Asztalitenisz
Elmaradt a címvédés
Hazai közönség előtt, Kolozsváron lett volna esélye arra, hogy újabb Európa-bajnoki címet szerezzen a román nőiasztalitenisz-válogatott a csapatok számára kiírt kontinensviadalon. Az elődöntőben magabiztosan, 3:0 arányban győzte le a francia együttest, aminek köszönhetően bejutott a vasárnapi fináléba, ahol a német válogatott volt az ellenfele.
A két rivális nagyot küzdött egymással, végül azonban a németek nyertek 3:1-re. A házigazda csapat egyetlen pontját az aradi születésű Daniela Dodean-Monteiro szerezte, miután 3:2 arányban múlta felül Chantal Mantzot. Ő egyébként ötből öt mérkőzést megnyert a kontinensviadal alatt, a torna után pedig bejelentette, hogy visszavonul a válogatottból.
A döntős keretnek tagja volt még a marosvásárhelyi születésű Szőcs Bernadette, illetve Elizabeta Samara. Románia amúgy megnyerte a két legutóbbi Európa-bajnokságot: 2017-ben, Luxemburgban a német csapatot múlta felül 3:2-re, míg 2019-ben, a franciaországi Nantes-ban győzött 3:0-ra Portugália legjobbjai ellen.
A férfiak versenyét szintén Németország válogatottja nyerte meg Kolozsváron, miután a döntőben 3:1-re verte meg az orosz csapatot. A román alakulat a negyeddöntőben állt meg, ahol 3:1-re kikapott Svédország legjobbjaitól. A keretnek Szőcs Bernadette bátyja, Hunor is tagja volt.
Kosárlabda
Magabiztos győzelem
Újabb sikert aratott az aradi nőikosárlabda-csapat a 2021–2022-es idényben: miután múlt hét elején kettős győzelemmel kiharcolta a továbbjutást a Románia-kupa 1. fordulójából, október 3-án a Nemzeti Liga nyitófordulójában vette könnyedén az akadályt.
Ezúttal rendhagyó módon, egyetlen helyszínen, Marosvásárhelyen bonyolították le az összes találkozót, az aradiak pedig a brassóiak ellen játszottak; a végeredmény 96:45 lett a javukra, így elmondhatják magukról, hogy tíz győzelmet arattak a rivális elleni legutóbbi tizenegy találkozón. Legközelebb október 9-én, Bukarestben játszanak José Araújo tanítványai a 2. forduló keretében a Rapid ellen.
A bánsági oroszlánok lapzártánk után játszottak
Szerdán, lapzártánk után az Argeș FC-t fogadta a temesvári férfikosárlabda-csapat a Nemzeti Liga 2. fordulójában. Tulajdonképpen ez volt az első mérkőzése az új bajnoki idényben, ugyanis múlt héten az akkori rivális kérésére elhalasztották az 1. fordulóra tervezett összecsapást; Voluntari legjobbjai nemzetközi porondon bizonyítottak egy hete. A mostani ellenfél, vagyis az Argeș FC bronzérmes lett a múlt szezonban Tudor Costescuval, egy olyan edzővel, aki korábban a Béga-parti alakulatot is irányította.
A temesvári együttesnek ez zsinórban a 35. idénye a férfi élvonalban, a vezetőedző, Dragan Petricsevics pedig tizedik szezonját tölti ebben a tisztségben a csapatnál; 2010-ben és 2015-ben Románia-kupa-győzelemig vezette a bánsági oroszlánokat.
Rögbi
Bejutottak az elődöntőbe
Helyosztót játszott október 3-án a temesvári rögbicsapat a Szuperliga elődöntőjében való szereplésért: a rivális a Kolozsvári U volt, amelyet 66-0 arányban győzött le, és ezzel bebiztosította a helyét az élvonal legjobb négy csapata között.
Az egyetlen mérkőzésből álló elődöntő október 9-én zajlik majd Bukarestben a Steaua ellen, a tét pedig a döntőbe jutás. A másik ágon a bajnoki címvédő nagybányai együttes a Bukaresti Dinamót fogadja (a Dinamo a konstancai alakulat elleni helyosztót követően jutott be a legjobb négy közé).
Vízilabda
Az aradiak nélkül kezdődött meg az új idény
Nyolc csapat vágott neki a Szuperliga 2021–2022-es idényének, mégpedig a Bukaresti Steaua, a Bukaresti Dinamo, a Bukaresti Rapid, a Sportul, a Bukaresti Triumf, a Kolozsvári Politehnica, a Nagyváradi Kőrös, illetve a Nagyváradi VSK. Egyik legnagyobb újdonság a Triumf alakulata, amely harminchat év után tért vissza a legjobbak közé; tulajdonképpen az Aradi AMEFA helyére „ugrott be”, ugyanis a Maros-parti alakulat pénzhiány miatt nem tudott indulni a bajnokságban.
