Európai Sporthét
Jövő csütörtökön zárul
A sport és a testmozgás jegyében zajlik szeptember 23–30. között az Európai Sporthét, amelyet 2015 óta minden évben megrendeznek. Az Európai Bizottság által kezdeményezett eseménysorozat arra ösztönzi a kontinens lakóit, hogy egy hétig a lehető legtöbbet mozogjanak, sőt a későbbiekben is legyenek aktívak.
A programok lebonyolításáért a helyi nemzeti koordinátorok felelnek, számos partnerrel együttműködve. A magyarországi tevékenységeket összehangoló Magyar Szabadidősport-szövetség honlapján (masport.hu) a kezdeményezés hátteréről is megosztottak néhány információt: „Az aktív életmód jelentősen hozzájárul a jólétünkhöz, azonban a testmozgás gyakoriságának és intenzitásának szintje jelenleg nem növekszik, sőt, egyes európai országokban negatív tendenciát mutat. Az Európai Sporthét és az egész évre kiterjesztett #BeActive-kampány (Legyél aktív-kampány – szerk. megj.) ezen szeretne változtatni.”
Az Európai Sporthét kiemelt fókusztémái az oktatási környezet, a munkahelyek, a szabadban végzett mozgás, valamint a sportklubok és fitneszközpontok; Európa-szerte több ezer esemény zajlik a felsorolt témákra alapozva.
Kajak-kenu
Világbajnoki seregszemle Koppenhágában
Tizennyolc dobogós helyet, pontosabban hat arany-, nyolc ezüst- és négy bronzérmet szerzett a magyar küldöttség a koppenhágai világbajnokságon. „A vb rendhagyó volt abból a szempontból is, hogy bár alig bő egy hónappal Tokió után rendezték, már párizsi »időszámítás« szerint zajlott, 2024-ben ugyanis a korábbi tizenkét szám helyett csak tíz szerepel majd a gyorsasági olimpiai programban” – olvasható a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján (kajakkenusport.hu). Az olimpiai számokban egy arany- (női K-2 500 m), négy ezüst- (férfi K-1 1000 m, férfi C-2 500 m, női K-1 500 m és női K-4 500 m), illetve egy bronzérem (férfi C-1 1000 m) volt a magyar küldöttség mérlege.
Hüttner Csaba szövetségi kapitányban maradt egy kis hiányérzet a második helyezések kapcsán, ennek ellenére úgy véli, jobb, hogy Koppenhágában szerzett több ezüstérmet a csapat, nem pedig a nyári olimpián. „Az éremtáblázatot így is a magyar válogatott nyerte nagy fölénnyel, pedig a versenyen látszott, hogy elsősorban azok szerepeltek kimagaslóan, akik nem voltak ott, vagy nem értek el igazán jó eredményt Tokióban” – idézünk újra a szövetség oldalán megjelent cikkből.
Kosárlabda
Másodikként zárt otthon
Második helyen végzett a saját rendezésű Temesvár-kupán Dragan Petricsevics legénysége. 16-án, lapzártánk után az amerikai játékosokat tömörítő OBS Euro Tour alakulatát verte meg 75:53-ra, 18-án pedig 83:77-re kapott ki Târgu Jiu együttesétől. A tornát végül a Gorj megyeiek nyerték meg, míg az OBS Euro Tour harmadikként zárt.
A Béga-partiak ma 17 órától a Románia-kupa 2021–2022-es versenykiírásának 1. fordulójában lépnek pályára Csíkszeredában a helyi kosarasok ellen; a visszavágót 28-án szervezik meg Temesváron. Ezen kívül még hét párharc lesz ebben a körben.
Az aradi csapat nyert
A Marosvásárhelyen rendezett Sirius-kupán vett részt szeptember 15–17. között az aradi nőikosárlabda-csapat a házigazda Sirius, illetve az alexandriai együttes társaságában; a negyedik alakulat, a Brassói Olimpia az utolsó pillanatban jelentette be, hogy mégsem vesz részt a tornán. Az aradiak 15-én 84:73-ra múlták felül a házigazdákat, két nappal később pedig 83:52-re nyertek Alexandria legjobbjai ellen a döntőben.
