Magyar Olimpiai Bizottság
Fair play-díj Halász Juditnak
„A MOB Fair Play Bizottsága immár több éve díjazza a tudomány és a művészet jeles képviselőit is. Utóbbi kategóriában tavaly Halász Judit színművész-énekest tartotta Életműdíjra érdemesnek a bizottság. A november 11-ei díjátadó gálán a Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nem tudott jelen lenni, így utólag a Vígszínház színpadán vette át a kitüntetést dr. Kamuti Jenőtől, a bizottság elnökétől” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (olimpia.hu).
Halász Judit egyébként középiskolás korában első osztályú minősítésű lovasként a magyar ifjúsági díjugrató lovasválogatott tagja volt – felnőtt országos bajnokságon harmadik lett –, és a legjobb női lovasnak járó elismerést is megkapta. A most átadott életműdíjat azonban nem sportolóként, hanem generációk formálójaként, nevelőjeként érdemelte ki. A mai napig kiemelkedő példakép sokak számára: rengeteg gyerek nőtt fel és nő fel a dalain, a koncertjein pedig több generáció van jelen. A különleges díjátadóra A vándorkutya című előadás után került sor, melyben Halász Judit volt a főszereplő.
Gyorskorcsolya
Három éremmel zártak a magyarok
Olimpiai kvalifikációs világkupán vettek részt Debrecenben a rövid pályás gyorskorcsolyázók november 18. és 21. között. A magyar küldöttség három éremmel zárt a Főnix Csarnokban megszervezett, nézők előtt zajlott megmérettetésen: 500 méteren Liu Shaolin nyert, öccse, Liu Shaoang ezüstérmes lett ugyanazon a távon, a férfiváltó pedig az 5000 méteres verseny után állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A négyállomásos világkupa-sorozat ezen a héten a hollandiai Dordrechtben zárul.
Kosárlabda
Egy ponttal maradtak alul
A korábban jobb napokat is megélt nagyszebeni alakulatnál vendégeskedett november 19-én a temesvári férfikosárlabda-csapat a Nemzeti Liga 2021–2022-es idényének 9. fordulójában, és bár mindvégig szoros volt a küzdelem, az utolsó sípszó után 80:79 arányú vereséggel vonult le a pályáról; a riválisnak ez volt a második győzelme ebben a szezonban. Legközelebb december 3-án, pénteken játszanak Dragan Petricsevics tanítványai: a 10. fordulóban a Bukaresti Steaua legjobbjait fogadják.
Közben az is eldőlt, hogy milyen párosítások lesznek a Románia-kupa 2. körében: a temesvári alakulat a craiovaival került össze, míg az Athletic Neptun a galaci csapattal, a Bukaresti Dinamo a kolozsvári együttessel, a Voluntari pedig a nagyszebeni alakulattal találkozik. Mindegyik párharcban két-két mérkőzést játszanak december 27–30. között, a továbbjutás pedig az összesített pontszámok alapján dől el. A győztesek folytathatják a négyes döntőben, amelyet 2022. február 17. és 19. között szerveznek meg.
Továbbra is veretlen az aradi együttes
75:64 arányú győzelmet aratott a listavezető szatmárnémeti csapat ellen november 20-án a hazai pályán játszó aradi együttes, aminek köszönhetően megőrizte a veretlenségét a 2021–2022-es idényben (ezt egyetlen csapat sem állíthatja magáról a mezőnyben).
José Araújo vezetőedző természetesen örült a győzelemnek a bajnoki címre is esélyes alakulat ellen, azonban úgy érzi, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a találkozó alapján. Ma a 9. helyen álló Bukaresti Agronomia vendégeként lép pályára a Maros-parti együttes, és ezúttal is a győzelem a legfőbb cél.