A bajnoki címre pályázó Nagyváradi VSK szeptember 29. és október 1. között négy mérkőzést játszott Bukarestben; kettőt az 1. forduló keretében, kettőt pedig úgy, hogy előrehozták a 3. fordulóbeli ellenfelükkel való találkozókat. A nyitófordulóban kétszer is játszott a Bukaresti Rapiddal, amelyet előbb 10:4-re, majd 13:10-re győzött le. A 3. fordulóbeli találkozóin a Triumf ellen ugrott vízbe: az első összecsapás 16:7, a második pedig 17:3 arányú győzelemmel végződött a javára. (Ebben az idényben ismét hetente szerveznek fordulókat oda-vissza párharcokkal.)
Legközelebb a LEN Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének F csoportjában bizonyíthatnak a nagyváradiak: október 8–10. között a horvátországi Splitben küzdenek a pontokért a spanyolországi Barcelona, a montenegrói Primorac Kotor, illetve a házigazda Jadran Split ellen.
Kézilabda
Ismét kikaptak a temesváriak
Négygólos, 34-30 arányú vereséget szenvedett el a temesvári férficsapat az élvonalban október 3-án a buzăui alakulat vendégeként; az 5. fordulóbeli mérkőzés 1. félidejének végén 19-11-et mutatott az eredményjelző a rivális javára. Ebben az idényben a Béga-partiak mérlege négy vereség és egy győzelem, ami egyelőre a 10. helyre elegendő. A bajnokságot a Bukaresti Dinamo vezeti, miután hatszor nyert az eddigi hat mérkőzésén (a 7. fordulóbeli összecsapását szeptember 10-én játszotta le a Kolozsvári U ellen).
A következő fordulóban a jelenleg 6. helyen álló tordai alakulat lesz a temesvári együttes ellenfele; a találkozó október 10-én 15 óra 30 perctől kezdődik a Constantin Jude Sportcsarnokban.
Újabb nagyarányú vereség
Szeptember 29-én, a múlt heti lapzártánk után a Gloria Buzău együttesét fogadta az élvonalbeli újonc dévai női csapat, a találkozó végén pedig 32-23 arányú vereséggel vonult le a pályáról. A szakszövetség honlapja szerint legközelebb október 13-án, szerdán játszik a negyedik helyen álló Bukaresti VSK vendégeként az 5. forduló keretében.
A Hunyad megyeiek jelenleg a 14., vagyis az utolsó helyen állnak a bajnokságban, míg az éllovas a Dunărea Brăila együttese.
Labdarúgás
Az élre állt a címvédő
Jobb gólarányának köszönhetően ismét az éllovas szerepét tölti be a bajnoki címvédő Ferencváros a magyar NB I-ben, noha egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a 2. helyen álló kisvárdai alakulat. Legutóbb október 3-án, vasárnap léptek pályára a zöld-fehérek a paksiak vendégeként, a találkozó végén pedig 3-1-es győzelemmel vonultak le a pályáról.
A 8. forduló további eredményei: Honvéd – Kisvárda 2-1, Újpest – Gyirmót FC Győr 1-3, Puskás Akadémia – Mezőkövesd 2-0, DVSC – MOL Fehérvár 1-1, ZTE – MTK 2-0.
A 9. forduló programja október 15-én (a válogatott nemzetközi szereplése miatt ezen a hétvégén nem lesznek bajnoki mérkőzések): MTK – Puskás Akadémia; október 16-án: Gyirmót FC Győr – Paks, Ferencváros – ZTE, MOL Fehérvár – Honvéd; október 17-én: Kisvárda – Újpest, Mezőkövesd – DVSC.
Értékes döntetlen
A Bukaresti Dinamo vendégeként lépett pályára október 2-án az Aradi UTA alakulata a román élvonalbeli bajnokság 20211–2022-es idényének 11. fordulójában. A fővárosi ellenfél a 7. percben megszerezte a vezetést, majd térfélcsere után újabb gólt lőtt az 54. percben. Az aradiak első találata a 63. percben született meg David Miculescu révén, aki a 90. percben az egyenlítő gólt is megszerezte.
A két együttes korábban hetvenöt alkalommal találkozott egymással az élvonalban: harmincnyolcszor a bukarestiek nyertek, húsz alkalommal az aradiak, kétszer pedig döntetlen született. Az első mérkőzést 1948. november 14-én játszotta egymás ellen a két alakulat, a győztes pedig a Dinamo volt.
A 11. forduló további eredményei: Mioveni – Argeș FC 0-0, Chindia – FCSB 0-1, Sepsi OSK – Rapid 2-2, Voluntari – Farul 1-0, Kolozsvári CFR – Gaz Metan 2-1, Craiovai U 1948 – Craiovai U 0-2, Academica Clinceni – Botoșani 1-1.
A 12. forduló mérkőzései október 15–18. között zajlanak majd, az aradiak pedig a Craiovai U 1948 együttesét fogadják október 17-én 17 óra 30 perctől. Jelenleg a 8. helyen állnak a Kolozsvári CFR által vezetett bajnokságban.