José Araújo tanítványai számára szeptember 25-én kezdődik meg hivatalosan a 2021–2022-es idény: a Románia-kupa 1. fordulójában a kézdivásárhelyiek ellen lépnek pályára 18 órától a Victoria Sportcsarnokban. A visszavágó 26-án lesz ugyanott.
Röplabda
Lugoson maradt a kupa
Megnyerte a 11. alkalommal megszervezett Lugos-kupát a házigazda alakulat: a Temes-partiak 17-én 3:0-ra győzték le a craiovaiakat, másnap pedig ugyancsak 3:0-ra nyertek. A torna utolsó napján, vasárnap 3:1-re múlták felül a békéscsabai röplabdázókat, aminek köszönhetően veretlenül szerezték meg az újabb serleget. A képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel a Békés megyei együttes, harmadik lett a Craiovai U, negyedik pedig a Bukaresti Rapid.
Kézilabda
Megszerezteaz első győzelmét
Először sikerült nyerjen a 2021–2022-es idényben a Temesvári Poli férfikézilabda-csapata; szeptember 19-én Suceava alakulata ellen lépett pályára a Constantin Jude Sportcsarnokban a Nemzeti Liga 3. fordulójában: a Béga-partiak 17-13-ra vezettek az első félidő végén, a második játékrész végén pedig 33-28-as győzelemmel vonultak le a pályáról. Ennek a sikernek köszönhetően a 9. helyre léptek elő a bajnokságban, amelyet a Bukaresti Dinamo vezet. A következő fordulóban, szeptember 26-án a Bukaresti VSK-t fogadja a temesvári együttes a Constantin Jude Sportcsarnokban. A találkozó 11 órakor kezdődik.
A női mezőnyben az élvonalbeli újonc dévai alakulat a craiovai együttest fogadja szeptember 25-én, szombaton; az első két fordulóban kikapott.
Tenisz
Románia legyőzte Portugáliát
Az aradi születésű Marius Copilnak jelentős szerepe volt a Portugália elleni Davis-kupa-párharcban. A kolozsvári Horia Demian Sportcsarnokban zajlott összecsapásokon Copil kétszer nyert egyéniben és egyszer párosban: előbb 6:4, 6:3-ra győzte le Gastao Eliast, majd Horia Tecăuval az oldalán szintén 6:4, 6:3 arányú győzelmet aratott a Nuno Borges és Joao Sousa kettős felett. Az utolsó párharcában Joao Sousa volt az ellenfele, akit 6:3, 2:6, 6:4-re múlt felül. A portugál csapat egyetlen győzelmét Joao Sousa aratta, aki 6:3, 7:5-re verte meg Copil csapattársát, Filip Cristian Jianut.
Ennek a sikernek köszönhetően Románia helyosztót játszhat azért, hogy bejusson a Davis-kupa fináléjába, ahol összesen tizennyolc csapat küzd majd a végső győzelemért 2021. november 25. és december 5. között.
LABDARÚGÁS
Újabb forduló az élvonalban
Szeptember 24-én, azaz ma folytatódik a magyar élvonalbeli bajnokság, vagyis az NB I. A 7. forduló programja szeptember 24-én: ZTE – Paks; szeptember 25-én: MTK – Mezőkövesd, Gyirmót FC Győr – Honvéd, MOL Fehérvár – Puskás Akadémia; szeptember 26-án: Kisvárda – DVSC, Ferencváros – Újpest.
A bajnoki címvédő Ferencváros jelenleg a 3. helyen áll 9 ponttal, viszont két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a 15 pontos éllovas Kisvárda, illetve a 10 pontos, jelenleg 2. helyen álló Paksi FC.
Az egyetlen gól nélküli döntetlen
0-0-s végeredménnyel zárult szeptember 19-én a Sepsi OSK és az Aradi UTA sepsiszentgyörgyi összecsapása: a két alakulat a múlt idényben kétszer találkozott egymással; először a Sepsi OSK nyert otthon 3-0-ra, majd az UTA győzött hazai pályán 2-0-ra.