Kézilabda
Vereség a legutóbbi fordulóban
Csupán a mérkőzés elején vezetett kétszer is az idegenben játszó temesvári férfikézilabda-csapat a Nemzeti Liga 11. fordulójában Vaslui alakulata ellen, utána viszont csak rohant az eredmény után. Az 1. félidő végén 14-13-at mutatott az eredményjelző a házigazdák javára, akik végül 32-29-re nyertek. November 25-én, lapzártánk után újabb kihívás várt a Béga-parti együttesre, ezúttal viszont a 12. fordulóban; a végeredménnyel jövő heti lapszámunkban visszatérünk.
Horváth Attila tanítványai tizenegy forduló alatt kilenc vereséget és két győzelmet gyűjtöttek be, és a 12. forduló előtt a 12. helyen álltak a tizennégy csapatos bajnokságban. Az éllovas szerepét a veretlen Bukaresti Dinamo töltötte be, ugyanis tizenegy mérkőzésből tizenegyet megnyert.
Kilencből kilenc
Újabb vereséget szenvedett el az élvonalbeli újonc dévai nőikézilabda-csapat a Nemzeti Ligában: a 9. fordulóban, november 20-án a sereghajtók között lévő Dacia Mioveni vendége volt, és végül 27-14-re maradt alul, így továbbra is az utolsó helyet foglalja el a rangsorban 0 ponttal.
Ebben az évben nem lesz több forduló a 2021–2022-es idényben, a pontvadászat január 5. és 8. között a 10. fordulóval folytatódik: a szakszövetség honlapja szerint (frh.ro) a dévai együttes a zilahi alakulatot fogadja 2022. január 8-án. A bajnokságot kilenc forduló után a Bukaresti Rapid vezeti nyolc győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött.
Röplabda
Kétszer nyertek néhány nap alatt
November 17-én, a múlt heti lapzártánk után a Challenge-kupa legjobb harminckét csapata között bizonyíthatott a lugosi nőiröplabda-csapat: a svájci Sm’Aesch Pfeffingen alakulatát látta vendégül a Ioan Kunst Ghermănescu Sportcsarnokban, és végül 3:2 arányban nyert, noha a rivális 2:0-ra vezetett az első két játszma után. November 21-én újabb kihívás várt a bánsági alakulatra, ezúttal viszont az élvonalbeli román bajnokság 7. fordulójában: három szettben múlta felül idegenben a Dacia Mioveni együttesét, aminek köszönhetően megszerezte az 5. győzelmét ebben az idényben (ebből kettő idegenben „született”).
Lapzártánk után, november 25-én már Svájcban léptek pályára a Temes-partiak a Challenge-kupában; a Sm’Aesch Pfeffingen elleni találkozó végére az is kiderült, hogy melyik alakulat folytathatja a következő körben. A végeredményről és a továbbjutó kilétéről jövő héten számolunk be.
Kikaptak a zilahiaktól
Nem tudta megszerezni az első győzelmét a temesvári férfiröplabda-csapat az élvonalban: november 19-én, a 7. fordulóban fogadta az élbolyban lévő craiovai együttest a Constantin Jude Sportcsarnokban, és hatvanhat perces játék után 3:0-ra kapott ki (25:21, 25:20, 25:19); mindegyik játszma huszonkét percet tartott. A Béga-partiak hétből hét mérkőzést elveszítettek a 2021–2022-es idényben, és így 0 ponttal utolsó helyen állnak a pontvadászatban. A bajnokságot a galaci együttes vezeti.
LABDARÚGÁS
Három ponttal vezet a Fradi
3-0-ra verte meg az egyik nagy riválisát, a MOL Fehérvárt a Ferencváros az NB I 13. fordulójában, vasárnap, aminek köszönhetően három ponttal megelőzte a nyomában lévő Puskás Akadémia együttesét (a 2. helyen álló alakulat szombaton 4-1-re kapott ki Pakson). A forduló további eredményei: ZTE – Mezőkövesd 1-1, Gyirmót FC Győr – Kisvárda 1-1, Újpest – DVSC 3-1, Honvéd – MTK 3-0.