Megszakadt a veretlenségi sorozat
A Temesvári Politehnicánál és a Ripensiánál is megszakadt a veretlenségi sorozat: előbbi zsinórban négyszer kapott ki a legutóbbi találkozója előtt, míg utóbbi háromszor vonult le vesztesként a pályáról.
A hazai közegben játszó Politehnica október 2-án 2-0-ra verte meg a sereghajtók között tanyázó Unirea Brăila együttesét a másodosztály 9. fordulójában, míg egy nappal korábban a Ripensia 2-2-es döntetlent játszott az élbolyban lévő Hermannstadt vendégeként (a találkozó Medgyesen zajlott).
A két csapatnak egyaránt 10-10 pontja van, jobb gólarányának köszönhetően azonban a Ripensia (két győzelem, négy döntetlen, három vereség) áll az előkelőbb, vagyis a 12. helyen, míg a Politehnica (három győzelem, egy döntetlen, öt vereség) a 13. helyet foglalja el a bajnokságban.
A 10. forduló mérkőzéseit a szakszövetség honlapja szerint október 16-án bonyolítják le: a Politehnica a Slobozia vendége lesz, a Ripensia pedig a Kolozsvári U együttesét látja vendégül az Electrica Stadionban.
Növelte az előnyét a címvédő
A múltkori döntetlen után 2-0-ra nyert a győrödi alakulat a román harmadosztály 8. csoportjában a vendég pécskaiak ellen október 1-jén, aminek köszönhetően növelte az előnyét a bajnok-ságban; jelenleg 16 pontja van, a 2. helyen álló újszentesi együttesnek pedig 11 pontja.
A 6. forduló további eredményei: Lippa – Perjámos 4-1, Csermő – Újszentes 0-2, Óbesenyó – Kürtös 3-0. Az ACS Poli kizárása miatt ezúttal a kisjenői együttes állt ebben a fordulóban.
A 7. forduló programja október 8-án: Újszentes – Lippa; október 9-én: Kürtös – Kisjenő, Perjámos – Óbesenyő, illetve Pécska – Csermő. A győrödi együttes nem játszik. A szakszövetség honlapja szerint a találkozók 15 órakor kezdődnek.
Csak két idegenbeli győzelem született
Nyolc hazai és két idegenbeli győzelem született szombaton a IV. liga 11. fordulójában; a listavezető buziásfürdői alakulat elszenvedte az első vereségét ebben a szezonban, miután 2-1-re kapott ki a csáki együttes vendégeként.
További eredmények: Parác – Temesság 2-1, Nagyszentmiklós – Orczyfalva 1-0, Lugos – UVT Temesvár 1-0, Nagyősz – Temesgyarmat 4-3, Kisbecskerek – Máslak 1-6, Nagytopoly – Mercyfalva 11-0, Újpécs – Detta 7-1, Garabos – Liebling 1-3, Nagykomlós – Gátalja 3-2.
A 12. forduló programja október 9-én: Temesság – Gátalja, Detta – Nagykomlós, Máslak – Nagytopoly, UVT Temesvár – Nagyősz, Orczyfalva – Lugos, Liebling – Nagyszentmiklós, Buziásfürdő – Garabos, Parác – Csák, Mercyfalva – Újpécs, Temesgyarmat – Kisbecskerek. A Temes megyei Labdarúgó-egyesület honlapja szerint a Mercyfalva – Újpécs, illetve a Temesgyarmat – Kisbecskerek találkozó kezdési időpontja 16 óra, a többi mérkőzésé pedig 11 óra.
Erőpróbák nemzetközi porondon
A magyar és a román futballválogatottra is két-két világbajnoki selejtezőmérkőzés vár a következő egy hétben. Az I csoport 4. helyén álló magyarok október 9-én a csoportmásodik albánokat fogadják a Puskás Arénában (szeptember 5-én 1-0-ra kaptak ki a riválistól), október 12-én pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes, jelenlegi csoportelső angolok ellen játszanak a londoni Wembley Stadionban (szeptember 2-án 4-0 arányú vereséget szenvedtek el tőlük a Puskás Arénában).
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi múlt héten hirdette ki az albánok és az angolok elleni keretet, majd egy sajtótájékoztató keretében egyebek között ezt nyilatkozta a Nemzeti Sportban megjelent cikk szerint: „Nincs bennem szándék, hogy maradjak, ha az illetékesek nem akarják. Az illetékesek alatt a szurkolókat és a szövetséget is értem. Ha bekövetkezik az, ami a jelen állás szerint valószínűleg be fog, hogy nem jutunk ki a világbajnokságra, akkor meg kell vizsgálni ennek az okait, és én kész vagyok levonni a következtetéseket. Én nem fogok foggal-körömmel ragaszkodni a pozíciómhoz, ha a szövetség nem velem képzeli el a folytatást.”
A J-jelű hatosban szereplő, jelenleg 3. helyen álló román nemzeti együttes ma este a csoportelső németek ellen lép pályára idegenben (március 28-án 1-0-ra nyertek a németek), majd 11-én Izland legjobbjait fogadja Bukarestben (szeptember 2-án 2-0-ra nyertek a románok).