Bálint László tanítványai csupán egyszer kaptak ki a háromszéki kiszállást megelőző öt idegenbeli meccsen (augusztus 6-án a Botoșani FC-től 2-1 arányú vereséget szenvedtek el), utána viszont háromszor nyertek és egyszer döntetlennel vonultak le a pályáról. A 10. fordulóban a Maros-partiak az éllovas kolozsváriakat fogadják: a mérkőzés szeptember 26-án 21 órakor kezdődik a Neuman Ferenc Stadionban.
A 10. forduló további programja szeptember 24-én: Rapid – Voluntari (20:00); szeptember 25-én: Argeș FC – Chindia Târgoviște (17:00); FCSB – Clinceni (21:00); szeptember 26-án: Farul – Mioveni (15:30), Botoșani – Craiovai U 1948 (18:00); szeptember 27-én: Gaz Metan – Sepsi OSK (18:00), Craiovai U – Dinamo (21:00).
Kupamérkőzések lapzártánk után
Az olvasó pénteken már tudni fogja, amiről nekünk még nem voltak információink lapzártánk előtt, pontosabban azt, hogy mely csapatok jutottak tovább a Románia-kupa következő körébe.
A negyedik körben győztes tizenhat alakulathoz csatlakozott az élvonalban szereplő tizenhat együttes: szeptember 22-én a Temesvári Politehnica Slobozián lépett pályára, a vajdahunyadi alakulat pedig a FCSB-t látta vendégül, szeptember 23-án az Aradi UTA a Dolj megyei Filiași vendége volt, míg a Ripensia a Dinamót fogadta. Az eredményekkel a jövő heti lapszámunkban visszatérünk.
Mindkét temesvári csapat kikapott
2-0-s vereséget szenvedett el a listavezető ACS Petrolul vendégeként szeptember 17-én a Ripensia alakulata a román másodosztályos bajnokság 7. fordulójában. Másnap a Temesvári Politehnica megszerezte a vezetést hazai pályán a csíkszeredai együttes ellen, a rivális azonban még térfélcsere előtt kiegyenlített, majd 2-1-re nyert. Jelenleg a Ripensia a 12., míg a Temesvári Politehnica a 14. helyen áll a húszcsapatos bajnokságban.
A 8. fordulóban, szeptember 26-án a Politehnica a Viitorul Pandurii vendége lesz, a Ripensia pedig a Concordia Chiajnát fogadja 11 órától, szintén aznap.
Magabiztosan vezetnek a győrödiek
Négy meccsen négy győzelmet aratott az új idényben a győrödi alakulat a román harmadosztály 8. csoportjában: legutóbb szeptember 17-én múlta felül 2-1-re a vendég perjámosi együttest. A 4. forduló további eredményei: Lippa – Óbesenyő 1-1, Kisjenő – Pécska 0-2, Csermő – Kürtös 4-2. Az újszentesi alakulat állt ebben a fordulóban, mivel a program szerint a bajnokságból kizárt ACS Poli ellen kellett volna játsszon.
A következő forduló párosításai szeptember 24-én: Újszentes – Győröd (17:00), szeptember 25-én: Óbesenyő – Kisjenő (17:00), Kürtös – Lippa (17:00), Perjámos – Csermő (17:00). Ebben a fordulóban a pécskai együttes nem fog játszani.
Egyelőre veretlen
A 9. mérkőzésén sem talált legyőzőre a buziásfürdői együttes a IV. Ligában: szeptember 18-án 1-0-ra verte meg a vendég sági alakulatot. További eredmények: Nagyszentmiklós – Temesgyarmat 3-2, Lugos – Máslak 2-0, Kisbecskerek – Detta 2-5, Nagytopoly – Gátalja 4-2, Újpécs – Nagykomlós 2-1, Parác – Liebling 3-0, Csák – Orczyfalva 1-2, Garabos – UVT Temesvár 0-5, Nagyősz – Mercyfalva 7-1.
A 10. forduló programja szeptember 25-én: Temesság – Nagykomlós (11:00), Mercyfalva – Kisbecskerek (17:00), Gátalja – Újpécs (11:00), Máslak – Nagyősz (11:00), Temesgyarmat – Lugos (11:00), UVT Temesvár – Nagyszentmiklós (11:00), Orczyfalva – Garabos (11:00), Liebling – Csák (11:00), Buziásfürdő – Parác (11:00), Detta – Nagytopoly (17:00).