A 14. forduló programja november 27-én: Kisvárda – MTK Budapest (14:45), MOL Fehérvár – Gyirmót FC Győr (17:00), Honvéd – Újpest (19:30); november 28-án: DVSC – Paks (13:30), Puskás Akadémia – ZTE (15:45), Mezőkövesd – Ferencváros (18:00). A zárójelben lévő kezdési időpontok közép-európai idő szerint vannak.
Lemásolták az előző mérkőzés eredményét
A 2021–2022-es idény 1. fordulójához hasonlóan 0-0-s végeredménnyel zárult a Farul és az Aradi UTA összecsapása november 20-án, a 16. fordulóban. A Maros-partiak 25 ponttal a 8. helyről várták a román élvonalbeli bajnokság 17. fordulóját, amelyben az Argeș FC lesz az ellenfelük szombaton; a találkozó 17:30-kor kezdődik az aradi Neuman Ferenc Stadionban (a 2. fordulóban 1-0-ra nyert az UTA idegenben).
A 17. forduló további programja november 26-án: Dinamo – U Craiova 1948 (20:30); november 27-én: Sepsi OSK – Chindia (15:00), Rapid – Mioveni (20:30); november 28-án: Botoșani – Voluntari (17:30), Craiovai U – FCSB (20:30); november 29-én: Gaz Metan – Farul (17:30), Kolozsvári CFR – Academica Clinceni (20:30). A bajnokságot a Kolozsvári CFR vezeti 42 ponttal; tizennégy győzelmet és két vereséget gyűjtött be eddig.
Egy döntetlen, egy győzelem
Döntetlennel, illetve győzelemmel zárták a román másodosztályos bajnokság 14. fordulóját a temesvári csapatok november 20-án: a Ripensia gól nélküli döntetlent ért el a jászvásáriak elleni hazai meccsén, míg a Politehnica 1-0-ra győzött Brassóban. A Ripensia ebben az idényben nyolc mérkőzést játszott hazai pályán, de csak egyet sikerült megnyernie; szeptember 11-én az Astra együttesét múlta felül 2-1-re. A Politehnicának ez volt az első győzelme, amióta Nicolae Croitoru tölti be az edzői tisztséget a klubnál; a Brassóban kiharcolt győzelemmel sikerült pontot tenni egy négy forduló óta tartó nyeretlenségi sorozat végére.
A 14. forduló további eredményei: Petrolul 52 – Concordia Chiajna 1-0, Dunărea Călărași – Viitorul Pandurii 0-2, Unirea Brăila – Csíkszereda 1-5, Slobozia – Metaloglobus 1-1, Dési Unirea – Konstancai Unirea 2-1, Sellenberk – Buzău 2-1, Astra – Hermannstadt 0-5, Steaua – Kolozsvári U 0-1.
A következő forduló programja november 25-én: Buzău – Brassó (17:00), Concordia Chiajna – Dunărea Călărași (19:30); november 26-án: Hermannstadt – Petrolul (17:30); november 27-én: Konstancai Unirea – Petrolul 52 (11:00), Konstancai Unirea – Sellenberk (11:00), Jász- vásári Poli – Dési Unirea (11:00), Metaloglobus – Ripensia (11:00), Csíkszereda – Slobozia (11:00), Viitorul Pandurii – Unirea Brăila (11:00); november 28-án: Temesvári Politehnica – Steaua (12:00); november 30-án: Kolozsvári U – Astra (17:30). A húszcsapatos bajnokságot tizennégy forduló után a Petrolul 52 alakulata vezette 39 ponttal, a nyomában lévő Hermannstadt pedig 31 pontot gyűjtött be az idény elejétől.
A győrödiek az élen a 8. csoportban
Lejátszották a 13. fordulót a román harmadosztályos bajnokságban: a 7. csoportban továbbra is a resicabányai együttes áll az élen, a 8. csoportban a győrödiek „letaszították” a kisjenőieket a trónról, míg a 9. csoportban változatlanul a vajdahunyadi alakulat vezet.
