapat az élvonalban. Míg augusztus 29-én, az 1. fordulóban hétgó­los vereséget szenvedett el (27-20) Focșani alakulatától, a szeptember 3-i, ko­lozsvári találkozón jóval nagyobb esélye volt a győzelemre.
Az első félidő végén 10-10-et mutatott az eredményjelző, ami biztató volt a folytatásra nézve, de nem sikerült a bravúr. Cristian Fenici egyenlíthetett volna a lefújás előtt nyolc másodperccel, a rivális kapusa, Vlad Coman azonban hárította a lövését, így 20-19-re nyert a kolozsvári csapat. A szakszövetség (frh.ro) honlapja szerint szeptember 19-én lesz a 3. forduló, a Béga-partiak pedig Suceava legjobb­jait fogadják.

Kosárlabda
Másodikként zárt
88:70-re kapott ki hétfőn az élvonalban játszó temesvári férfikosárlabda-csapat a Nagysze­ben­ben szervezett Tordai Elemér-emlékverseny döntőjében a házigazdáktól. Dragan Petricsevics legénysége a négycsapatos torna elődöntőjében 77:70-re múlta felül a craiovai alakulatot; a má­sik elődöntőben a nagyszebeniek 83:65-re győz­ték le a csíkszeredaiakat.
A Szeben megyei kiszállás után Pitești volt a Béga-partiak úti célja, ahol egy újabb felké­szü­lési tornán vesznek részt. Az elődöntőket ma szer­vezik meg: az egyik ágon Nagysze­ben–Temesvár, a másik ágon pedig Pitești–Ploiești párharc lesz. Szeptember harmadik hétvégéjén, 16. és 18. között hazai környezetben, a Temes­vár-kupán bizonyíthatnak Dragan Petricsevics tanítványai.

Régi-új edzővel kezdték meg a felkészülést
Öt és fél idény után visszatért az aradi alakulathoz a portugál vezetőedző, José Araújo, aki szeptember 1-jén tartotta az első edzést a Maros-parti városban nyolc játékosnak; az amerikai Andreona Keys csak később csatlakozott a csa­pat­hoz. (Marcel Urban klubelnök szerint még három idegenlégióssal tárgyalnak.) Araújo egyébként a korábbi megbízatása alatt 2014-ben Románia-kupát, míg 2015-ben Közép-európai Kosárlabdaligát nyert az aradi alakulattal.
Vezetőedzőként legközelebb szeptember 15–17. között, egy marosvásárhelyi felkészülési tornán bizonyíthat, ahol a helyi csapaton kívül a brassói és az alexandriai alakulat lesz az ellenfél. Szeptember 25-én és 29-én zajlik majd a Románia-kupa 1. fordulója oda-visszavágós rendszerben; az élvonalbeli bajnoki idény október 2-án kezdődik, a tervek szerint „normálisan”, hetente szervezett fordulókkal.

Labdarúgás
A nyolcadik helyről várja a folytatást a címvédő
A magyar válogatott nem­zetközi szereplései miatt szü­net volt a magyar élvonalban, vagyis az NB I-ben, ma azonban folytatódnak a küzdelmek a pontokért. A 6. forduló programja szeptember 10-én: DVSC – Gyimrót FC Győr; szep­tember 11-én: Honvéd – Ferencváros, Paks – MTK, Mezőkövesd – MOL Fehérvár; szeptember 12-én: Puskás Aka­démia – Kisvárda; szep­tember 13-án: Újpest – ZTE.
A bajnoki címvédő Ferenc­város csupán három mérkőzést játszott le az ötből a 2021–2022-es idényben a nem­zet­kö­zi mérkőzései miatt; a bajnok­ságot a Kisvárda Master Good alakulata vezeti négy győze­lemmel és egy vereséggel.

Döntetlen a felkészülési mérkőzésen
Mivel a román bajnokságban is szünet volt, a jelenleg 3. helyen álló Aradi UTA felké­szülési mérkőzéssel hangolt az újrakezdésre. Szeptember 4-én a szerb élvonalba frissen feljutott Kolubara Lazervac volt az ellenfele az első, hazai pályán játszott nemzetközi mérkő­zé­sén, a végeredmény azonban gól nélküli döntetlen lett. Ma 21 órától újra tétmeccsen lép pályára Bálint László legény­sége: a 2. helyen álló Bukaresti Rapidot fogadja a Neuman Ferenc Stadionban. A pontva­dászatot a címvédő Kolozsvári CFR vezeti.
A 8. forduló további prog­ramja szeptember 10-én: Mio­veni – Chindia Târgoviște (18:00); szeptember 11-én: Argeș FC – Craiovai U 1948 (18:00), Botoșani – Kolozsvári CFR (21:00); szeptember 12-én: Gaz Metan – Voluntari (18:00), FCSB – Dinamo (21:00); szeptember 13-án: Fa­rul – Academica Clinceni (18:00), Craiovai U – Sepsi OSK (21:00).