Íme, a három éllovas legutóbbi eredményei: Resicabánya – Déva 4-1 (november 20., 7. csoport), Perjámos – Győröd 1-3 (november 20., 8. csoport), Vajdahunyad – Unirea 1924 2-0 (november 20., 9. csoport).
A 14. fordulóban, november 26-án a resicabányai együttes a Viitorul Pandurii 2 csapatánál vendégeskedik, szintén aznap a győrödiek az újszentesieket fogadják 14 órától, míg 27-én a vajdahunyadiak Besztercén lépnek pályára.
Harcban az Aranylabdáért
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, vagyis a FIFA közzétette az Aranylabda megszerzésére esélyes férfilabdarúgók tizenegy fős névsorát. Íme, a lista (a zárójelben lévő ország a születési helyet jelöli): Karim Benzema (Franciaország/Real Madrid), Kevin De Bruyne (Belgium/ Manchester City), Cristiano Ronaldo (Portugália/Juventus/Manchester United), Erling Haaland (Norvégia/Borussia 09 Dortmund), Jorginho (Olaszország/Chel-sea), N’Golo Kanté (Franciaország/Chelsea), Robert Lewandowski (Lengyelország/Bayern München), Kylian Mbappé (Franciaország/Paris Saint-Germain), Lionel Messi (Argentína/FC Barcelona/ Paris Saint-Germain), Neymar (Brazília/ Paris Saint-Germain), Mohamed Salah (Egyiptom/ Liverpool).
Emellett rangos elismerés jár majd a legjobb kapusnak, illetve a legjobb edzőnek, sőt a legszebb gól szerzőjének is, akinek a Puskás-díjat ítélik oda. A szurkolók a fifa.com oldalon szavazhatnak a kedvenceikre 2021. december 10-én éjfélig (közép-európai idő szerint). A The Best (A Legjobb) névre keresztelt trófea, valamint a többi díj nyertesének nevét 2022. január 17-én hirdetik ki egy online rendezvény keretében. A női mezőnyben is hasonló az eljárás.
Frissített FIFA-világranglista
A magyar csapat négy hellyel előbbre lépett a legfrissebb FIFA-világranglistán, míg a román válogatott három helyet csúszott hátra. Az új rangsor szerint a magyarok a 39. helyen állnak a népes mezőnyben, noha nem sikerült kijutni a 2022-es katari világbajnokságra. Marco Rossi tanítványai a 2020-as évhez hasonlóan a 2021-es évet is győzelemmel zárták: tavaly ilyenkor 2-0-ra nyertek Törökország legjobbjai ellen, aminek köszönhetően feljutottak az A-ligába a Nemzetek Ligájában, idén pedig a vb-selejtezősorozat záró játéknapján hoztak el három pontot Lengyelországból.
A világbajnokságról szintén lemaradó román válogatott a 41. helyről a 44. helyre csúszott vissza a rangsorban: a vb-selejtezősorozat utolsó két meccsén döntetlent játszott Izlanddal és legyőzte Liechtenstein együttesét.
Az éllovas továbbra is Belgium, míg a képzeletbeli dobogó 2. fokát Brazília, a 3. fokát pedig Franciaország foglalja el. Az év utolsó világranglistáját december 23-án teszi közzé a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség.
Teremlabdarúgás
Az utolsó mérkőzésig volt az élen
A 10. forduló utolsó mérkőzéséig, a Székelyudvarhely – Buzău párharcig volt az élen a pontvadászatban a dévai alakulat az élvonalban. A Hunyad megyeiek 20-án 6-0-ra verték meg a vendég Ciorăști (Vrancea megye) teremlabdarúgóit.
A 2. helyet a temesvári alakulat foglalta el, miután ugyancsak szombaton 5-1-re verte meg idegenben a Kolozsvári Clujana együttesét. A Székelyudvarhely – Buzău párharcot az udavarhelyiek nyerték meg 3-2-re, aminek köszönhetően újra az élre álltak a bajnokságban.