A kupában bizonyíthattak
Öt mérkőzést szeptember 7-én játszottak le a Románia-kupa 4. fordulójának küzdel­mei­ből, a fennmaradó tizen­­­egyet pedig 8-án, lapzártánk után bo­nyolították le. A Temes­vá­ri Po­li a Lippai Solymok ven­­dé­geként lépett pályára ked­­den: 2-1-re nyert, aminek kö­szön­hetően továbbjutott a követ­kező kör­be. A Vajdahu­nyad – Sellenberk találkozó vég­eredménye 8-7 lett büntetőkkel; a Resica­bánya – Ri­pensia össze­csapás végered­ményé­ről jövő héten számo­lunk be. A kö­vet­kező körben a 4. forduló tizenhat nyertes ala­kulatához csat­la­ko­zik a tizenhat élvonalbeli együt­tes; a ta­lálkozókat szep­tember 22-én rendezik meg.

Újabb forduló következik
Szeptember 11-én, szombaton 11 órától a sereghajtó Astra együttesét (10 pontos levonással büntette a szakszö­vetség) fogadja a 10. helyen álló Ripensia a román másod­osztályos bajnokság 6. fordu­lójában; a mérkőzés helyszíne az Electrica Stadion lesz. A Te­mesvári Poli két órával később a Bukaresti Metaloglobus ven­dégeként lép pályára; a Béga-partiak a 8., míg a fővárosiak a 9. helyen állnak jelenleg.
A bajnokság képzeletbeli dobogóján a Steaua az 1. hely­ről várja a folytatást, a Hermannstadt a 2. helyről, a Con­cordia Chiajna pedig a 3. helyről 13-13 ponttal. Mindhárom alakulat négy győ­zel­met és egy döntetlent gyűjtött be öt forduló alatt.

Még egy forduló lejárt
A 2. forduló küzdelmei zaj­lottak tíz csoportban a román harmadosztályban. Követ­kez­zenek a 8. csoport eredményei: Csermő – Lippa 0-0, Győröd – Óbesenyő 1-0, Pécska – Perjámos 1-1, Kisjenő – Újszentes 0-0. Az ACS Poli ezúttal a kürtösi csapatot kellett volna fogadja hazai pályán, de ezúttal sem jelent meg az összecsa­páson. Az anyagi gondokkal és játékoshiánnyal küzdő klub mindent megtesz azért, hogy a harmadosztályban maradjon, azonban szabály szerint a két távolmaradás kizárást von ma­ga után. Jövő héten újabb rész­leteket közlünk ezzel kap­csolatban.

Két fordulót játszottak le a IV. Ligában
Szeptember 1-jén, illetve 4-én a 6., valamint a 7. fordu­lót is lejátszották; a buziás­für­dői alakulat továbbra is őrzi a veretlenségét.
A 6. forduló eredményei: Temesság – Nagytopoly 2-3, Újpécs – Kisbecskerek 3-2, Nagykomlós – Nagyősz 1-3, Gátalja – Lugos 0-3, Detta – Nagyszentmiklós 0-0, Mercyfalva – Garabos 4-3, Máslak – Csák 2-2, Temesgyarmat – Pa­rác 2-2, UVT Temesvár – Buziásfürdő 1-7, Orczyfalva – Liebling 3-1.
A 7. forduló eredményei: Buziásfürdő – Orczyfalva 4-0, Parác – UVT Temesvár 6-1, Nagyszentmiklós – Mercyfal­va 7-0, Lugos – Detta 3-0, Kisbecskerek – Nagykomlós 2-6, Nagytopoly – Újpécs 2-3, Lieb­ling –Temesság 1-1, Csák – Temesgyarmat 1-0, Ga­ra­bos – Máslak 0-5, Nagyősz – Gát­alja 3-0. A 8. forduló mér­kő­zéseit szeptember 11-én szer­­vezik meg.

Ezúttal a román válogatott játszott jobban
Az elmúlt egy hétben három-három mérkőzést játszott le a magyar, illetve a román labdarúgó-válogatott a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatában. Az I-jelű csoportban lévő ma­gyarok 2-án Anglia legjobbjai ellen léptek pályára a Puskás Arénában, ahol 4-0-s vereséget szenvedtek el, majd vasárnap Albánia ellen játszottak idegenben, és 1-0-ra kaptak ki (ez volt Albánia legelső győzelme Magyarország ellen). Szep­tem­ber 8-án, lapzártánk után, Andorra nemzeti együttesét fogadta a magyar válogatott.
A J csoportban Románia Izland ellen játszott 2-án, idegenben, és 2-0-ra nyert, míg vasárnap Liechtenstein volt az ellenfél Bukarestben, ahol újabb 2-0-s győzelmet köny­velhetett el a román csapat. Szeptember 8-án Észak-Mace­dónia válogatottja volt az ellenfél Szkopjéban. A selej­tezősorozat novemberben zárul, a jövő évi vb-re pedig tizenhá­rom válogatott jut ki Euró­pá­ból, pontosabban a tíz cso­portgyőztes, illetve a pótse­lejtezőből három csapat.


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.
    • „Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”
    • Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron
    • Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025
    • A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • November 2025
    • October 2025
    • September 2025
    • August 2025
    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó